Filmvilág, 1971 (14. évfolyam, 1-24. szám)
1971-09-15 / 18. szám
VELENCE, 1971 (Munkatársunk telefonjelentése) A 32. velencei fesztivál sorsa még néhány héttel a megnyitása előtt is bizonytalan volt. Támadták jobbról és balról, elvileg és szabályaiban. Anélkül, hogy ezeket a külföldi újságíró számára amúgysem elég világos és ismert előharcokat értékelném, szeretném idézni néhány részletét a festiválkatalógus előszavának, amelyet a többi között Gian Luigi Rondi, a fesztivál igazgatója, továbbá Alessandro Blasetti, Federico Fellini, Luchino Visconti, Franco Zeffirelli írt alá. „Valamennyien tudtuk, hogy a fesztivált meg kell csinálni, hiszen ha akár csak egy évre is megszakítjuk a folytonosságot, azt kockáztatjuk, hogy végleg megszüntetjük a nemzetközi filmművészet egyik legfontosabb megnyilatkozását... Hiszen a mozi drámai időszakot él és harcol fennmaradásáért. Nem a filmművészet (ami nem halhat meg) van szó, hanem a mozi életéről, mint népszerű kommunikációs eszközéről, amely a világ többszáz milliós nézőtáborához szól... Két lehetőség van: az egyik az, hogy a mozi továbbra is a nézők nagy tömegeit vonzza, ez esetben nem mondhat le arról, hogy az intellektuellekben és a közönségben érdeklődést keltsen a legjobb munkák iránt. A másik az, hogy a televízió, a videokazetta és más kommunikációs eszközök konkurrenciájának nyomására a mozi lemond elsőbbségéről, ami a nézők mennyiségét illeti. A fesztivál mindezen tényezőket tudomásul véve részben azonnal ható és vonzó filmeket, részben pedig „nehéz fajsúlyúakat” mutat be ... Szerintünk mind az egyik, mind a másik kategóriába tartozó filmek „minőségi filmek”. És ezt a jelzőt nem befolyásolhatja sem a forgatási idő hossza. Sem ismert, vagy ismeretlen arcok a filmben. Biztató jel, ha végre ledőlnek a mindenki számára és a csak egyesek számára készült művek közötti korlátok... Ez ellen és minden másfajta megkülönböztetés ellen, legyen az ideológiai, vagy a nézőközönség milyenségére vonatkozó, világhírű vagy ismeretlen művészek szerinti osztályozás... ez ellen harcol a 32. velencei fesztivál.” A nyilatkozatot beszélgetésünk során Gian Luigi Rondi a saját szavaival is kiegészítette: „Azt szeretném, ha ez a fesztivál elsősorban a rendezők fesztiválja lenne. Ennek a gondolatnak a jegyében rendezzük meg a vetítések után a baráti találkozásokat és nem az eddig ismert hivatalos sajtókonferenciákat, rendezők, értelmiségiek között. Ezért rendezünk külön szemléket is a fiatal rendezők alkotásaiból, minél szélesebb körű vitákkal egybekötve.” Mindenesetre, soha ennyi filmet nem mutattak még be Velencében, mint ebben az évben; dokumentumfilm-seregszemle, etnográfiai filmek, régi német és francia filmek szemléje. Húsz ország negyvenegy filmje vesz részt a játékfilm-seregszemlén — versenynek nem lehet nevezni, mert díjat mint ismeretes Velencében egy idő óta nem osztanak, csak a „FIPRESCI”, a filmkritikusok szövetsége jutalmazza szavazással a legjobbnak ítélt alkotást. Félidőben annyi mindenesetre megállapítható, hogy ha remekműveket nem láttunk is, de színes, változatos a fesztivál palettája. És mint mindig, ha nemzetközi, értő közönség gyűlik össze, most is azok a munkák aratnak sikert, amelyek az emberiség élő, mai, igazi problémáit feszegetik, helyezzék bár a szerzők műveik cselekményét a múltba vagy a mába. A magyar film, Gábor Pál Horizontja is elsősorban ezzel: őszinteségével, nyíltságával, egyszerű realizmusával vívott ki elismerést. Ezt tanúsították a sajtókonferencián, illetve a baráti találkozón elhangzott kérdések is. Gábor filmjével rokon témájú az indiai Szatyajit Ray munkája: Az ellenzéki. Hőse egy mai, Kalkuttában élő, munkát és élete értelmét kereső fiatalember. Tiszta, becsül !