Magyar Filozófiai Szemle, 1996

4–6. számok - Dokumentum - Lukács György: Hvosztizmus és dialektika (Illés László bevezetőjével és jegyzeteivel)

kísértenek, aki tehát a gondolkodás dialektikus objektivitásából polgári-logicista objektivizmust kreál, így tehát az én dualista fölfogásommal némileg kétségesen áll a dolog. Egész megismerésünk a marxizmusnak éppen általam — és csakis az általam — adott interpretációja útján tárja föl egységes forrását: ez a társadalom fejlődése és a társadalomnak a természettel e fejlődés folyamán ugyancsak kialakuló anyagcse­réje fejlődése. Ezzel szemben minden olyan fölfogásnak, amely az embernek a természethez (mint a természetmegismerés forrásához) való viszonyát közvetlen­ként, azaz a társadalmi léttől független viszonyként tételezi föl, a két megismerési területet fejlődésükben egymástól függetlenül, azaz dualisztikusan kell elképzelnie; a közös elvet — amelyet mégis megtaláltak —, a dialektikát csupán mint a megismerés elvét, mint egy magasabb logikai módot kell tételeznie, azaz idealistává kell válnia. 2. Egyszerű és magasabb kategóriák a dialektikában Ez az összefüggés persze semmi esetre sem jelenti azt, mintha a két megismerési terület mechanikus függőségben lenne egymástól. Mivelhogy anyagi alapjuk dialektikus folyamat, s mivel a társadalom gazdasági struktúrája és a társadalom anyagcseréje a természettel egy reális dialektikus kölcsönhatás állandó viszonyá­ban van egymáshoz, ezért objektív viszonyuk is mindig dialektikus. Ezek az összefüggések már a társadalmi jelenségek körén belül sem alakulnak egyszerűen, hanem a történelmi fejlődés folyamán változó módon jelennek meg. Oly módon, hogy a jelenségek nem csupán tartalmilag változnak — ilyen változásokat a polgári történettudomány is elismer —, hanem a reális anyag változása folytán az összefüggések struktúrái is megváltoznak. Marx ismételten rámutat „az anyagi termelési fejlődésének egyenlőtlen viszonyá­ral, pl. a művészihez". (Zur Kritik, XLVI.)82 A következő fejtegetések azonban megmutatják, hogy" a művészet tényleg csak egy példa volt és a jog és a termelés között ugyancsak egyenlőtlen fejlődés léphet föl. Ebből csak a mechanikus polgári gondolkodás számára — amely az „örök vastörvények" vagy az „egyszeri individualitás" fetisisztikus antinómiájának foglya — keletkezik föloldhatatlan probléma. A dialektikus materializmusban a struktív probléma történetileg (azaz az illető struktúra konkrét, reális, történeti genezise fölmutatása által) és a történeti probléma elméletileg (azaz ama törvényszerűség fölmutatása által, amelyet az illető konkrét tényálladék produkált) föloldódik. Ez az oka, amiért Marx a gazdasági kategóriák egymásra­ következésé­vel kapcsolatban kiemeli: „Sorrendjüket éppenséggel az a vonatkozás határozza meg, amelyben a modern polgári társadalomban egymással állnak, és amely 82 Marx: „Bevezetés...", 1. k., 174-176. o.

Next