Filológiai Közlöny – LIII. évfolyam (2007)
3–4. szám - Ki merre tart a magyar Shakespeare-kutatásban? - Kovács László: Hamlet/HAMLET – Az azonosság mámora
KOVÁCS LÁSZLÓ Hamlet/HAMLET -Az azonosság mámora A 20. század végére a „Shakespeare-gépezet," azaz a szerzőhöz valamilyen módon kötődő szövegek és jelek rendszere szédítő burjánzásba kezdett. Harold Bloom szerint „Shakespeare az a világirodalom számára, ami Hamlet az irodalmi karakter képzeletbeli tartománya számára: olyan szellem, mely mindent áthat, melyet lehetetlen határok közé szorítani".2 De itt nemcsak az irodalomról van szó. A filmek, képregények, de a popkultúra általában telítődni látszik shakespeare-i utalásokkal és áthallásokkal. Ráadásul manapság már eme egyébként sem elhanyagolható jelenlét mellett filmadaptációk sokasága dolgoz fel közvetlenül kora újkori drámákat. Úgy tűnik, Shakespeare egyfajta hipertextuális szétszóródás állapotában van, melyet költői kifejezőereje, nyelvi gazdagsága és kulturálisan hegemón helyzete mellett elősegít a különféle médiumok láncolatán tovaterjedő jelenléte is. Annak ellenére, hogy a szétszóródás révén elméletileg a dolgoknak - akár a rákos szervezeteknek - egy idő után teljesen fel kellene ritkulniuk, vagy meg kellene szűnniük, a kánon továbbra sem hajlandó feloldódni. Shakespeare a nyugati gondolkodás egyik legmeghatározóbb váza marad. Ha fel akarjuk mérni igazi jelentőségét, drámái mellett megkerülhetetlenné válik adaptációinak vizsgálata is. Az egyik leg- 1 Ahogy a kritikai gondolkodásban a hetvenes évek óta egyre erősebben jelenlévő ideológiakritika feltárta, a kultúra és a társadalom hatalmi apparátusai abban érdekeltek, hogy elhitessék, az (irodalmi) szövegek nem alkotnak szerves valóságot, hanem csak leképeznek egy már létező realitást. Dr. Johnson és F. R. Leavis például univerzális értékek, és a nemzeti nyelv megalkotójaként tüntetik fel a Shakespeare-t: „a darabokat erőteljes normatív elfogultsággal formálják át, ami az uralkodó ideológiák jelentéseinek és értékeinek a darabokra történő ráerőszakolásához vezet" (Cristopher NORRIS, Post-structuralist Shakespeare: text and ideology, in John DRAKAKIS (ed.), Alternative Shakespeares, London, New York, Methuen, 1985, 47-66). Shakespeare a nyugati kánon középpontja, a hatalom emblémája, ideológiai felépítmény, mely arra hivatott, hogy korlátok közé szorítsa az emberi tapasztalatok spektrumát. 2 Harold BLOOM, The Western Canon, New York, Harcourt Brace, 1994, 52. Az angol nyelven megjelent felhasznált irodalomból származó idézeteket saját fordításomban közlöm. 3 Az utolsó akcióhős (MCTIERNAN 1993), a Gettysburg (MAXWELL 1993), a Spinédzserek (HECKERLING 1995), a Mert azt mondtam (LEHMANN 2006), a Simpson család (GROENING 1989) vagy a Futurama (GROENING 1999) több epizódja is explicite utal a Hamletre, de végtelenül sok példát lehetne még felsorolni.