Filmvilág, 1958 (1. évfolyam, 1-21. szám)
1958-02-15 / 1. szám
A film még mindig új művészei. Törvényei valójában nincsenek, esztétikája, dramaturgiája egy-egy nagy alkotás nyomán meglepő gyorsan módosul. Csupa forrongás és izgalom; úgy formálja meg önmagát, mint az alig kihűlt kérgű föld a teremtés hajnalán. Hegyeket vet ki magából, melyek a felhőkig érnek, majd a csillagokra ásító mélységek támadnak benne, hogy azután megteljenek a tenger gazdag és szenvedélyes életével. Rövid története csupa forradalom. Mivel a technikához kötötte életét, hihetetlenül gyorsan változik és fejlődik és avul el Milyen különös művészet, melynek egy-két évtizedes alkotásai muzeális hatással lepnek meg; milyen megható művészet, mely alig számít a halhatatlanságra. Nemcsak alkotásaival, puszta létével is nyugtalanítja a fantáziát, serkenti a gondolatot, kényszeríti az elméket, hogy foglalkozzanak vele. Innen a gazdag irodalom, mely a filmet kíséri az egész világon. Minden filmet gyártó országnak van famlapja vagy lapjai. Jó, hogy most nálunk is támadt ilyen fórum, hiszen útját kereső, a világban igen megbecsült, sok tehetséges alkotóval gazdag és sok súlyos művészeti és világnézeti gonddal terhes filmművészetünk körül megsűrűsödött a mondanivaló, a megvitatni való. A film világa ma már egyet jelent az egész civilizált világgal. A film mindenkihez szóló nyelvén, e különös művészet talán legnagyobb eredményeként, a népeknek olyan beszélgetése kezdődött meg a földön, amilyenről a legmerészebb álmodók sem álmodtak. A művészetek mindig is alkalmasak voltak a nagy békéltető, a nagy közvetítő feladatára. De melyiknek volt annyi híve és megbűvöltje, mint a filmnek, s melyik volt olyan fürge és közvetlenül ható, mint a film? A békéért ma egyetlen művészet sem tehet többet a filmnél. A vetítőgép sugara pusztítja a nemzetekről való balhit, a sovinizmus és faji gyűlölködés baktériumait. Népek ismerkednek a filmen, művészetek és kultúrák versengnek, hatnak egymásra és gazdagítják egymást. De éppen e hatások rendkívüli közvetlensége, sugalló ereje vigyázatra int. A filmet kísérő irodalom fontos feladata a mérsékletre és óvatosságra intés. Az idegen kultúra, a más történelmi és társadalmi talajon termett művészi irány sugárzása nemcsak frissít és termékenyít. Bizonyos mértéken túl ártalmas, megtámadja és megmásítja új, szocialista talajon nőtt művészetünk egészséges sejtjeit. Feladatunk lesz, erről is szólni, rögzíteni és megvédeni eredményeinket, s arra sarkalni alkotóinkat, hogy magunkról a legjellemzőbbet, a legigazabbat s a legújabbat mondják el a világnak. A film nemzetközi jelentőségével együtt nőtt az alkotók felelőssége. Műveikkel nemcsak művészetükről tesznek tanúságot, s a népről is vallanak, annak örömeiről, gondjairól és reményeiről. S arról a társadalmi rendről, melyet a nép elfogadott, s mely e szüntelenül megújuló művészetet legfontosabb művészetének ismeri el. Vigyáznunk kell azonban arra, hogy a fokozott alkotói felelősség kedvvel, s ihlettel töltse el a művészt, ne szorongással. E lap egyik fontos feladata annak tudatosítása, hogy bár a magas színvonalú alkotás büszkeség és öröm számunkra, a sikertelen mű nem bukás, nem tragédia. A bukástól való görcsös félelem szárnyát szegi a fantáziának, elszürkíti a művet. Bátor alkotásokkal, s mindig megújuló kísérletezéssel kell keresnünk filmművészetünk legsajátosabb tartalmát, legkifejezőbb formáját. De nem a sötétbeugró vakmerőségével. Azzal a nyugalommal és biztonságérzettel, melyet a szocializmus eszméjében való megegyezés s a népi demokrácia társadalmi rendjéhez való hűség ad az alkotónak. Persze, ezen a talajon is teremhetnek satnya virágok, sápadt színűek és illattalanok — de sohasem veszedelmesek, mérgezőek. Szép feladatunk: látni tanítani a nézőt, segíteni abban, hogy a virágok közt felismerje a legnemesebbet. Erre a célra semmiféle csodaszer nem áll rendelkezésünkre. Itt szeretnénk megkeresni, a lap hasábjain, írók, kritikusok, filmalkotók s az olvasók segítségével HÁMOS GYÖRGY