Filmvilág, 1961 (4. évfolyam, 1-24. szám)
1961-01-01 / 1. szám
MILYEN FILMEKET SZERETNÉK LÁTNI? A kérdés teljesen magánjellegű. Hasonlóképpen az a felelet is. Valójában csak azért rögzítem papírra film óhajaimat, mert elég gyakran járok moziba és szerfölött kíváncsi vagyok az újszerű filmalkotásokra. Nem minden műfajban él bennem az újszerűség utáni sóvárgás, így például határozottan untatnak a túlságosan újszerű regények, nem is beszélve az újszerűségben tetszelgő színdarabokról. A film egészen más. A filmekben jóformán ínyenc módon élvezem az újdonságokat. A Nagybácsi epizódjainak groteszk lírája, a Négyszáz csapás merész ritmus kísérletei, a Ballada a katonától szenvedélyes és meghitt emberszeretete, az Ordító egér mély öniróniával párosult filozófiája, a Körhinta finom és igaz mai költészete — hogy a rövidség érdekében csak az utolsó hat esztendő filmjeiből említsek egyet-kettőt — többszöri megnézés után is megtartja eredeti frisseségét. Amint látható, nem meghökkentő újszerűségek emlékét ápolgatom filmnézői szívemben, s még kevésbé álmodozom vad szenzációkról. Az újszerűség igénye egészen más jellegű nálam. Mindenekelőtt ennek magyarázatára kísérlem meg a megfelelő kifejezések megtalálását. A film a rendkívüli gyors jelzések műfaja, tükörképét irodalmi vonatkozásban a vers és a riport között kereshetjük, és nem a dráma vagy a regény táján. A filmművészet hiába bővelkedik drámai és epikai elemekben, alapjaiban, szellemében és hatásában mégis a képköltészet és képi riport keveréke. Innen hallatlan mozgékonysága, élénksége, hajlama az örökös változatosságra, s egy sereg más tulajdonsága, amely nem engedi a dráma vagy az epika keretei közötti megnyugvást. A Háborít és béke című amerikai film minden erényével együtt riport a regényről és nem a regény új megjelenési formája. Nem is lehetne az! A film — bármely iskolához is tartozzanak alkotói — nem adhatja fel sajátos, eredeti ábécéjét, szókincsét, kifejezési formáját. Az utak sokfelé vezetnek, ismerünk drámai, vagy regényes szerkezetű filmeket, de igazi filmélményt, amely nem hasonlít más művészet adta gyönyörűségre, a merészen, teljesen filmszerű filmek megnézésekor érzünk. Általában ilyen filmeket szeretnék látni. A film anyanyelvét bátran, hajlékonyan, stílusárnyalatokban gazdagon használó rendezői elképzelésben, költői érvényű dialógusvezetésben, drámával nem vetekedő dramaturgiában, műfajilag érzékeny és kifejező beállításokban bővelkedő filmeket. Tematikai kíváncsiságom semmivel sem kisebb a formainál. Mindenekelőtt a most kialakuló társadalmi körülmények között élő emberek egyéni és történelmi problémái érdekelnek. Szeretnék olyan filmet látni, amelyben a háború alatt született mai fiúk és lányok érzelemvilága, gondolkozásmódja, az életről, a holnapról alkotott elképzelése érvényesül. Szeretném látni a holnap felelősségét érző, a szocializmus programját természetesnek, magától értetődőnek tartó fiatalok és a jövőben kételkedő, lelkileg közönyös, a kor égető kérdéseit vállrándítással elintéző ifjak világának filmdrámáját. Mondjuk egy nyár történetét, amelyben a magyar fiatalság Európa számára szóló mondanivalója is kifejezhető. Szeretnék egy bátor, kíméletlenül gúnyos filmet, amely a harmadik világháború mai ideológiai megjelenési formái ellen készülne. Ez az új, korszerű misztika elleni film, nyílt körképet adhatna a napról-napra modernizálódó Magyarország egyre groteszkebbé váló konzervatívjairól, a hamis emlékeknek élőkről, az ostoba illúziókban ringatózókról, az újkeletű babonák apostolairól, a megcsontosodott, idejétmúlta reformerekről. Egy filmben szeretném látni a XX. század Magyarországa három fiatal nemzedékének történetét, a század első éveiben a nagyszülők ifjúságát, a húszas években