Filmvilág, 1961 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1961-01-01 / 1. szám

MILYEN FILMEKET SZERETNÉK LÁTNI? A kérdés teljesen magánjellegű. Ha­sonlóképpen az a felelet is. Valójában csak azért rögzítem papírra film­ óhajaimat, mert elég gyakran járok moziba és szer­fölött kíváncsi vagyok az újszerű film­alkotásokra. Nem minden műfajban él bennem az újszerűség utáni sóvárgás, így például határozottan untatnak a túlságosan újszerű regények, nem is beszélve az újszerűség­ben tetszelgő színdarabokról. A film egészen más. A filmekben jó­formán ínyenc módon élvezem az újdon­ságokat. A Nagybácsi epizódjainak gro­teszk lírája, a Négyszáz csapás merész ritmus kísérletei, a Ballada a katonától szen­vedélyes és meghitt emberszeretete, az Ordító egér mély öniróniával párosult filo­zófiája, a Körhinta finom és igaz mai költészete — hogy a rövidség érdekében csak az utolsó hat esztendő filmjeiből említsek egyet-kettőt — többszöri meg­nézés után is megtartja eredeti frisseségét. Amint látható, nem meghökkentő új­szerűségek emlékét ápolgatom filmnézői szívemben, s még kevésbé álmodozom vad szenzációkról. Az újszerűség igénye egészen más jellegű nálam. Mindenek­előtt ennek magyarázatára kísérlem meg a megfelelő kifejezések megtalálását. A film a rendkívüli gyors jelzések mű­faja, tükörképét irodalmi vonatkozásban a vers és a riport között kereshetjük, és nem a dráma vagy a regény táján. A film­művészet hiába bővelkedik drámai és epi­kai elemekben, alapjaiban, szellemében és hatásában mégis a képköltészet és képi riport keveréke. Innen hallatlan mozgé­konysága, élénksége, hajlama az örökös változatosságra, s egy sereg más tulajdon­sága, amely nem engedi a dráma vagy az epika keretei közötti megnyugvást. A Háborít és béke című amerikai film min­den erényével együtt riport a regényről és nem a regény új megjelenési formája. Nem is lehetne az! A film — bármely iskolához is tartozzanak alkotói — nem adhatja fel sajátos, eredeti ábécéjét, szó­kincsét, kifejezési formáját. Az utak sok­felé vezetnek, ismerünk drámai, vagy regényes szerkezetű filmeket, de igazi filmélményt, amely nem hasonlít más művészet adta gyönyörűségre, a merészen, teljesen filmszerű filmek megnézésekor érzünk. Általában ilyen filmeket szeretnék látni. A film anyanyelvét bátran, hajlékonyan, stílusárnyalatokban gazdagon használó rendezői elképzelésben, költői érvényű dialógusvezetésben, drámával nem vete­kedő dramaturgiában, műfajilag érzékeny és kifejező beállításokban bővelkedő fil­meket. Tematikai kíváncsiságom semmivel sem kisebb a formainál. Mindenekelőtt a most kialakuló társadalmi körülmények között élő emberek egyéni és történelmi problé­mái érdekelnek. Szeretnék olyan filmet látni, amelyben a háború alatt született mai fiúk és lányok érzelemvilága, gondol­kozásmódja, az életről, a holnapról alko­tott elképzelése érvényesül. Szeretném látni a holnap felelősségét érző, a szocializ­mus programját természetesnek, magától értetődőnek tartó fiatalok és a jövőben kételkedő, lelkileg közönyös, a kor égető­­ kérdéseit vállrándítással elintéző ifjak vilá­gának filmdrámáját. Mondjuk egy nyár történetét, amelyben a magyar fiatalság Európa számára szóló mondanivalója is kifejezhető. Szeretnék egy bátor, kíméletlenül gú­nyos filmet, amely a harmadik világ­háború mai ideológiai megjelenési formái ellen készülne. Ez az új, korszerű misztika elleni film, nyílt körképet adhatna a napról-napra modernizálódó Magyaror­szág egyre groteszkebbé váló konzerva­­tívjairól, a hamis emlékeknek élőkről, az ostoba illúziókban ringatózókról, az új­keletű babonák apostolairól, a megcson­tosodott, idejétmúlta reformerekről. Egy filmben szeretném látni a XX. szá­zad Magyarországa három fiatal nemze­dékének történetét, a század első éveiben a nagyszülők ifjúságát, a húszas években

Next