Filmvilág, 1969 (12. évfolyam, 1-24. szám)
1969-01-01 / 1. szám
Várkonyi Zoltán rendező nem csinált az Egri csillagokból harmadik „Jókai-filmet”, bár Jókai bűvöletéből nem tudott teljesen szabadulni. Megtartotta Gárdonyi Géza művének — és ez nem csekélység. Hiszen még a világirodalom legkimagaslóbb regényalkotásainak megfilmesítéseinél is gyakran az a főhiba, hogy szinte automatikusan eltolódnak a romantika irányába. Úgy vélem, a Hol terem a magyar vitéz? az Oda Buda!, Arab oroszlán, az Eger veszedelme és a Hold-fogyatkozás öt regényrésze között is helyes arányokat őrzött meg, közösen a forgatókönyvíróval. Nem értek egyet a kifogással, amely kevesebb előzményt és több Egert látott volna szívesen. A kívánság teljesítése végkép valami (még drágább) harci revühöz vezetett volna, amely unalmas is, hűtlen is a regényhez, és a nézőkben kevésbé képes felidézni az Egri csillagok reminiszcenciáit. A megvalósult film képes erre? Erről majd jó párszázezer vélemény születik a közeli hetekben. Egyezek Venczel Vera Venczel Vera, Kovács István és Ruttkai Éva