Fókusz, 1986 (16. évfolyam, 1-25. szám)
1986-01-08 / 1. szám
1986. JANTJAR 8. FÓKUSZ 3 Akik az „/"re felrakták a pontot _ Ahogy az ember lehúzza a banán héját, így hámozzák majd le a csomagokról a deszkát is. Ott áll majd pőrén a fogyasztó kezében a sztereográf, floppy, vagy deszivatográf és szép lassan felfalja őket a használat. A MOM-ban a híres-neves Óbuda Tsz szolgáltatja a hosszú utak viszontagságaitól óvó csomagolást, a ládázást. Látható formában ő teszi föl a produktum „i” betűjére a produktív pontot. Az óbudaiak csoportvezetője Vass László, asztalán egy félig komoly mintacsomagocska, ami ízelítő a szakmából és előrekacsintás az év végi bohóságokra. A pazarul derékszögű kockaélekkel határolt test tartalma a főnök saját kiskalapácsa, amivel a ládaszögekre illik koppintani. Félreérthetetlen célzás a feltüntetett „használati utasítás” a ritkán használt szerszámhoz: „évenként egyszer lezsírozni”. Az „Óbudáék” még csomagolásban is nagyüzem. Az óbudai Bojtár utcában van csomagoló telepük, megközelítően ötszázan foglalkoznak az áru konzerválásával, szanaszét szórva a becslés szerinti ötven vállalat és saját telepük között. — 1978 óta csomagolunk a MOM-nak. — így Vass László — tizenöten vagyunk. Jártam másutt is, meg tudom ítélni, hogy ami itt folyik, az elit csomagolás. Mi készítjük a göngyöleget is. Lombos puhafát — ami leggyengébb ládaanyag — csak elvétve használunk. Ez minősíti a csomagolt terméket. Hogy ki határozza meg a csomagolás módját? — A MOM. A technológiai osztály ír elő mindent: a bélésanyagot, meg a külsőt is. Legnagyobb terjedelmű csomagunk a sztereográf, ami összesen kitesz három köbmétert is. A göngyöleg olyan, hogy nem kell szögeket húzogatni a felbontáskor. A MOM-mal való viszonyunk? — Arra az jellemző, hogy törzsgárdánk alig változott. Aki elment, főképp azért mert szakmailag gyenge volt. Persze kérdezik, miféle szakma ez, amire nincs külön szakmunkás-bizonyítvány. Itt bizony a legtöbb emberünknek van valamilyen szakmája. Széles a szakmai látókör. Hogy ne törjön össze, ne ázzon el, kicsi, könnyen kezelhető legyen a csomag, annak ezernyi csínja-bínja van. Az is hozzá tartozik, hogy amikor mások pihenésbe fognak, a csomagoló munkája akkor kezdődik igazán. Ezért az év vége is fázisban tolódik. ★ December vége kegyes volt a szabadban dolgozó emberekhez, akik a kukákban guberálnak azokhoz ugyanúgy, mint akik szabadban árusítják a halat és fenyőfát, vagy tonnákat targoncáznak, határon őrködnek, vagy gyárkapunál, éppen most halásznak, építenek vagy disznóst perzsolnak. Nem kellett markukba sokat huhogniok, annyira szelíd volt az időjárás. Egy kevéske eső esett, legfeljebb a ládákat kellett letakarni az udvaron, hogy a csomagolás ne szenvedjen vízkárt. Egy utolsó pénteki munkanapon kisöpörtték a műhelyeket, minden áru a raktár nyakába zúdult, az is,, aminek késedelmességéért minden felelős ember már ujjából kicsavarta a vért. Megszoktuk, hogy év végén csak a kereskedők tartanak teljes ügyeletet (még az orvos, a rendőr, a sírásó is megritkul), mert fogyasztani nem csupán kívánatos ilyenkor, hanem kell! A java tömeg áhított láblóbálásba, vagy boldog vásárlásba réved, a kereskedők pedig elfojtott lábdobogással söpörgetik össze az esztendeiből megmaradt hasznot. A MOM karácsonyfaként emeletezkedő kereskedelmi szervezetének ágain év végén kigyulladnak a virrasztás lámpácsikái. A Csörsz utcai Alkotás utcai sarokirodaházban konfettiként szétszórva maradnak fényiben az irodák. S lent a „gyári gödörben” teljes gőzzel morzsolja ki magából az árut a raktár. A gyárépület be van kerítve. A HUNGAROKAMION háznyi teherautói köröskörül. Az újságíró nem kívánatos vendég a sietségben, hogy ő is föltegye saját „i”-jére az év végi pontot, ami nem más, mint mások pontja az „i”-n. Napokkal előbb, mikor Horváth Károlyt kerestem telefonon, a tászáruralkitár és csomagoló osztályvezetőjét, hogy kieszközöljek egy látogatást náluk, készségesen éneklő hangján egy kuruc keservest adott elő arról, hogy miféle hadjáratban vannak. A telefonkagyló pedig meggyőzően harsogta a háttérricsajt. — Most ne!m esdett. — Inkább elmondom a lényeget. A lényegből az bontakozott ki, hogy az évvég elején a készáruraktár áll, legvégén a kiszállítás és a kettő közt a modern szövőgépek sebességével szövi sűrű pókhálóját a bonyolítás. Közben az a gyanúm kerekedett, ami a gyakorlatban igazolódott is, hogy a folyamat logikájától függetlenül mindenki az elején áll saját belátása szerint. Hisz mindenki csak azt tapasztalja, hogy nélkülözhetetlen, s ha így van, akkor ő a kezdet és a vég. Karácsony előtti hétfőn jelentkeztem az ,,B” épületben, ami ilyentájt tényleg a MOM köldöke. Nehezen találtam meg a negyedik emeletet, mert nem beszéltük meg, hogy melyik lépcsőházból a negyedik emelet. Addig is amíg fölbandukoltam egy bezárt ajtóig, a lépcsőházból pillantást vethettem a gyülekező kamionokra, a kazánházra, ahonnan szökögetett a gőz, láthattam a máglyákba rakott anyagokat és a tenger tisztaságát szigetként karélyba fogó építési mocskot a rakodótér körül. — Hja — gondoltam — innen látszik, miből lesz a cserebogár. — S azzal gyorsan kerestem egy másik lépcsőházait, az igazit. Horváth Károly, az osztályvezető és a készáruraktár csoportvezetője, Szatmári Sándor éppen testgyakorlattal nemesítette izmait: kisebb ládáikat öleltek föl és vitték a mérleghez. A belföldi szállításon átestek, kaptam a lihegő tájékoztatást, most már csak a határon túliak vannak. Bármi is történik, december 30-ig a megrendelő ország határán belül kell lennie az árunak. „Akkor van ott”. Számlázás, bonyolítás, árufedezeti csoport, szállítás — tehát a kereskedelmi igazgatóság — talán ötven emberrel lehet jelen. „Fedélzeten van” az itteni vezetés is, amit a raktárban őreimmel vesznek tudomásul. A sajtó tiszte ebben annyi, hogy „újévá szívküldi”fcént továbbítsa a „főnökséghez” a buzdító látogatásért támadt hálaérzetet. Az ilyen, jövőbe nyújtott kezekben aztán továbbra sem lesz hiány. Hisz jelen vannak még a 65. osztály meósai az utolsó Disomomokkal, a példásan működő bonyolítók, a szállítás, a karbantartó-ügyelet, a szordinóban fűtők, a Volán szállítói, a nélkülözhetetlen Óbuda Tsz és a huszonnégyórázó rendészet. Miközben már ünnepre rándult a világ keze-lába, a végsőkig dolgozók még kóros abszcivenciában szédelegnek. Horváth Károly harmincnál több éve áll raktára élén. Nem emlékszik, hogy bármi is eltűnt, vagy sérült volna az ő kezükön. Abban azonban biztos, hogy semmilyen termék sem „készáru”, amíg ők nem nyilvánítják annak. Az „i”-n képződő pontnak ők az első lenyomata. Decemberben — pontosabban szólva: minden decemberben — már nem egy, hanem kettőspontot tesznek az „i”-re, mert az éves forgalom ötödét bonyolítják az arányos tizenketted helyett. — Kik vannak még? — kérdem. Horváth Károly az irodaházba kalauzol. A bemutatott árufedezeti csoport már „lazít’. Nekik csak a nevükön lehet eltűnődni, mert ki hinné, hogy ők azok, akik minden saját értékesítésű árut regisztrálnak. Tehát azt nem, ami külkereskedelmi vállalaton megy keresztül. Rövid szóelemző rágódás után a bonyolítókhoz nyitunk be. Boros Gyevi Jánosné a csoportvezető egyetlen testet képez az írógépével. Hogy számlát, postai okmányt, jóviteli engedélyt, vagy éppen vámáru-nyilatkozatot gépel, nem tudhatni. Azonban félreérthetetlen a mozdulat, hogy tűnjünk el, így hát a múlt évből átköszönve a kinyomtatott jelenbe, csak jó munkást kívánhatunk neki — hol sokat, hol keveset. Az államközi osztályon az ügyeletet tartó Kuttner György vesz gondozásába. Amíg elszalad, a ház gyomrának mozgását hallgatom: „Horváth Karcsi el ne menj! — Az isten áldjon meg, mindjárt jövök! — Reméljük, karácsonykor nem” — és így tovább. Telefonálni csak városi vonalon lehet a szomszédba is, mert a házi központot kikapcsolták. Horváth Károly hálás, amiért ideiglenesen hozzákapcsoltak egy városi vonalat... Ledniczky Sándort keresem, a szállítás vezetőjét. Sajnos, lekéstem, de Gosztonyi Péter nemzetközi szállítmányozási csoportvezetőtől megtudom, hogy a „szállítás” és a „szállítmányozás” két fogalom. Ledniczky Sándor címe: „szállítmányozási és vámosztályvezető”, aki egyébként várta az újságírót. Köszönettel veszem át a telefonszámot — Hallom, várt Ledniczky elvtárs. Sajnos későn értem a végére... — Hogy én ?... De akkor elmondom, hogy... Fölfogtam, amit tudtam. Azt például, hogy köszönet a tmk-nak, ahonnan a gépszállítók besegítettek, s „emberfölötti munkát végeztek” a rakodásban. Azt is elmondta, hogy negyvenkét éve MOM-os, jövőre nyugdíjas lenne, de, ha kell, marad még. Tapasztalatait boldogan bocsátja rendelkezésre. Ne vegyem dicsekvésnek, de régi személyes kapcsolataival sokat tudott lendíteni az év végi munkán. Az előző negyedévben betegállományban volt: frontális ütközés autóval. A két ünnep közt Bécsbe kíséri a szállítmányt, ahol a Bischoff szállítmányozási vállalattól raktárt béreltek, hogy az ünnepek után tovább ... Köszönet a vezetőknek, hogy hagytak dolgozni és az együttműködő osztályoknak... (bokor) A magukba temetkező bonyolítók Az első, amit mindenki lát: a ládahalom A csomagoló Óbuda-téeszesek A „szállítmányozási” nyüzsgés