Film Színház Muzsika, 1984. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

1984-03-03 / 9. szám

Beleszületett a mozivi­lágba, mégis nehezen jutott el a filmművészetig. Alain Delon 1935. novem­ber 8-án Párizs elővárosá­ban, Sceaux-ban látta meg a napvilágot. Születésekor édesapja a helyi mozi tu­lajdonosa volt, édesanyja pedig egy helyi vegyeske­reskedésben dolgozott. Az édesapa, Fabien Delon, né­hány évvel később elvált feleségétől, majd újranő­sült. Az édesanya, Edith Arnold, is férjhez ment, egy hentesmesterhez. De­­lonnak három féltestvére van: egy lány, Edith, és két fiú, Francois és Eli. Hét ­éves koráig a sceaux-i óvo­dát, majd elemit látogatta, majd édesanyja beíratta a közeli Bagneux katolikus internátusába. A kisfiú gya­korlatilag a családon kívül nevelkedett. Még nyáron sem lehetett szüleivel, éve­ken át különböző üdülőtá­borokba küldték. Ily módon azután elvakult, lázadó, fe­gyelmezetlen gyerek lett, aki nem mindig saját el­határozásából kényszerült iskolaváltásokra. Pedig ta­nárai értelmes diáknak tar­tották. Mint remek előadó lebilincselte társait, tanára­it is, ezért valamelyik is­kolában azt javasolták édesanyjának: adja fiát papnövendéknek. De Delon mást akart, még maga sem tudta, hogy mit. Miután két év után eltanácsolták Bag­neux iskolájából, St. Nicho­las digny kollégiumába ke­rült, ahol — remek hallása, szép énekhangja révén — kórusvezető lett. Innen vi­szont megszökött. Egy osz­tálytársával kelt útra: Chi­cagóba kívántak menni, ahol osztálytársa nagybáty­ja élt. Poitiers szomszéd­ságában fogták el őket a rendőrök, s Bourg-la-Reine­­be szállították őket, ahol Delon édesanyja élt, máso­dik férjével, a hentesmes­terrel. A szökés után mostoha­apja vette kezelésbe a fiút. Maga mellé állította a hús­üzletbe, a hentesség titkaira tanította. Elvégeztetett a fiúval egy tanfolyamot, melynek befejeztével „hús­készítmény-készítő” bizo­nyítványt kapott. Mire azonban Alain Delon ti­zenhat éves lett, felismerte: jövője nem a húsüzletben szunnyad. Ezúttal úgy hagyta el a szülői házat, hogy megbeszélte azt szü­leivel : katonának jelentke­zett — három esztendőt írt alá a francia tengerészgya­logosoknál. „Én voltam a világ leg­fegyelmezetlenebb katoná­ja” — emlékezett később —. „Nem bírtam a tengert, s ahogy kifutottunk a nyílt vízre, olyan tengeribe­tegség vett rajtam erőt, hogy az utak java részét a lazarettben töltöttem, ha meg a kikötőben voltunk, nem bírtam magammal. Az első tizenkét hónapban öt­ször voltam katonai börtön­ben fegyelmi vétségek mi­att. Mindkét dolog közre­játszott abban, hogy tenge­részgyalogosként leszedtek a hajózószemélyzet listájá­ról, és Vietnamba küldtek, éppen tizennyolcadik szü­letésnapomon. Őrmesteri rangban szereltem le, 1955 tavaszán.” Delon ezután Párizsba utazott, s egy volt bajtár­sával a Pigalle-on bérelt szobát. Alkalmi munkákból élt: volt pincér, liftboy, ki­futó, ügynök és tróger, majd portás „Párizs gyom­rában”, az azóta lebontott Les Halles-ban. Egy fiatal színésznő, Brigitte Auber felfigyelt a fiatalemberre, és bemutatta néhány filmes barátjának. Azok meghív­ták, tartson velük Cannes­­ba, a nemzetközi filmfeszti­válra. Cannes-ban Henry Wilson, David O. Selznick közeli munkatársa, próba­­felvételre kérte. Két héttel később Rómába indult. Az örök város repülőterén Rock Hudson és Wilson várták, s nyomban Selznick és felesége, Jennifer Jones társaságához kalauzolták. A próbafelvétel is készült, és Selznick hétéves szerző­dést kínált Delonnak, az­zal a kikötéssel, hogy tíz hónapon belül folyékonyan megtanul angolul. Új filmes barátai körében találkozott Yves Allegret­­vel, aki azt mondta neki: jobb nagy halnak lenni egy kis tóban, mint kis halnak egy nagy tóban, és azt java­solta, maradjon Franciaor­szágban. Allegret filmjében alakította első filmszerepét, egy gengsztert, 1957-ben (Quand la femme s’en mê­­le). Majd Yves bátyja, Marc Allegret foglalkoztat­ta (Lois belle et tais-toi). Harmadik filmjében már főszereplő, Romy Schneider partnere Pierre Gaspard- Hurt Schnitzler-mű nyomán készülő munkájában, a Christine-ben. A filmet jól fogadta a közönség, a kri­tika viszont úgy megbírál­ta, hogy Delon kijelentette: ha következő filmjével sem lesz képes megnyerni a kri­tikusokat, elmegy újságot árulni, és sohasem áll többé kamerák elé, még családi fotók készítése céljából sem. A „sorsdöntő” negyedik fil­met Michel Boisrond készí­tette vele (Faibles femmes). Ezt már a kritikusok is el­ismeréssel fogadták — és ami a legfontosabb —, a tengerentúl, az Egyesült Államokban is felfigyeltek rá. 1957 és 1959 között — hat filmmel — sikerült el­fogadtatnia magát mint ígéretes filmszínésztehet­séget, de a nagy áttörés még hátra volt. Erre sem kellett sokat várnia. Luchi­no Visconti szerződtette aj Rocco és fivérei egyik fő­j szerepére. Most már áramlottak fe­­­lé a szerepajánlatok. Szin­te mindent elvállalt. Ját­szott Antonioni Napfogyat­kozásában (1961); Duvivi-J­er Az ördög és a tízparan­csolatá­ban (1962); Viscon­ti Párducában (1962); Christian-Jacque Fekete tu­lipánjában (1964); és Re­né Clement The Love Cage című filmjében, melyben már angolul beszélt és Ja­ne Fonda partnere volt (196­3). 1964-ben — amikor világ­sikert arat Dumas roman­tikus Fekete tulipánjának filmváltozatában — két­éves amerikai filmszerző­dést ír alá az Egyesült Ál­lamokban és részben Ang­liában forgatott amerikai filmek készítésére. E fil­mek (Egyszer egy tolvaj; A sárga Rolls-Royce; A folyón túl Texas; A motorkerék­páros lány) nem hozták meg azt a sikert, amelyet amerikai vendégjátékától várt, és Delon tizenhárom évre visszatért az európai filmgyártáshoz, elsősorban otthon és Itáliában dolgo­zott. 1957-től 1984 elejéig több­ mint hetvenöt filmet ké­­­szített. Kalandfilmek hőseként­ éppen olyan népszerű lett,­ mint mai, fiatal szerelmest színészként, és legjobb pil­lanataiban bizonyítani tud­ta legnagyobb színészeké­vel is vetekedő művészi ké­­­pességeit. Kalandfilmjei közül ha­­­talmas népszerűséget ért el­ a Zorro (1974), a két Bor­­­salino-film (1970 és 1974) a Flre Story (1975) és sok­ más. Művészfilmjei közül a­ legjelentősebb a Klein úri (1976) és a Le Toubilel (1979) a 70-es években. Alain Delon ma Francia­­ország egyik vezető színé­sze. Most, hogy ötvenedik életéve felé közeledik, meg­próbál igényesebb, új fil­mek irányába fordulni. De ezek gyártási költségeit még mindig erőszakos fickók, bűnözők megszemélyesíté­sével szerzi meg. Ezért vál­lalt szerepet az amerikai pénzen, de francia földön készült angolul beszélő Scorpioban (1973), az Egyesült Államokban for­gatott Airport 80-ban és sok, hasonló produkcióban. Fenyves György ISMERŐS ARCOK ALAIN DELON „Kalandfilmek hőseként éppen olyan népszerű lett, mint fiatal szerelmes színészként” ¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥*¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥*¥¥¥*¥¥¥¥¥¥*¥¥¥¥¥¥¥*¥*¥¥¥*¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥*■

Next