Filmvilág, 1973 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1973-01-01 / 1. szám
néhány utóbbi filmemben —, akkor alapvetően más dimenziókban kell gondolkoznom, hiszen ma gyökeresen mások a körülmények. Egy ilyen végletes történelmi szituációban, mint a filmbeli, dramaturgiai szempontból hatásosabb az emberi magatartások vizsgálata, mivel végletesebbek a cselekvés dilemmái és lehetőségei ; kiélezettebben nyilatkoznak meg, plasztikusabban megfogalmazhatók a magatartásformák. — Hogyan született az ötlet, pontosabban honnan származik — egyfelől — maga a story, másfelől a film gondolati magva? — Mindig nehézpontosan körülírni egy film-elgondolás megszületésének körülményeit, tettenérni bizozonyos gondolatok fogantatásának pillanatát. Régóta izgat az a gondolati probléma, hogy olyan helyzetben, amikor abszolút kisebbségbe kerül egy progresszív törekvés — vagyis például 19 őszén, mikor az emberek többsége vagy az „ezeréves határok” siratásának hangulatában él, vagy kiábrándul mindenből, vagy megbúvik és igyekszik beilleszkedni az ellenforradalmi rendbe —; lehetséges-e, érdemes-e ilyen nyomasztó kisebbség tudatában is felelősséggel képviselni egy álláspontot? Vajon az ilyen magatartás nem Don Quijote-izmus, avagy egyszerű önfejűség vagy önzés-e? (Ezt a kérdést a filmben a főhős, Zilahy fogalmazza meg.) Arról akartam beszélni, hogy a történelmi igazság birtokában lehet azonosulni a közösséggel akkor is, ha ez a közösség csak ezután jön majd létre. A filmbeli népbiztos is ilyen módon közösségi hős: éppen a közösség érdekében tart ki egy „nem okos”, egy reménytelennek látszó álláspont mellett, mert azt vallja, hogy nem létezik olyan helyzet, amikor ne lehetne valami értelmeset és tisztességeset cselekedni a jövő érdekében... A történet kialakításában egyébként felhasználtam Lukács György életének egyik epizódját is, nevezetesen amikor a bukás után ő itthon maradt, megkísérelve a forradalmi munka folyamatosságának fenntartását. Egy fényképészműteremben rejtőzött, s a film Kovács Nóra, Ferencz László és Simor Erzsi