Filológiai Közlöny – LIII. évfolyam (2007)

3–4. szám - Ki merre tart a magyar Shakespeare-kutatásban? - Kovács László: Hamlet/HAMLET – Az azonosság mámora

KOVÁCS LÁSZLÓ Hamlet/HAMLET -Az azonosság mámora A 20. század végére a „Shakespeare-gépezet,"­ azaz a szerzőhöz valamilyen módon kötődő szövegek és jelek rendszere szédítő burjánzásba kezdett. Harold Bloom szerint „Shakespeare az a világirodalom számára, ami Hamlet az irodalmi karakter képzeletbeli tartománya számára: olyan szellem, mely mindent áthat, melyet lehe­tetlen határok közé szorítani".2 De itt nemcsak az irodalomról van szó. A filmek, képregények, de a popkultúra általában telítődni látszik shakespeare-i utalásokkal és áthallásokkal.­ Ráadásul manapság már eme egyébként sem elhanyagolható je­lenlét mellett filmadaptációk sokasága dolgoz fel közvetlenül kora újkori drámá­kat. Úgy tűnik, Shakespeare egyfajta hipertextuális szétszóródás állapotában van, melyet költői kifejezőereje, nyelvi gazdagsága és kulturálisan hegemón helyzete mellett elősegít a különféle médiumok láncolatán tovaterjedő jelenléte is. Annak ellenére, hogy a szétszóródás révén elméletileg a dolgoknak - akár a rákos szerve­zeteknek - egy idő után teljesen fel kellene ritkulniuk, vagy meg kellene szűnniük, a kánon továbbra sem hajlandó feloldódni. Shakespeare a nyugati gondolkodás egyik legmeghatározóbb váza marad. Ha fel akarjuk mérni igazi jelentőségét, drá­mái mellett megkerülhetetlenné válik adaptációinak vizsgálata is. Az egyik leg- 1 Ahogy a kritikai gondolkodásban a hetvenes évek óta egyre erősebben jelenlévő ideológia­kritika feltárta, a kultúra és a társadalom hatalmi apparátusai abban érdekeltek, hogy elhites­sék, az (irodalmi) szövegek nem alkotnak szerves valóságot, hanem csak leképeznek egy már létező realitást. Dr. Johnson és F. R. Leavis például univerzális értékek, és a nemzeti nyelv megalkotójaként tüntetik fel a Shakespeare-t: „a darabokat erőteljes normatív elfogultsággal formálják át, ami az uralkodó ideológiák jelentéseinek és értékeinek a darabokra történő rá­erőszakolásához vezet" (Cristopher NORRIS, Post-structuralist Shakespeare: text and ideology, in John DRAKAKIS (ed.), Alternative Shakespeares, London, New York, Methuen, 1985, 47-66). Shakespeare a nyugati kánon középpontja, a hatalom emblémája, ideológiai felépítmény, mely arra hivatott, hogy korlátok közé szorítsa az emberi tapasztalatok spektrumát. 2 Harold BLOOM, The Western Canon, New York, Harcourt Brace, 1994, 52. Az angol nyelven megjelent felhasznált irodalomból származó idézeteket saját fordításomban közlöm. 3 Az utolsó akcióhős (MCTIERNAN 1993), a Gettysburg (MAXWELL 1993), a Spinédzserek (HECKER­LING 1995), a Mert azt mondtam (LEHMANN 2006), a Simpson család (GROENING 1989­) vagy a Futurama (GROENING 1999­) több epizódja is explicite utal a Hamletre, de végtelenül sok példát lehetne még felsorolni.

Next