Film Színház Muzsika, 1981. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)

1981-10-10 / 41. szám

ÉLMÉNYEK ÉS EMLÉKEK - FILMSZALAGON ARANYCSAPAT Állandóan fociztunk a Klauzál téren. Suli előtt és után, és gyakran suli helyett is. Kiosztottuk a szerepeket. Puskás, Bozsik, Hidegkúti, Csikar stb. A foci volt az életünk és láttuk, hogy a felnőttek is így vannak ezzel. Aztán átépítették a teret, és megváltoztunk mi is. Néztük a lá­nyokat, a mozit, és volt, aki újságot is olvasott. A foci már több­ről szólt, mint hogy bemegy-e a labda a kapuba. Csavargattuk a rádió keresőgombját, mert sok mindent nem értettünk, és a stadionokban is új sztárok tűntek fel. Most, amikor rendezőként a Hunnia Filmstúdióban készíthet­tem erről az egykor volt csapatról a filmet, gyakran eszembe jut a régi tér, sok-sok arc. Kérdések fogalmazódnak az­­Arany­csapatról, és feszülten figyeljük, ki milyen emléket, élményt őriz a játékosokról. Válaszol Pelé, Beckenbauer, Walter, Rahn, Breitner, Josin, Law. Válaszolnak az egykori barátok, játszótársak is. Emlékeiről beszél Sir Stanley Rous, Szepesi és Vitrai, Berkesi András és Zsolt István. Megszólalnak szurkolók és olyanok, akik az egykori csapat mellett lehettek. Beszédesek és archív filmek is. Ahogy a mesékben szokott lenni, egy napon hazahozhattuk Sebes Gusztávval Puskás öcsit Madridból, hogy a Népstadion­ban ismét meggyszínű trikóban lőhesse a gólokat - pocakosan, könnyes szem­mel. A film most nyeri el végső formáját. Mindenki másként sze­lektál. Abban bízom munkatársaimmal, hogy sikerül az optimá­lis változatot összeállítani az Aranycsapat történetéről. Együtt ülünk és vitatkozunk Vásárhelyi Miklóssal, ifj. Schiffer Pállal, Simó Sándorral, Molonyai Péterrel, Gyenes J. Andrással, a film vágójával, Németh Mártával és az operatőrrel, Máthé Tiborral. Surányi András Az öregfiúk válogatottja a Népstadionban. Középen: Sebes Gusztáv (balra fent) 0 Budai, Szusza, Puskás, Kárpáti (balra lent) 0 Puskás a Honvéd pályán a régi rajongók körében (bal­ra középen) 0 Czibor Zoltán a forgatáson (jobbra fent) A Se­­bes Gusztáv az 1954-es döntőn három gólt lövő Rahnnal és, a góllövő cipőjével (jobbra középen) 0 Puskás „öcsi" (jobbra fent) 0 A film forgatásán: Sir Walter Winterbotton, Sir Stanley Rous, Laczkovits Péter, Zsolt István, Surányi András és Máthé Tibor (jobbra lent) . Fotó: Máthé Tibor

Next