Film Színház Muzsika, 1988. július-december (32. évfolyam, 27-53. szám)
1988-12-17 / 51. szám
KOLOZSVÁRI ÉVFORDULÓ „Felszántom a császár udvarát...” — énekelte negyven esztendővel ezelőtt, 1948. december 11-én Háry János premierjén a ma már elfeledett magányban élő Szentes Ferenc, a kolozsvári Állami Magyar Opera megnyitásának ünnepi előadásán. Evvel Eisikovits Mihály igazgatásában, a prózai társulat mellett, folyamatos és tervszerű munkával elkezdődhetett a magyar nyelvű opera- és operettelőadások folyama. Majd az intézmény keretén belül, 1949. február 3-án Kodály Marosszéki táncok és Enescu I. Román rapszódiájának zenéjére komponálva a balettegyüttes is bemutatkozott. S hogy a sétatéri színház épületében, próbákat és előadásokat a prózai társulattal megosztó, s máig tartó szűkösségben az operaegyüttes munkája megkezdődhetett, az nagyban köszönhető a Magyar Népi Szövetségnek, amelynek az általános művelődési programjában, főként Szentimrei Jenő, Balogh Edgár és Méliusz József törődésének jóvoltából a színházi elképzelések is megfogalmazódtak. „Az anyanyelv, sajátos kultúránk elévülhetetlen jogait fojtogató bilincsek lehulltak, s örökre szétporladtak a szabadságot és az emberi méltóságot mindnyájunk számára meghozó, egyforma mértékben biztosító Román Népköztársaságban ...” — írta a színház műsorfüzetében az időnek túlzott bizalmat előlegző igazgató. Lakatos István, a kolozsvári zenei élet kitűnő krónikása pontos eligazítással szolgál abban, hogy az elkövetkezendő években, évadokban hogyan alakult a színház műsora, művészi állománya. Kodály Székely fonója, Erkel Bánkja vagy Hunyadi Lászlója éppoly természetességgel épült a repertoárba, mint Bizet Carmenje, vagy a Pillangókisasszony, a Rigoletto, vagy a Traviata. Rónai Antal folytatta az igazgatást, majd 1957-től 1973-ig Szinberger Sándor intézményvezetőként és rendezőként kiteljesítette a társulat művészi arculatát. S olyan énekesek értek be a kolozsvári színpadon, akik nemcsak a Szamos partján, a székelyföldi turnékon és Bukarestben, hanem Magyarországon és Európa-szerte elismerést szereztek. Kónya Lajos talán a legjobban csengő név, de a tragikusan korán elhunyt Ottrok Ferenc vagy Szilágyi Ferenc is említhető — sok más kiválóság mellett. Kolozsvárott nem feledték Bartók Béla életművét. Háry Béla zenei betanításában az 1964/65-ös évadban László Éva és Mátyás Jenő bemutatta A kékszakállú herceg várát, s A csodálatos mandarin Stere Popescu, A fából faragott királyfi című balett pedig Gh. Stefan elképzelésében nemcsak Kolozsvárott, hanem az olaszországi turné során Pannában és Reggio Emíliában is elismerést aratott. Az idő múlásával egyre több gond nehezedett a kolozsvári operára. Nemcsak úgy, hogy erejében megfogyatkozott. Tucatnyinál többen eltávoztak szülőföldjükről . Szinberger Sándor ma Izraelben él, Kónya Lajos Nyugaton maradt, s az egykor ígéretes pályát kezdő művész, Tőzsér Júlia ma Váradi Júliaként Dietrich Fischer-Dieskau felesége. Elbizonytalanodott a vezetés is; egy ideig például igazgató volt az udvari dicséreteket zengő költő, Márki Zoltán. A repertoárt az egykor „lehullani” látszott bilincsek szorítják. Ma már nem szántja a császár udvarát, még csak képzeletben sem. Háry János, a magyar zenedráma kiváló művei, a Bánk és a Hunyadi se kerülhetnek színpadra. Kálmán és Lehár azon operettjei sem, amelyek mentében és rokolyában a magyar világot idézik. A kolozsváriak ma már csak emlékeznek arra, hogy egykor Simándy József vagy Moldován Stefánia vendégszerepelhetett városukban. S amint a kolozsvári magyar társulat életében is múltnak számít, hogy egykor a nemzetiségi politika jószolgálatosaiként külföldön is méltóan képviselhették hazájukat. És ma már hihetetlen tény, hogy hazai tévénézőként Verdi Attilájának kolozsvári közvetítésétátitattuk. Ennyi komor tény ellenére az ünnep alkalmából mégis reménnyel köszöntjük akolozsvári együttest. Ebben a bizakodásban mondjuk: eljön majd az idő, amikor színházi és életbeni sorsazonossággal adhatják elő Beethoven Fidelióját. S Don Fernando nemcsak a színpad börtönfoglyainak, hanem a nézőtér közönségének is hirdetheti a szabadságot... (ablonczy) A kolozsvári Állami Magyar Opera figyelemre méltó sikerrel játssza ezekben a hetekben és hónapokban Saint Saens művét, a Sámson és Delilát. Az elmúlt évad végén, június utolsó napjaiban került sor az előbemutatóra, a bérleti és bérleten kívüli előadásokat szeptembertől kezdve tűzte műsorra az igazgatóság. A vezetőség szemmel láthatóan hosszú távra tervezte a Sámson és Delila előadásait. Erre vall, hogy a főbb szerepeket felváltva két-három énekes is énekli, illetve fogja énekelni (Sámsont Kiss Domokos és Molnár János, Delilát Georgescu Mária, Simon Katalin és B. Vass Éva, a főpapot Merk István és Herz Péter), erre vall, hogy a látványos koreográfia kidolgozására Valkay Ferencet hívták meg Temesvárról (szólisták: Szálasi-Nagy Erzsébet, Petre Patras, Mircea Pusta), hogy az előadás képzőművészeti keretének kidolgozására a tehetséges, ötletes Wittinger Margit mellé Nagy Endrét, a prózai színház díszlettervezőjét és a szobrász Fodor Gábort is megnyerték munkatársként. A sokat tapasztalt, sok mindennel próbálkozott Demény Attila, az előadás színpadra segítője néhány évig a szebeni filharmónia zongoraszólistájaként működött, koncertezett, és saját műveit is játszotta és játszották. Olyan szakember, aki mindent a zene pontos és megkapó érvényesülésének rendel alá, s aki ugyanakkor tanul a világviszonylatban ismert rendezők tapasztalataiból. Operai és prózai rendezőkéből egyaránt. Mind az operai sablonok, üresjáratok kerülése, mind a szólisták és a csoportok mozgatása erről tanúskodott és tanúskodik. A Sámson és Delila előadásának vonalvezetése tiszta és áttekinthető, s ez a karmester Háry Béla lendületét és muzikalitását is minden eddiginél jobban kiemeli, s megfelelő súlyhoz juttatja a régebbről is ismert szólisták kvalitásait, meg az újabbak főszerepekben való bemutatkozását. Elsősorban a főpap szólamát éneklő Merk István teljesítményére és Georgescu Mária bemutatkozására vonatkozik ez. Sámson szerepében az előbemutatón Kiss Domokost láttuk-hallottuk. A fiatal énekes kétségtelenül kellemes hangú lírai tenor, Sámson szólamához azonban egyelőre nem tűnik elég erőteljesnek. Egy teljes szívvel üdvözlendő és méltánylandó korszerű operaelőadásnak ez a szólam jelenti pillanatnyilag a megoldatlan kérdését. (páll) * SÁMSON ÉS DELIA Merk István és Georgescu Mária az opera egyik jelenetében (Csomafáy Ferenc felvétele) Többek kérésére közöljük, hogy romániai színházi életről tudósító kollégánk, Páll Árpád nem azonos azzal a Páll Árpáddal, akinek országos fórumokon a magyar nemzetiség helyzetével kapcsolatos felszólalásait, nyilatkozatait a határokon kívül is felháborodással fogadják.