Film Színház Muzsika, 1990. július-október (34. évfolyam, 27-40. szám)

1990-07-07 / 27. szám

SZÍNHÁZI LEVÉL___________________________________________ „AZ ÉJ RIDEG ÉS SZOMORÚ” A kietlen táj közepén, melynek fáit­­halálfej és elrajzolt arc ékíti, hol vészjósló madár mozog a gallyakon, aligha megnyugtatásául az arra járók­nak, Csongor a közönség felé fordul­va és ügyet sem vetve majdani bolyon­gásai okára, az ehelyt kopár tündér­fára, kezdi a jól ismert sorokat: „Minden országot bejártam, / Minden messze tartományt, / S aki álmaimban él, / A dicsőt, az égi szépet / Semmi földön nem találtam.” Remegtető mennydörgésre, égi jelre, netán in­kább a zeneszerző és rendező közös akaratára szólalnak meg a szavak, veszi kezdetét a játék, a tündérmese és a filozofikus színdarab, a boldog­ságkeresésé és az élet miértjének drá­mai költeménye, a szemfényvesztő mutatványok sora és a már-már szür­realizmusba forduló romantika költői szüleménye. Vörösmarty Mihály színpadi játé­ka, a Csongor és Tünde varázslata, amely most komoly rende­zői vállalkozásként kelt életre a Vár­színház Karmelita udvarán. Dacolva hellyel és idővel, megkísérelve fölmu­tatni Vörösmarty sokszor lehetetlen­nek titulált színi utasításait, megte­remteni a csodákat, az illúziókat, a varázslatokat, a mesés átváltozáso­kat. Ugyanakkor nem tágítva a költői­­filozófiai mondanivalótól, annak esz­merendszerét figyelemmel kísérve és fölhasználva, megmutatva benne és általa a rendező hite és gondolkodása szerinti eszméket. Mert miközben a színpadi hókusz­pókuszok, bűvészmutatványok kisebb technikai elcsúszásokkal ugyan, de működnek, miközben az ördögfióka vagy Mirigy eltűnik a föld mélyében, hogy aztán új arccal csodásan átvál­tozva tűnjék föl újra, miközben a va­rázslatokat a színpadtechnika „csodái” megteremtik, miközben a látványos metamorfózisok fölkeltik a színpadi varázslatokra vágyó kedvünket, a ren­dező egy pillanatra sem engedi fe­ledni a gondolatot. Nem engedi, hogy a látvány, a tündérkedés és a boszor­­kányosdi megölje, netán csak egysze­rűen elterelje a figyelmet arról, amit mondani, amit sugallni igyekszik. A játékosság, a színpadi trükkök, az il­lúziók megteremtése, a technikai mu­tatványok nemhogy elvonnák a fi­gyelmet, inkább fölkeltik a gondolat iránt. Hisz Csiszár Imre rendezői szándé­ka szerint, amely nem ellenkezik Vö­rösmarty miértjeivel, de még csak a Szerb Antal megfogalmazta és egyre inkább érvényesnek tetsző „kozmikus kilátástalanság” eszméjével sem, a Csongor és Tünde az ember küzdel­méről, út- és önmaga kereséséről, éle­tének lehetetlenségeiről, választásai­ról szól. Bármikor, bárhol — időtle­nül. A pogány kunok idején, miként Vörösmarty jelezte, a költő századá­ban, netán korunkban, amikor az em­bernek ha élni, ha létezni, ha tenni akar, választania kell. Miként Cson­gornak nemcsak a hármas útkeresz­teződésben, de a boldogságot a hata­lomban, a pénzben, az okoskodásban meglelő kíméletlen világ szavára, a Fejedelem, a Kalmár, a Tudós ajánla­tára, csábítására. És döntenie kell ak­kor is, amikor a nagyság, a ragyo­gás után romjaikban látja őket, ami­kor szembesülnie kell a gyászos vég­gel, kiábrándultságukkal, törekvéseik kilátástalanságával. S választania kell Tündének is: az égi tünemény sorsát vagy a nagyon is racionális földi lé­tet. Az ő céltudatossága ebben az elő­adásban különösképpen meglepő. Tünde itt igencsak reális lény. ő vá­lasztott, hogy választassák, s e világ­ban él tündér valójában is, miként az Éj királynőjének monológja sem ret­tenti már el. Megleli, megkeresi, bár­mily áron is szerelmét, boldogságát. Vagy tán boldogtalanságát, még ha halhatatlansága is az ár ezért. Vayer Tamás dombot, kutat, erdőt, szimbolikus földön túli világot jelző, jelképező díszlet keretében Csiszár Imre vezetésével pontosan kidolgozott alakítások teszik harmonikussá Vö­rösmarty játékának tündéri és föld­hözragadt, éteri és ördögi, szépséges és ocsmány, valóságos és irreális vol­tát. Ezt fokozza Márta István riadal­mat keltő, belső mélységet idéző ze­néje és Szakács Györgyi látványos és tisztán jellemző jelmezterve. A játék vezére, gonosz tréfameste­re Mirigy. Tímár Éva megformálásá­ban ő maga a pokol szülötte, a legdur­vább, legkegyetlenebb boszorkány, akit valaha a Föld hordott a hátán. Véres-vörös arcredői, gúnyos-vad moso­lyai, átváltozásai és elszánásai, a min­den jóért bosszút álló gonosz valóság­­fölöttisége emberi erőszakot rejt. Az ördögfiúk hatásos szerephárma­­sa ennek az előadásnak is mozgatóru­gója. A sötétre festett arcot viselő Szirtes Gábor, Hunyadkürti István, Nemcsák Károly viharos ötletorgiá­val, vaskos humorral, tréfás kedvvel, harsány hancúrozással, pörgés-forgás­sal, szeleburdi csetlés-botlással, paj­kos vásottsággal és ördögi gonoszko­dással teszik elevenné az ördögfiak alakjait. Az élet valóját mutatja förgeteges humorral, bájjal és tenyeres­ talpas­­sággal Bánsági Idikó, a Böskéből Il­mává lett szolgálólány hálás szerepé­ben. Játékos kedve és játékának in­tenzitása magával ragadó. Párja eb­ben Cseke Péter sültet és bort kerge­tő Balgája, ki megcsalt várakozásból, áradó ostobaságból, józan paraszti magáratalálásból, a valóságtévesztés humorából építi alakját. Fráter Kata Ledérként hatásosan kelleti magát. A három vándor monológja neme­sen csendül föl Bregyán Péter, Szer­­sén Gyula, Dóczy Péter előadásában. Nem föltétlenül a színészi megformá­lás hibája, hogy jelenlétük ezúttal sem lesz több, mint allegória. Pedig mondanivalójának súlya épp a válasz­tás esélyének megadása miatt különös jelentőséget kap ebben az előadásban. Lukács Margit az Éj királynőjének fenséges alakjában sem lép túl a pate­­tikus, szép lírai szavalaton. Az Éj hatalmának erejét így magunkban kell megteremteni. Csongor tétova tehetetlenségét és elszánt akarását, útkeresését, önmaga kutatását, küzdelmét Mihályi Győző belső hittel formázza. Mellette Rác­kevei Anna szárnyát leveteti és arany­haját vesztett Tündéje igazi e világ­­lény, mintha nem is ő lenne a földön­túli tünemény, a varázslatos tündér­lány, hanem határozott, céltudatos asszony, aki választottjáért mindenre képes. Csongor és Tünde költőjük esz- Az ördögfiak: Nemcsak Károly, Hunyadkürti István, Szirtes Gábor .

Next