Magyar Filozófiai Szemle, 1990

3–4. szám - Dokumentum - Karácsony Sándor: A cinikus Mikszáth – „A magyar észjárás” című mű ismertetése (autoreferátum) (Lendvai L. Ferenc jegyzeteivel)

téren egyaránt ugyanezeket a tartalmi és formai elemeket mutatja föl, eddigi tanulságaink eredménye gyanánt ez a definíció kínálkozik, ami magyar, formá­jába primitív, tartalma szerint objektív. Szürokráciánk akarati világa (társadalma) A formát a tartalom feszítette belülről kifelé olyanná, amilyenül az nyelven és zenén keresztül megmutatkozott. Valószínű tehát, hogy ugyanez a tartalom ugyanezeket a formákat alakította ki a társaslelki élet valamennyi kategóriájában. Vizsgáljuk meg tehát eddigi tanulságaink birtokában társas­lelki akaratvilágunkat, amelynek funkciói a társadalmat adják. Itt is gyer­meki naivitással kell megközelítenünk mégpedig nem fikcióinkat, hanem a kéz­zelfogható valóságokat. Nézzük, micsoda közkeletű jelzőket szokás rakni a "magyar" fogalma elé! A külföld például úgy szeret bennünket emlegetni: a "lovagias" magyar nemzet. Szólam ez csak, vagy van-e a háta mögött valóság? Tény és való, hogy az euramerikai közgondolkodást egyáltalában nem jellemzi, ami nálunk természetes és magától értődő, hogy szemléletünkben a másik, más­fajta, más nemzetbéli is objektíve úgy szerepel, hogy "az is ember", "annak is élni kell", sőt a magyar ember, talán annak korrekciójaképpen, hogy magát mégis szubjektív­ közel érzi magához, a másikat bizonyos szempontból magánál feljebb értékeli és túljogosítja. A "másik embert" a magyar társadalom szerkezetében éppolyan mellérendelő elv rendezte így, mint a magyar zenében az egyszakaszos dalforma szerkezetét, vagy a magyar nyelvben a mondatot. Így lett aztán a magyar föld a kis autonómiák klasszikus hazája. így fejlődött ki nálunk az Euramerika-szerte érvényes többségi elv helyébe egy olyan "ki­sebbségi elv", amely nem diktatórikus, hanem a többség első kötelességeként iktatta be a kisebbség életlehetőségeiről való sürgős és mindenekfelett való gondoskodását. ("Teleraktuk a nemzetiségi vidékeket kultúrintézményekkel a színmagyar Alföld rovására" — olvassa fejünkre a vádat mai napság egy új közvélemény.) Nem gyöngeség ez, nem is erő, hanem lelki magatartás, amely­lyel számolni kell. Történelmileg tekintve ezt a dolgot, a magyarságot voltaképpen a kis autonómiák tartották meg a nehéz évszázadokon át. Nagy erőt jelentettek az önálló erdélyi fejedelmek, az autonóm egyházak zsinatai, a vármegyék ellen­állása, de ezek nagy erejével mindig lehetett szembeszögezni még nagyobb erőt. Ellenben teljesen ellenőrizhetetlen volt a kuriális nemes községek és apró falusi presbitériumok ellenállása, különösen a török hódoltság terüle­tén. Ezek saját felsőbb hatóságaiktól elvágva, török igazgatás alá meg — az adót kivéve — alig jutva, kifejlesztették saját autonómiájukat, és későbben

Next