Fogorvosi szemle, 1991 (84. évfolyam, 1-12. szám)
1991-04-01 / 4. szám
LXXXIV. 4. szám 1991. április FOGORVOSI SZEMLE Fogorvosi Szemle 84. 97—103. 1991. Semmelweis Orvostudományi Egyetem, Szájsebészeti és Fogászati Klinika, Budapest (igazgató: Dr. Szabó György egyetemi tanár), Városi Tanács Kórház-Rendelőintézet, Szentes (igazgató-főorvos: dr. Vajdovich István) Fogászati és Szájsebészeti Osztály, Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem, Fogászati és Szájsebészeti Klinika, Szeged (igazgató: Dr. Mari Albert egyetemi tanár) A DIAKOR alumínium-oxid biokerámia oralis enosszealis implantációjának elvi és gyakorlati kérdései III. A sebészi beavatkozás DE. DIVIKTI TílrtF, DE. VAJDOVICH IS-TÉS DE. FAZEKAS ANDEÁS Dentális implantációkor a sikeressége feltételeinek megteremtésében meghatározó szerepe van a sebészi beavatkozásnak. A műtét után a szöveteket ért trauma következtében, a károsító hatás mértékétől függően kisebb vagy nagyobb kiterjedésű nekrózis következik be. Az ezt követő gyógyulás során az implantátumot, különböző tényezőktől függően, vagy kötőszövet (alkalmazkodás az új helyzethez; adaptáció), vagy csontszövet (regeneráció) fogja körülnőni. Az utóbbi évek fogászati implantológiai kutatásaiban a legnagyobb előrehaladást annak az eldöntése jelentette, hogy a kettő közül melyik a periimplantáris szövetek gyógyulásának kívánatos formája. Az újkori implantológia kezdetét jelentő szubperiosztális implantátumok és a nagyszámban alkalmazott enosszeális titán penge implantátumok alapvető koncepciója a funkcionális adaptáció, a kötőszövetes gyógyulás volt. Az implantátumot körülvevő, gyulladásos sejtelemektől mentes, a terhelés hatására strukturálisan elrendeződött kollagén rostokban egyesek a természetes fogak parodonciumának utánzatát vélték felfedezni [6, 6]. Bränemarknek és munkatársainak [1,2,3] vizsgálatai jelentették az új hullámot. Klinikai tapasztalataik és meggyőző statisztikájuk [1, 7] alapján arra a megállapításra jutottak, hogy a kívánatos gyógyulási forma a teljes regeneráció, a csontos gyógyulás, az , ,osseointegration”. A szakmai nyelvünkben osszeointegrációként használandó fogalom az élő csontszövet és az implantátum közvetlen kapcsolatát jelenti. A fogalom megítélésében zavar mutatkozhat ha a kapcsolatot funkció nélkül [7], a behelyezett implantátum gyógyulásának minősítéseként, vagy a már terhelt implantátum esetén vizsgáljuk. Ez utóbbi kétségeket tükrözi az angol nyelvű irodalomban a „fibro-osseus integration”, a kötő- és csontszövetes gyógyulás fogalma. Amíg az összeointegráció hívei a terhelt implantátum körüli csont átépülését tekintik a hosszútávú funkcióképesség zálogának, addig Linkow, Rinaldi [8] és Weiss [14, 15] az implantátum körüli csont és kötőszövet arányát a terhelés függvényének tartják. Kétségbe vonják a röntgenfelvételeknek, mint az összeg Érkezett: 1990. december 3. Elfogadva: 1991. január 3.