Film Színház Muzsika, 1980. január-július (24. évfolyam, 1-26. szám)
1980-05-31 / 22. szám
Nem tudom, ki jár jól vagy rosszul, ha azt mondom: Woody Allen korunk (egyik) hőse. Nem tudom, hogy Woody Allen bátorsága-e a nagyobb, amikor egy ilyen kor hősévé válik, vagy a korra jellemző, hogy hősként ilyen alakokat is elfogad. Egy azonban biztos, méghozzá indulatoktól, érzelmektől és sok egyébtől függetlenül az. Woody Allen az ANNIE HALL című film Alvy Singerje bőrében végül is heroikus dolgokat művel. Elsősorban is életben marad. Túléli a hullámvasút építménye alatt eltelt gyermekkorát, iszonyú tanítóit, zűrös családját; együtt tud élni csúf kis szerelmeivel, lökött feleségeivel, s főként zsidóságával, halálvágyával, paranoiájával, exhibicionizmusával, hisztériájával, csúnyaságával, kopaszságával. Ahogy persze mindannyian. Csakhogy Alvy Singer — vagyis Woody Allen, született Allen Stewart Königsberg — valamivel többre képes, túl- és együttéléseit győzelemként tudja elfogadtatni. Aminthogy azok is, győzelmek, persze nem nagy dolgok felett, csak saját magán. De azért ennél többről van szó, hiszen Alvy Singer—Woody Allen végül is egy típus kvinteszszenciája, mely Kelenföldtől a Fokföldig ismerős. Valaki azt írta Woody Allenről, hogy a világ legnevetségesebb tragikus színésze. Mindig gyanúsak az ilyen, túl frappánsra tömörített jelzők, már csak azért is, mert ezt például Buster Keatontól Jacques Tatin keresztül Garas Dezsőig sok komikusra varrhatnánk epitethon ornansként. Ugyanakkor persze igaz is. S ha igaz, akkor nyugodtan mondhatjuk: az Annie Hall az egyik legszomorúbb vígjáték, amit valaha forgattak. Vígjáték, mert Woody Allen a burleszk petárdáktól az alig pendülő iróniáig minden eszközt felhasznál, mert az ember végül is a filmet az első pillanattól az utolsóig röhögve, vihogva, nevetve, mosolyogva nézi; s mégis szomorú, mert nehéz, vagy egyáltalán, nem lehet nem azonosulni Alvy Singerrel a saját magával megküzdött harcban, mely persze inkább csak állóháború; s szomorú, mert a szerelem tényleg ilyen. Mármint amilyen Singeré és Annie Hallé, a zsidó komikusé és a protestáns énekesnőjelölté, a minden elmebaja mellett is racionális férfié és a minden realitásérzéke mellett is bolond nőé, sőt magáé Woody Allené és az Annie Hallt zseniálisan játszó Diane Keatoné. Woody Allen most — talán nem túlzás —, ezzel a filmmel (hetedik munkája) olyan értéket teremtett, mellyel a Malamud, Philip Roth vagy Joseph Heller nevével jelezhető szintre jutott, s végül is ez nem csekélység. Az Annie Hall négy Oscar-díjat nyert. Hármat kapott — a rendezésért, a szerepért és a forgatókönyvért (ezt közösen írta Marshall Brickmann-nal) — Woody Allen, a negyedik Diane Keatoné. A díjzápor, melyhez hasonló csak Orson Wellest érte FILMLEVÉL A MAGÁNHOS ANNIE HALL, Woody Allen és Diane Keaton találkozása a filmben