Film Színház Muzsika, 1985. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1985-09-07 / 36. szám
Attól még, gondolom, senki sem tekint ránk, mint operettországra, ha egyik legsikeresebb exportcikkünk maga a magyar operett. A müncheni Deutsches Theater hat héten át ad otthont Kálmán Imre zenés művének. A premieren máris hatalmas siker köszöntötte a Fővárosi Operettszínház együttesét. Harmincezer jegy elővételben kelt el, a bemutatón egyetlen gombostűt sem lehetett leejteni, a banketten pedig már japán és amerikai ügynökök szólongatták Németh Sándort, hogy tán ő írja alá a jövő esztendei szerződéseket. A Deutsches Theaterben egyébként nehéz sikert elérni. Hatalmas nézőterét legutóbb a „Barna cukor” című amerikai musical nem töltötte meg; utcájában nehéz parkolni, valljuk be, a színházjáró előkelőség sem mindig látogatja. Nem véletlenül lestem a bemutatón a szmokingokat, hogy ugyan mennyire változtatja meg a Marica grófnő az eddigi mérleget. Megnyugvással jelenthetem: akadt egy-két fehér plasztron, sárgallér és fekete lampasz. Az operett nemzetközi áru, ha kiszerelése nemzeti csomagolásban történik is. Kálmán Imre dicsőségén ugyan osztozik Bécs és Budapest, de a dallamvilágban megbúvó csárdás nekünk kínálja a hitelesebb tolmácsolás lehetőségét. Kérdés persze, szüksége van-e hitelre a Marica grófnőnek. Ismeretes az a táviratváltás, amellyel Kálmán Imre a húszas évek elején szövegíróitól, Brammertől és Grünwaldtól librettót kért. „Kérek azonnal témát új operetthez — olyat, amelyet legalább háromszázszor játszhatnak.” A librettisták bölcsebb jósoknak bizonyultak a zeneszerzőnél. Válaszuk így hangzott: „A háromszáz túl kevés. Témánk ötszáz előadást is behoz. Magyar grófnő, Maricának hívják, gyönyörű szép, négy kastély tulajdonosa, adóssága nincs, viszont sok a hódolója, s még nem férjezett. Mit szól hozzá?” Kálmán válasza rövid volt: „Fellelkesítettek. Különösen a magyar grófnő. De mi történik vele? Távirati választ kérek.” A válasz azóta megérkezett. Sőt már át is dolgozta a mai ízléshez illően a kitűnő író, Kardos G. György. Maricához ugyanis elszegődik afféle jószágigazgatónak Endrődy-Wittenburg Tasziló gróf, természetesen álruhában. És Maricának persze hiába udvarol a teljes Monarchia (Móritz Dragomir Populescu herceg, vagy a Varasdinból származó Koloman Zsupán báró) — magyar grófnő csak igazi magyaré lesz, kivált, ha az is gróf. Irigyeltem Brammer és Grünwald urakat a német premieren, mennyi visszhangot ver még a monarchikus nosztalgia a mai Európában. Mennyire aktuális az a csárdás, amit a német bemutatóra külön betanított tánckar lejt el, s hogy ez a muzsika mily harmonikusan illik az operettvilághoz. Mert ez úgy szép, ahogy eltűnt. Varázsa az, hogy tán sose volt, merő illúzió, vagy ahogyan Illyés Gyula mondta egyszer — a tökéletes szürrealizmus. A nagyszerű álomnak azonban máig sokan tapsolnak — attól a biztonságtól, hogy itt nincs egyetlen csalódott szerelmes, aki párjára ne lelne, nincs konfliktus, csak félreértés, s nincs boldogtalanság, hiszen az is csupán a boldogság előszobája. Mindehhez pedig minden csillog-villog, olajozottan működik — s eszünkbe se jut, hogy ennek az operettnek a helyén süllyedt el ferencjózsefestül ama Monarchia, melyet Kálmán dallamai még a húszas évek elején is restaurálni tudtak. Sohasem hittem, hogy a nagyoperettet csupán a zenéje tartja életben. Nem, ez születése idején is (bármily nagy szó) művészi totalitás volt, a szellemességnek és szellemeskedésnek, a dalra invitáló trambulinoknak olyan együttese, mely megbonthatatlan egész. Úgy jó — ha tetszik, úgy rossz —, ahogy van. Eltűnődtem persze azon, hogy a finnyás Nyugat-Németország közönsége mitől fogadta ily elsöprő sikerrel a Marica grófnőt. Része lehet ebben annak is, hogy az államilag támogatott nyugatnémet színház az ezoterikus kísérletezésbe vonult, s átadta a terepet a szórakoztató könnyű múzsának a kommerszben. Egy további ok, hogy ritka az a társulat , mint a Fővárosi Operettszínházé —, amelyik százon fölüli együttessel, reprezentatív díszlettel és jelmezzel utazni képes. De hát az Operettszínház — éppen Kálmán Imre útlevelével járt már Görögországban, Csehszlovákiában — bizonyított gyakorlata, hogy olyan zenekart s olyan szereposztást prezentál, mely a nagyvilágban is megállja a helyét. A Fővárosi Operettszínház egyébként német rendezőt szerződtetett arra, hogy német nyelven tanulják meg — az eredeti szöveget — és ha most arra kell válaszolnom, hogyan hangzott ez a német nyelv a színpadon, csak annyit mondhatok: akár a Monarchiában egykoron, ahol a kastélyokban a Bécs alá rendelt népek uraibizony a nekik idegen „közös” nyelven szórakoztatták egymást. Érthető volt, s ennyi elég. A magyaros hangsúly a német mondatokon külön bájt és farmot kínált a szövegnek. A bemutató előadáson az Operából jött Decsi Ágnes aratott különös sikert a címszerepben. A nyomába lép majd, reméljük, a másod- és harmadszereposztásban a külföldön jól ismert Tiboldi Mária és a tehetségét már Bécsben is érvényesítő Zsadon Andrea. Taszilóként Jankovics József többször is nyíltszíni tapsot aratott, hangját, temperamentumát és megjelenését a kritikák is dicsérték. Németh Sándor — persze ugyancsak Bécs révén — máris világsztár: Oszvald Marikával olyan táncot lejtett itt, hogy a közönség megismételtette, és nemegyszer közbekiabált gyönyörűségében. Mucsi Sándor és Halász Aranka kitűnő kabinetalakítással szolgált. A zenekart Váradi Katalin vezényelte, ugyancsak jeles tehetséggel. Az külön szenzációt keltett, hogy a Marica grófnőnek — stílusosan — női karnagya van. Ne hallgassuk el: a külföldi ügynökségek számára a Fővárosi Operettszínház vendégjátéka egyszersmind üzlet. Értenek hozzá. Remek előzetes sajtókonferenciát rendeztek, s kitűnő bankettet, melyen a színház pártoló tagjai is megjelenhettek. Ha a vendégjáték hatodik hetében is ugyanilyen az érdeklődés , senki sem járt rosszul. Ungvári Tamás SOKFELŐL Szécsi Ágnes és Jankovics József (Fotó: Ikládi) MARICA MÜNCHENBEN OLVASTUK, HOGY ... Az NDK tizenkét színházának játékrendjén szerepel a jövő évadban Borisz Aprilov bolgár író Timmi című gyermekdarabja. • A prágai Nemzeti Színházban nagy siker Jan Hanus cseh komponista labyrinth című balettja. • Szeptemberben mutatja be a hailei Landestheater a Liliomot, Molnár Ferenc külvárosi legendáját. • Varsói laptársunk, az Ekran beszámol az animációs filmek kecskeméti seregszemléjéről. • A pozsonyi Nemzeti Színház ismét műsorára tűzte a Svatopluk című Eugen Luchon-operát; egyik főszereplője Peter Dversky. • Alekszandr Tairov születésének századik évfordulója alkalmából Georgij Tovsztonogov, Dmitrij Kabajevszkij és mások írásait közli a moszkvai Tyeatr hetedik száma. • A moszkvai Kisszínház bemutatta a Küszöbön című Turgenyev-regény színpadi változatát. • A Théátre National de Chaulot olasz színpadokon is bemutatta a Lucréce Borgia című Victor Hugo-drámát, amely a francia közönség elé is csak az író halálának százéves fordulója alkalmából került, Antoine Vitéz rendezésében. • Három világhírű operaénekes lett a közelmúltban hatvanéves: James King, Dietrich Fischer-Dieskau és Nicolai Gedda. • Peter Ustinov rendezi novemberben a hamburgi Operaház Katya Kabanova-előadását. • Marek Okopinski, aki annak idején nagy sikerű éroek-előadást rendezett Debrecenben, átvette a varsói Tecutz Dramatyczny igazgatását. 24