Fogorvosi szemle, 1922 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1922-01-01 / 1. szám
Hattyasy Lajos emlékezete. (1854—1921.) Kedves, drága, jó Barátunk, hát elfáradtál és elmentél tőlünk. Pedig úgy megszoktuk jóságos szivedet és szép apostol-arczodat, hogy akkor is éreztük, ha nem voltál köztünk — az utolsó két esztendőben, a mikor a kór már emésztett, oly keveset voltál közöttünk — és mégis éreztünk Téged, érezni fogunk továbbra is, bárha végleg elhagytál bennünket. Elfáradtál : öreg, fáradt tested most már pihenjen lágyan a föld ölében; fiatal szép lelked idvezüljön a mennyei fényességben. Az Evangélium szerint éltél mindenkor és megjelenvén az Úr trónusa elé, bátran mondhatod : becsületesen harczoltam, a hitemet megtartottam. * Hattyasy Lajos 1921 deczember 30-án meghalt és evvel bevonult a történelembe. A magyar fogászat és stomatológia utolsó három évtizede történelmének minden lapján találkozunk az ő nevével. Mint klinikai ember, mint kutató, mint tanító, mint gyakorló orvos, mint egyesületi tag mindig a legelső sorban állt. Tehetség, tudás, rátermettség, munkakedv, munkabírás, kitartás és becsület voltak fegyverei, ezek vitték előre pályáján, ezeknek köszöni sikereit és helyét a történelemben és azt a ritka szerencsét, hogy nem voltak sohasem irigyei, sem ellenségei — csak jóbarátai. * Hattyasy Lajos 1854 június 11-én született Szegeden, ahol atyja, Antal, ügyvédi gyakorlatot folytatott, utóbb Pestre költözködött és itt ügyvédeskedett. Nem volt gazdag ember.