Filológiai Közlöny – XII. évfolyam – 1966.

1–2. szám - Szemle - Gyivicsán Anna: Tanulmányok a csehszlovák–magyar irodalmi kapcsolatok köréből

versek) is szinte az eredeti hevét érezni a fordításokon. A válogatásból az olvasó előtt áll Petőfi költészetének legtöbb vonása. Megjegyezhető viszont az, hogy a forradalom alatt írott politikai verseiből a válogatásokban már megszokottan kevés szerepel. Maga a Petőfi-kötet művészi igényességével mindenképpen figyelmet érdemel a szaporodó fordítások sorában is. Voigt Vilmos Tanulmányok a csehszlovák — magyar irodalmi kapcsolatok köréből Szerkesztette: ZUZANA ADAMOVÁ, KAROL ROSENBAUM, SZIKLAY LÁSZLÓ Akadémiai Kiadó 1965. Ma már egyre sürgetőbbé vált számunkra az a feladat, hogy megismerjük közvetlen szomszédaink kultúráját, irodalmát; hogy kultúra s világirodalmi fogalmunk körébe ne csak a francia, angol, német stb. kultúrák tartozzanak, hanem a szlovák, a cseh, a román stb. is, amelyek fejlődése sokkal több hasonlóságot mutat — éppen az azonos társadalmi-politikai fejlődés következtében — a magyar irodalommal, mint a nagy nyugati irodalmak. De a fent meg­jelölt feladatnak más jelentősége is van: fontos eszközzé válik, hogy a múltban kialakult nacio­nalista ellentétekkel szemben teljesebbé tegyük egymás megbecsülését, végleg legyőzzük a még sokszor ma is ható téves előítéleteket. Ezt a kettős feladatot vállalta a most megjelent tanulmánykötet, amikor bemutatja a századok során kialakult csehszlovák — magyar pozitív kapcsolatokat. (A Csehszlovák Tudo­mányos Akadémia támogatásával megjelent a tanulmánygyűjtemény szlovák—cseh változata iS". A tanulmánykötet elején Július Dolansky összefoglaló módon, széles vonalakban jelöli meg a kulcspontokat kapcsolataink történetében a legrégibb időktől a felvilágosodás koráig. A tanulmányok három nagy korszakból merítik témájukat: a régi irodalom történeté­ből, a XIX. és a XX. századból. Ján Misianik tanulmánya a kiadvány egyik legérdekesebb fejezete (Adalék a szlovák— magyar irodalmi kapcsolatokhoz a XVIII. század végéig). Ez az a kor, amely a múltban is — a XVlII. század végétől a forrongó XIX. századon keresztül egészen napjainkig — parázs, szinte végtelennek tetsző vitákat váltott ki, sokféle, sokszor egymásnak ellentmondó hipotézisek születtek mindkét irodalomtörténetben. Ján Misianik több évi kutatómunka és a régi irodalom alapos ismerete alapján sok új adatot közöl a reneszánsz kor irodalmáról, a kétnyelvű költőkről. Madách Gáspár, Beniczky Péter, Bodó Máté és más, ma már a magyar irodalomtörténetben is ismert, magyarul és szlovákul verselő költők mellett talán — s ezt Misianik is csak feltételezi — Balassi Bálint szlovákul is gazdagította a reneszánsz szerelmi költészetet. Érdekes képet nyújt a vallásos irodalom: amíg a katolikus, de főleg a szlovák evangélikus líra hatott a magyar poétikára, addig a szlovák reformátusok műveiket nagyrészt magyarból fordították. Új, hitelesebb képet kapunk a kuruckor emlékét idéző szlovák irodalomról is, s ez számunkra is elhihetőbb, mint az eddigi értékelések — amelyek igen sok, nagyrészt nem korabeli, vagy hamisított kuruc verset mutatnak be —, különösen akkor, amikor a műköltészet anyagát a szlovák népköltészet kuruckori dalaival hasonlítjuk össze. Lehet, hogy a szakemberek nem fogadják el egyértelműen Misianik egyes feltételezéseit (pl. Cantus Catholici magyar és szlovák változatának viszonyát), de a szerző célja nyilvánvaló: minél több apró adatot, ismeretet igyekszik nyújtani, de nem azért, hogy az egyik kultúra fölényét mutassa be a másikkal szemben, hanem hogy teljesebbé tegye a kölcsönhatásuk képét. Károly Sándor a huszitizmus hatását mutatja be irodalmunkra s annak pozitív eredmé­nyét: első biblia fordításunkat, irodalomtörténetünk eddigi felfogásaival vitatkozva. Nagyon sok problémát vet fel Angyal Endre a barokk cseh—magyar és szlovák—magyar kapcsolataiból. (Az eddigi kapcsolattörténeti kutatások elég mostohán bántak ezzel a korszakkal.) Angyal tanulmánya — de vonatkozik ez a kiadvány egészére — bizonyítéka annak, hogy meny­nyire csak az első lépéseknél tartunk csehszlovák kapcsolataink kutatásában. Úgy érezzük, Káfer István tanulmánya, amely a kuruckor utóéletével foglalkozik a szlovák irodalomban, (XIX—XX. században) nem tartozik szervesen a régi irodalom kap­csolatait bemutató fejezetbe. Milyen gazdag és színes képet nyújt a XIX. század feldolgozása ! Sziklay László sokol­dalú kutatómunka eredményeképpen összetetten elemzi Ján Kollár magyar kapcsolatait. Kollár harminc évet, tehát politikai és irodalmi munkásságának legjelentősebb korszakát Pesten töltötte. Ezt a több mint negyedszázadnyi időt a szlovák irodalomtörténet csupán puszta

Next