FilmSzínház Muzsika, 1978. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)
1978-07-01 / 26. szám
ilm----színház muzsika L__J A címlapon: • JANCSÓ MIKLÓS új filmet rendez, mellette: BALÁZSOVITS LAJOS (Képes beszámolónk a 14-17. old.) (MTI-Fotó: Danis Barna) A hátsó borítón: PETER FALK (MTI Külf. képszolg.) A hét bemutatóiból Július 3-9-ig FILM (6-án) Száguldás gyilkosságokkal (amerikai), Szívvel, szerelemmel (lengyel), A farkas nyomában (szovjet), Limonádé Joe (csehszlovák felújítás); — a stúdióhálózatban: Onibaba (japán felújítás) SZÍNHÁZ Körszínház: Longfellow: Hiawata (7-én), Városmajori Színpad: A kikapós patikárius (7-én), Gyulai Várszínház: (a Vár lovagtermében), Szlovák-est (5-én), Soproni Barlangszínház: Balett-est (3-án), Aida (6-án), János vitéz (8-án) MUZSIKA Margitszigeti Szabadtéri Színpad: Puccini: Turandot (6-án), Beethoven: IX. Szimfónia, vez: Kardlos Trikolidis (9-én), Hilton Szálló Dominikánus Udvara: Dittersdorf: La contadina fedele avagy A hűséges parasztlány (5-én), Viva la musical (9-én), Budai Parkszínpad: Népzene - Néptánc (4-én), Halló, itt Balaton (6-án), Zichy-kastély: az AHZ hgye, vez: Vaszy Viktor, közr: Lux Erika (3-án), a Budapesti Madrigál Kórus és Kamarazenekar hgve, vez: Szekeres Ferenc (6-án), az AHZ hgve, vez: Kobayashi- Ken-Ichiro, közr: Magyari Imre (9-én), Zenélő Udvar: Zempléni Kornél szonátaestje (3-án), Mátyás templom: Lehotka Gábor orgonaestje (7-én). □ Nem mentegetőzésképpen, de magyarázatul — talán kétévenként ha egyszer — hadd mondjuk el olvasóinknak, miért is nem tudjuk, miért is nem lehetünk rá képesek, hogy valamennyi kérdésükre, kérésükre érdemben válaszoljunk. S most nem elsősorban külföldi színészek képeinek és címeinek közlésére gondolunk (hetenként ötven-hatvan ilyen kérés érkezik hozzánk — a kért anyag felderítése meghaladná a szerkesztőség munkaerejét), s nem is az olyanféle „ízléskérdésekben” való állásfoglalások igényére, amelyek bizonyára indokoltak, de kevéssé közérdekűek (hogy egyebet ne mondjunk: szóvá teszik, miért ül a kamera elé rágógumit rágva egy versenyző, vagy riportalany); nem is azokra az észrevételekre, amelyek túlzott érzékenységben, bizonyos elfogultságban születve olyasmit tesznek szóvá, amelyben hibásnak nem érezzük magunkat, hiszen újabban említett mulasztásokat régen korrigáltunk (példaként egy levélből : „ ... soha nem írnak az operettről, lenézik a műfajt, még egy címlapot sem szánnak kiváló művelőire”), s még csak arra sem gondolunk, hogy érdemben válaszolhatnánk olyan levelekre is, ezeknek száma is meghaladja az átlagot, amelyek valami prognosztikát, afféle kulturális időjárásjelentést kérnek tőlünk. (Miként például egyik levélírónk számon kéri rajtunk, hogy: „... maguk, akiknek jól kell ismerniük szakterületüket, miért nem tesznek javaslatokat színészszerződtetésekre, színházi programra. Valamikor megengedték maguknak, hogy darabokat ajánljanak előadásra és még kombinációkat is közöltek, ki játszhatná az ajánlott darabok főszerepeit.”) E legutóbb idézett levél ugyancsak elgondolkodtatott. Valóban megtörtént lapunk több mint húszéves történetében, hogy efféle „kalandokba” bocsátkoztunk. Csakhogy akkoriban még nem működött oly kiválóan például a Színháztudományi Intézetnek a világ kortársi drámatermését felkutató szervezete — amelyről éppen olvasói kérésre, rövidesen tudósítást adunk —, kevesebb volt az új magyar drámák száma és az ezekről tudósító ismeret, másként működtek a színházi dramaturgiák. Ma már mindez — a gazdag ismeretanyag alapján történő választás, előkészítés professzionistább módon történik. S nekünk az előkészületekről adott híradás, a kritika s a részleteket — egy-egy alakítás, rendezői szcenikai megoldás — elemzése maradt feladatunk. Végül is egy „szakmai” jellegű újságnak ez inkább feladata. □ Hanem azért akad még pótolnivaló. Más levelek okkal figyelmeztetnek erre. Kulcsár Mihály (Bp. 1906), aki ugyan azt írja: „ . . . nem várok választ”, mégis szóvá teszi, „maguk mindig elkésnek”. Jelentős koncertek késői, vagy hiányzó ismertetését rója fel hibánkként, megjegyezve, hogy a lapunk címében jelzett „muzsika” mintha csak ürügy, kifogás, alibi lenne. Szerinte például elkéstünk a Norma előzetes információival és kritikájával is. De nem szóltunk a nagy múltú Budapesti Kórus megújulásáról sem. Feltehetően igaza van, s mi csak köszönettel tartozunk az ilyenféle emlékeztetőkért, bárha szándékunk szerint lépést akarunk tartani a ránk bízott „szakterületek” eseményeivel. □ Ugyanezt válaszolhatjuk Tornyai Magdolna (6224, Tabdi, Liszt F. u. 1.) levelére, aki arra hívja fel figyelmünket, hogy szóljunk olyan színészekről, akik „menet közben” vesznek át egy-egy szerepet s éppúgy megérdemlik a figyelmet, mint a bemutatón fellépő színészek. S bár az általa említett „beugrók”-ról más vonatkozásban már nemegyszer szóltunk, mégis igazat kell adnunk neki abban, hogy egyik-másik ilyen szerepcsere után az új főszereplők a szokásos híradás mellett művészi elemzést is — joggal — érdemelnének. Párbeszéd TELJESÍTHETETLEN ÉS TELJESÍTENDŐ KÍVÁNSÁGOKRÓL • Beethoven-estek a Zenélő Udvarban A Beethoven mesterbérlet keretében lesznek szonátaestjeim a Várban július 3-án és 4-én. A műsort igyekeztem úgy összeállítani, hogy az egymás után megszólaló művek bizonyos belső dramaturgiát kövessenek, azoknak valamilyen adott hangnemi vonala legyen. Elsőként az op. 10. c-moll szonátát játszom majd, amelyhez kedves emlékek fűznek: ez volt az első Beethoven-szonáta, amelyet megtanultam. Azóta is szívesen tartom repertoáromon. Ezt az op. 14. E-dúr szonáta követi, s az est befejező darabja a C-dúr (Waldstein) szonáta. Ezzel a művel felvételiztem a Zeneakadémiára, de már hosszú ideje nem játszottam, s most úgy érzem, bizonyos mértékben újra kell fogalmaznom. A felkészülés erre több erőfeszítést igényel, mintha új darabot tanulnék meg, ugyanis nagyon fontos, hogy ne megszokásból, ősi beidegzésből játsszak, hanem igaz meggyőződésből. A főiskolán való tanítás segít tisztázni az apró részleteket is. A növendékek rendszeresen játsszák a Waldstein-szonátát, s a velük való újrafogalmazás során olyan részleteket is alaposan meg kell vizsgálnom, amelyek mellett különben elmennék. S miközben hálásan gondolok vissza egykori tanáraimra - köztük Dohnányira -, mégis állíthatom, hogy legtöbbet növendékeimtől tanultam. Első alkalommal koncertezek a Zenélő Udvarban, de más helyszíneken - a Kiscelli Múzeumban, a Károlyi kertben, a Városház udvarán - rendezett hangversenyszerepléseim tapasztalata az, hogy szabadtéren jóval nehezebb a zongorista feladata, mint akár egy gyenge akusztikájú teremben. Az a sarkalatos kérdés, hogy az ember hogyan hallja vissza a saját játékát. De a szabadtéri koncerteknek mindenképpen rendkívül sajátos varázsa van. Szonátaestjéről mondja ZEMPLÉNI KORNÉL zongoraművész.