Filmvilág, 1964 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1964-01-01 / 1. szám

ÉVKEZDÉS A HUNNIÁBAN Le lehet-e zárni egy évet a művé­szetben? Lehet-e, érdemes-e mérle­get készíteni egy esztendőről egy olyan »műhelyben«, ahol mindig minden létrehozott mű szinte kísér­let, mintadarab, talán még a remek­mű is csak előkészület valami más­ra, valami nagyobbra; szóval, ahol soha nincs »befejezett« alkotás, mert minden művön a további évek, a múló idő munkálkodik? Mindeneset­re a filmgyárnak is vannak olyan eseményei, melyek a puszta évszá­moknál jellegzetesebb vonásokkal különböztetik meg egymástól az eltelt éveket. Ezek között tallózva 1963- ban két »esemény« is följegyzésre méltónak látszik: a Hunnia Filmgyá­rat és a Budapest Filmstúdiót egye­sítették, s míg 1962-ben­­a­ két gyár együtt tizenöt filmet készített, az egyesített gyár 1963-ban tizennyol­­­cat, 1964-ben a tervek szerint hu­szonkét film készül. Ebből 13 kész, illetve forgatásra készen áll. Tehát elkezdődött a magyar filmgyártás mennyiségi fejlesztése. Évekkel ez­előtt megírtuk, hogy a magyar film­gyártás kisüzemi keretek között mo­zog, s ennek jegyei mutatkoznak meg művészi színvonalán is. Mert hiába rendelkezünk jó néhány tehet­séges, valóban kiváló művészi egyé­niséggel, az átlagszínvonal aligha tud lényegesen emelkedni a filmek számának növelése nélkül. Egyetlen művészetben sincs rokonalkotások­tól s a körülményektől független remekmű, s főképpen nincs a film­­művészetben. A másik »esemény«, mely kétszeres öröm, mert egyben meglepő is: a magyar filmek látoga­tottsága 1962 végén s 1963-ban foko­zatosan emelkedett Ez annál is meg­lepőbb, mert általános jelenség vi­lágszerte, hogy a művészeti verseny­ben egyelőre a mérleg a televízió ja­vára dől el, vagyis csökken a mozi­nézők száma. A közönség és a magyar filmek viszonyához szorosan hozzátartoznak a forgalmazás problémái. Mind szük­ségesebbé válik a magyar filmek okos, kulturált, pszichológiailag is átgondolt propagandája. Ezen a té­ren sok még a mulasztás. Olykor az egyes, közönségsikert ígérő filmeket olyan »szélesen terítik«, hogy ezzel szinte mesterségesen idézik elő a gyér látogatottságot, hiszen bármi­lyen jó ás egy film, egyszerre kilenc mozira aligha futja belőle. Máskor viszont valósággal eldugják — érthe­tetlen szempontok miatt — a sike­resnek ígérkező külföldi filmeket. Távoli községekben és falvakban néha nem is tudják az illető helysé­gek lakói, mit játszanak a mozi­ban. Nem futtatják eléggé a sikere­ket, nem hirdetik, nemcsak az újsá­gokban és a plakátokon, hanem sok­szor még a mozik kirakataiban sem, ha egy-egy filmet sikereire való te­kintettel prolongálnak. * — Most már, a mennyiségi növe­kedés után a tematika további széle­sítésére kell gondolnunk — mondta beszélgetésünk során Révész Miklós, a Hunnia igazgatója. — Azt hiszem, társadalmunk legégetőbb kérdései, amelyek itt-ott már folyóirataink­ban, regényeinkben jelentkeznek, nem eléggé tükröződnek még film­jeinkben, s ha igen, csak egy-kettő­ben. A színvonal mércéjét is jó vol­na magasabbra emelni. Ezt a kérdést úgy gondoljuk megoldani, hogy alul­ról selejtezünk. A gyenge forgató­­könyveket elvetjük még akkor is, ha kockáztatjuk vele: üresen marad a műterem. Nehéz átfogó képet adni az 1963- ban elkészült, vagy forgatásra került filmekről. Az alábbiakban mégis megkíséreljük legalább villanássze­rűen számot adni róluk. Kezdjük ta­lán egy fiatal rendezővel, Gaál Ist­vánnal. Több mint öt évvel ezelőtt a Szín­­művészeti Főiskolán vizsgafeladatára készült, amikor beszélgettünk vele. Akkor nagyon óvatos volt. »Azt hi­szem, nem lehet úgy indulni, hogy az ember feltétlenül újat, merőben mást akar, mint ami eddig volt. Én inkább afféle szintézisben hiszek: a többféle stílusú filmek összhatása-

Next