Film Színház Muzsika, 1981. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1981-05-02 / 18. szám

H­árom éve, hogy beszél­gettünk Jankovics Marcellal egész estés filmjé­ről, a Fehérlófiáról, amin akkor már három éve dol­gozott. A mesék és mítoszok ötvözetének filmes megjele­nítését nyolcvanöt percre tervezi, ebből vetített öt „fel­vonást” a minap a Pannó­nia Rajz- és Animációs Filmstúdióban. A vetítés után meglehe­tősen borús hangulatban találom. — Lassan már elkészül a film, miért szomorú? — Egyrészt éppen a las­súság miatt. 1973-ban fejez­tük be a János vitézit, s ag­gaszt, hogy vajon mind­egyik egész estés filmem között nyolc év telik majd el? (Persze, igazságtalan vagyok, hiszen ezelőtt tíz évvel nem is gondoltam ar­ra, hogy egyáltalában lesz majd lehetőségem egész es­tés film készítésére.) Más­részről megnehezítik mun­kánkat az áldatlan körül­mények, amelyek közt dol­gozunk. Érzem a szülés fáj­dalmait, egy túlhordott ter­hesség után... — Kezdjük a legelején, a munka fázisainak sorrend­jében. — Mire végre kitaláltam a film szerkezetét, megír­tam a forgatókönyvet, a bölcsek köve, a stúdióveze­tés nem fogadta tetszéssel, összeomlottam. Huza­vona játék következett, változta­tások, és mire 1978-ban el­készült a Fehérlófia alap­jául szolgáló könyv, azon kaptam magam, hogy el­tértem az eredeti elképze­lésemtől. Most pedig még nem tudom, hogy mennyit veszítettem a réven, mit nyertem a vámon. — Szervilis volt? — Nem. Kiszolgáltatott egy kicsit, inkább. Szem­pontokkal nem tudok har­colni, s a megrendelőnek mindig igaza van, hiszen én nem tudom finanszí­rozni ezt a vállalkozást. Azonkívül a stúdióvezetés általam tisztelt, okos em­berekből áll. Nem tudok körmömszakadtáig harcolni valamiért, amiben még én is bizonytalan vagyok. A vitákban pedig volt egy ér­dekazonosság, hogy a film siker legyen. Különben is, el nem készült művekkel egy filmrendező nem tud mit kezdeni. A játékfilmet harminc nap alatt leforgat­ják. Ugyanez nálunk két év. Ez igazságtalanság. — Műfaji sajátosság in­kább — nem igaz? — De. Éppen ezért igé­nyelnének a műfaj roboto­lói nagyobb tapintatot, hi­szen mindannyian alázatos emberek vagyunk. Félreér­tés ne essék: a mindenkori üggyel, a rajzfilmkészítés­sel kapcsolatos alázatról beszélek. — Hol érzi a tapintat hiányát? — Félek, hogy igazságta­lan leszek, de azért mon­dom: a stúdió fölszereltsége rendkívül elavult. Rossz minőségű anyagra kell fes­tenünk. Többnyire a tech­nikailag rosszul ellátott fa­házakban dolgozunk össze­zsúfolva. A mi vállalatunk­nak kell megkeresni azt a valutát, amelyből majd új vágóasztalokat vehetünk. Ezért foglalkozunk bérmun­kákkal, amelyek óriási al­kotói energiákat emészte­nek fel... Néhány prob­léma a sok közül. — Térjünk vissza a Fe­­hérlófiára, pontosabban a munkafolyamatára. A for­gatókönyv elkészítése után mi következik? — A forgatókönyv képes változata. Ez körülbelül 1200 rajz. Ebből kettőt kel­lett készítenem ... Aztán a beállítási rajzok. Az ani­­mátor ezekkel tud dolgozni, tervezni a kulcs- és a fázis­rajzolóval. Ezzel egyidejű­leg — az elődialóg felvé­tele után — „hangjátékot” vágunk belőle, s majd erre rajzoljuk, illetve kockáz­­zuk ki a filmet. Ezután kö­vetkezik a rajzolás és ez­zel párhuzamosan meg­­ként a mozgáspróba. Vetí­tőben, rossz minőségű film­szalagon ceruzarajz nega­tív­ját nézem, azaz próbá­lom megfejteni, s elképzel­ni, hogy egykor, kifestve, milyen lesz. Itt még lehet javítani. Kezdődik a kifes­tés, kihúzás , színminták alapján. A megvásárolt cel­luloid egy része karcos, rosszul nyomott, a festék lepattogzik. A festék mi­nősége sem kifogástalan, összecsomósodik. Mindez többletmunkát okoz. Nem egy eset volt, hogy munka­társaimat zokogni láttam. Kiderült például, hogy az imént említett hiányossá­gok miatt egyiküknek hat­száz darab kifestett cellu­loidja veszett kárba. Ha ezt ki kell dobnia, s ismét meg­festenie — ez már anyagi­lag is érinti. A „hiba” rit­kán fordítható előnnyé. Ki­találhatok egy olyan meg­oldást, hogy ezt a képsort kihagyom. Ez volna a mű­vészi kompromisszum. Nos, mindezt egy laikus a filmet nézve, talán nem is veszi észre, de óhatatlanul veszít valamit. Olyan ez, mint egy kiállításon a rosszul meg­világított kép. Nagy luxus azt megengedni, hogy csak a tökéletes munka jusson tovább. A festékcsomósodás például két lehetőséget kí­nál: vagy kitalálunk új szí­neket, vagy kénytelenek vagyunk a hibás anyaggal dolgozni. Mi most már fes­tékelőállítással is foglalko­zunk, mert nincs utánpót­lás. A leállást pedig nem engedhetjük meg magunk­nak. Akkor sem, ha valaki beteg, vagy ha a két év alatt egyik munkatársunk szülni megy. Ilyenkor még több munka hárul ránk. Nemegyszer megtörtént, hogy én is odaálltam raj­zolni, sőt festeni, amikor már más munkafázisban számtalan teendő nyomasz­tott. Ha a festék nem pat­tog le, akkor az operatőr bekapcsolódik, kockánként, rögzíti filmszalagra a ké­peket. S ha már nem a fes­tett anyagnál derül ki, hogy rossz a festék, a színes muszter (az eddig felvett képsor visszatekintése) kö­vetkezik. Majd összevágjuk mindezt a dialógussal. Itt már együtt gondolkozunk a zeneszerzővel. Végül vetí­tést rendezünk a művészeti tanácsnak, a jó barátok­nak. ők pedig elmondják, mit kellene megváltoztatni. A pótforgatás, a vágás azt is jelentheti, hogy vissza kell térni a legelső munka­fázishoz, a rajzoláshoz. Esetleg hetekig rajzolunk, aztán a rajzokat tíz ember kifesti egy hét alatt, az operatőr felveszi két nap alatt. Érthető talán, hogy vágni, már csak az eredeti koncepció árán lehet Most a Fehérlófia kép- és zene­vágásánál tartunk, de va­lójában még minden mun­kafolyamat zajlik. (A ki­­festés és a felvétel végéhez közelítünk.) Talán érzékle­tesebbé válik mindez, ha néhány adatot mondok. Eh­hez az egész estés filmhez 600 színre, 130 ezer kockára és 65 ezer rajzra van szük­ségünk. Két éve tart a film készítése, amit én már há­rom évvel ezelőtt kezdtem el rajzolni. Vallom, hogy a „rendezői nagyság” önma­gában mit sem ér egy ilyen vállalkozás esetében: igye­keztem lehetőség szerint magam mellé állítani olyan művészeket, akik szerintem a legtehetségesebbek a te­rületükön. De ez sem sike­rül mindig, más rendező is szeretne velük dolgozni. S talán ellentmondásosan hangzik, de én továbbra is hiszek a munkában, ellen­zem, hogy az animációban gép vegye át az emberi munka szerepét. Gyűlölöm a monoton gépiességet! — Valóban, a felületes szemlélő ezekről a problé­mákról mit sem sejt. A ve­títés után még kábult a pá­ratlan színgazdagságtól, a figurák bájától, szépségé­től, s meglepődik, hogy ez­úttal nem síkszerű az ábrá­zolás. A figuráknak nincs kontúrjuk, mint ahogy van a gyerekképeskönyvben, a kifestőkönyvben, a karika­túrában. Látszik már az is, hogy az alkotók megpróbál­tak vizuálisan képi egység­re törekedni. — Nem divatos talán, de számomra nagyon fontos, hogy a film szép legyen azon túl, amit hordoz, amit közvetít. Csak attól rette­gek, nehogy infantilisnak tetsszen... — A Pannónia Rajz- és Animációs Filmstúdióban egyidejűleg három egész es­tés film készül. (Nepp Jó­zsef: Hófehér- és Gémes József Toldi-filmje, a Da­liás idők.) Jankovics Mar­cell a Fehérlófia közben fejezte be a Népmese-soro­zatot, valamint „besegít” Richly Zsoltnak, aki a ne­gyedik egész estés filmre, a Háry Jánosra készül. Az egymás segítése ebben a filmstúdióban hagyomány. Itt a csapatmunka még ere­deti értelmében létezik, s nincs olyan filmfesztivál, ahol az alkotások nem nyernek díjat, többnyire fő­­díjat. Jankovics a díjszer­zésben is élen jár. Mond­hatni, ez az alkotógárda szinte kikövezte azt az utat, ami az idei Oscar-díjhoz vezetett. Rofusz F­erenc nemrégiben beszélt a díj kapcsán a filmstúdió egy­kori aranycsapatáról, mely­nek tanítványa, s említette több ízben Jankovics Mar­cell nevét, akit mesterének tart... BESZÉLGETÉS JANKOVICS MARCELLAL „IDEGÖSSZEOMLÁS HELYETT ÖTLETEKET SZÜLÖK” 12

Next