Film Színház Muzsika, 1982. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1982-09-11 / 37. szám
EZT LÁTTUK MEG A MOZIBAN Ki jobb? — szegezi nekünk a kérdést AZ ÉN FIAM című észak-koreai filmdráma (rendező: Lim Csan Bom). A mostohaanya, aki egy kisfiú halott édesanyját szeretné pótolni, és első házasságából való kislányát is feláldozná az ügy, az új család érdekében? Ez a merengő tekintetű, sokat sirdogáló orvosnő, akinek az élete bensőleg átélt kötelességek teljesítéséből áll? Vagy az édesapa, aki még első házasságából származó kisfiát áldozná fel új családja nyugalmáért? Ez a munkáskülsejű, szép modern lakású gyárigazgató? Talán a kisfiú, aki halott édesanyja emlékétől nem képes megszabadulni? Ez a tiszta tekintetű „leendő tudós”? Vagy a Társadalom, amely ugyan előítéletek özönét zúdítja a másodszor házasodókra, de a döntő pillanatokban segítségükre siet? Ez a végső soron rugalmas rendszer, amelyben a kötelességelv betartása, a lemondás gyakorlása, a nehezebb út választása mindig elnyeri jutalmát? Esetleg maga a Gyár, az aggodalmas vontatottsággal csordogáló magánidő farsangja? Ez a fénysziporkában fürdő, csodálatosan meleg, vidám zenétől harsogó vas- és acélmulatság? Valamennyien jobbak. Mert jóságenergiáik végső felszabadításával együttesen diadalmaskodnak. Ki felett? A jóságpárbajnak nincs vesztese. A mostoha nem engedi intézetbe dugni nevelt fiát, mire a kisfiú visszahozza a családba az eltávolított kislányt. A mostoha egy szívszorító gesztussal elismeri magáról, hogy nem érhet fel a halott édesanyával, a kisfiú egy hasonlóképp szívszorító gesztussal második számú édesanyjává koronázza a mélyérzésű asszonyt. A konkrét társadalmi viszonyok az általános emberi viszonyok tükörképei a rendező felfogása szerint. A közösség egybeesik az idealizált családdal. A filmvásznon csak az idealizáció jelenik meg. Nemhiába. Az árvaság örök motívuma, az igazán kedves gyerekszereplők és a direkt politikum hiánya megteszik együttes hatásukat. Elérzékenyülünk. Ebben a filmben mindenki és minden jobb, a kötelességelv egy filmtörténetnyi távon a boldogságelvvel karöltve járt. Koppány Márton Európai krimipatentek (a gyengébb készletből) és honi szamurájtörténetek fordulatai keverednek a japán KARATÉZÓ COBRA című filmben, az elegy azonban meglehetősen zavaros. A mitikus karate — a fényképezés révén gigászok próbálják egymás gerincét eltördelni — és a vad autósüldözések adnak némi izgalmat, amelyet azonban jócskán elunalmasít a lehetetlenül közhelyes történet, olykor pedig határozottan nevetségre fordít a tisztázatlan játéktechnika. Nemigen illik öszsze ugyanis a hagyományos japán szerepjátszás az európaival, a kettő vegyítése mindig parodisztikus hatást kelt. H. I. 4. Nehéz úgy bűnügyifilmet készíteni, hogy a műfaj alapvető kelléke hiányozzék: az izgalom. A JEGYZETFÜZET TITKA című új szovjet filmben egy nagyarányú sikkasztás (vagy lopás?) előzetes letartóztatásban levő gyanúsítottjának bátyja próbálja kideríteni az igazságot. Az amatőr nyomozásban egykori harctéri bajtársai, beosztottjai segítik. Hogy nem ártatlan az öccse sem, azt hamar megérti, de arra is rájön, hogy csak eszköze, jelentéktelen balekje volt ez a gyenge ember egy jól szervezett bandának. Ez annál is könnyebben tudomására jut, mert igazán nem is kell nyomoznia, elég, ha sikeresen veri viszsza az igencsak agresszív bűnözők támadásait. Hogy végül is mi van a címben említett jegyzetfüzetben, az a film megnézése után is titok marad. Számok, mondják, akik belelapoznak. De miféle számok? És ha valóban annyira kompromittálók a főbűnösökre, akkor miért nem szolgáltatja ki ezt a primitíven eldugott bizonyítékot akár a rendőrségnek, akár a bátyjának a letartóztatott férfi, akinek csak használhat immár a teljes őszinteség? Hasonlóan indokolhatatlan késleltetések teszik vontatottá és érdektelenné a továbbiakban is a történetet, amely egyre inkább a testvéri szeretet, a bajtársiasság, az érzelmi csalódás melodramatikus jelenetei mögé gyömöszöli a krimifordulatokat. Azokkal az értékekkel, amelyek a helyszínek hangulati erejét szolgálják, Vlagyimir Samsurin rendezői kvalitásaival és jó néhány figurateremtő színészi alakítással akár jó filmet is lehetett volna ebből a témából készíteni, társadalmi-erkölcsi drámát vagy — ha ez volt az elsőrendű szándék — érdekes krimit, csak éppen nem valamiféle ebből is, abból is keveset nyújtó,sem az értelemre, sem az indulatokra igazán nem építő jellegtelen mozit. K. L. AZ ÉN FIAM. Jelenet a filmből A KARATÉZÓ COBRA. A mosolygó gyilkos és a felügyelő A JEGYZETFÜZET TITKA. A főszereplő lépre csalója (Szvetlána Torna)