Földmívelő, 1959 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1959-01-04 / 1. szám

Rohamtempóban nyárfásítanak Somogyországban . Hatszáz fajta nyárfa közül válogatják ki a legjobbakat Fátlan országunk erdőkben leggazdagabb vidéke Somogy­­ország. Hazánk erdőterületének 10%-a itt pompázik. A so­mogyi dombokon, hegyoldala­kon nagy összefüggő tölgyek, bükkösök vonulnak, 70—80 éve még betyárok búvóhelye volt ez a vidék. Mivel sok az erdő, érthető, hogy gyomogyországban három erdőgazdaság is működik. Ez­úttal a Középsomogyi Erdő­­gazdaság 35 ezer hektáros bi­rodalmáról szeretnénk szá­mot adni. Az ország első nyárfabizottsága A bükk és a tölgy mellett erre is kedvelik a nyárfát Itt alakult meg elsőnek az or­szágban a megyei nyárfabi­zottság, s elhatározták, hogy az elkövetkező 15 év alatt 7 ezer hektárt telepítenek be nyárfával. De a tervet meg is kell valósítani. A 7000 hektár­hoz rengeteg csemetére lesz szükség s először is fel kell nevelni a csemeték millióit, hogy az utak, patakok mentét, vizenyős réteket rossz legelő­ket be lehessen telepíteni a gyorsan növő, sok faanyagot adó kanadai nyárféleségekkel. Nagybajomban 15 hektáron nyárfa-csemetekert létesítését határozták el. A nyárfának van vagy 600 fajtája, ebből kb. háromszázféle kerül a cse­metekertbe, hogy aztán belő­lük a néhány legjobb, legal­kalmasabb fajtát kiválogas­sák. A sárvári tudományos te­lep irányításával folynak itt a munkák. A nyártelepítés el­sősorban dugványról történik,­­de magvetést is alkalmaznak. Robbantják a tuskökat A legtöbb erdőgazdaságban földben maradnak a tüskök. Ha a talajviszonyok megenge­dik a tüskök kiszedését ak­kor nehéz, megerőltető mun­kába kerül kiemelésük. Szon­­tágh Károly — aki tűzmester volt katona korában —, na­gyot és merészet gondolt s el­határozta, hogy kirobbantja a földben heverő tuskókat. Két embert vett maga mellé s az elmúlt időben harmadmagával 1160 űrméter fát termelt ki a földből. A robbantás paxit­­t­­ történik s mivel ennek az új munkamódszernek hamar szétszaladt a híre, eljöttek a zalai és a veszprémi erdő­­gazdaság küldöttei, hogy meg­csodálják az újfajta tuskóki­­emelést. El is határozták, hogy tanulókat küldenek Szontágh Károly mellé, mert kár lenne ezt az igen sok s értékes tüzelőanyagot a föld­ben hagyni. Feltáróut az erdőben 1958-ban 984 hektáron vé­gezték el az erdőfelújítást, 287 hektárt telepítettek, s jö­vőre is hasonló arányban pó­tolják a kitermelt erdősége­ket Erdőgazdaságaink a leg­több helyen arra panaszkod­nak, hogy megközelíthetetlen az erdők jó rés­ze, s ahhoz, hogy egy-egy nagyobb, össze­függő területen megindulhas­son a munka, előbb utat kell építeni. A Középsomogyi Er­dőgazdaságnak is ez a problé­mája. Most majdnem 16 kilo­méter hosszú köves utat — szaknyelven f­eltáróutat — építenek Kardosfa és Liptófa irányában, 13 millió forint költséggel. Az útból már hét kilométer elkészült s 1959-ben remélik, hogy megkezdhetik az eddig még elzárt erdősé­gekben is a fatermelést. 300 000 forint nyereségrészesed­és Az 1956—1957-es esztendő­ben még másfél millió vesz­tesége volt a gazdaságnak. Az 1957— 1958-as esztendő már nem várt eseményt hozott: 1019 000 forint a gazdaság tiszta nyeresége. Szilveszter előtt körülbelül 300 ezer fo­rintot osztottak ki a dolgozók­nak nyereségrészesedés cí­mén. Hogy ezt elérhették, ab­ban közrejátszott az is, hogy az ipari fa kihozatalt 37,2 százalékra tervezték s 41,9 százalékra teljesítették. Pedig sok rontott erdőt s úgyneve­zett véghasználatot termeltek ki. A gazdaság 15 szalagfűré­sze 5051 köbméter fagyárt­mányt termelt: szőlőkarót, bányaszéldeszkát, bányabélés­­padlót, meg dongát. Molnár Ferenc főkönyvelő szerint az 1958— 1959-es esztendőben még nagyobb előrehaladást tesz­nek . Németh Vilmos igazga­tó, aki csak 1958. augusztus 20. óta vezeti a gazdaságot, szeretné, ha a tervezések, el­képzelések valóra is válnának. Az elmúlt év eredményeit ismerve, biztosan sikerül a Középsomogyi Erdőgazdaság­nak még eredményesebben, jo­bban s olcsóbban termelni. (édes) A tuskórobban­tási tapasztalatcsere részvevői a helyszínen ED A mezőgazdaság szocialista üzemei politikailag és gazda­­s­ágilag állandóan fejlődnek, s egyre inkább a falu politikai és kulturális irányítóivá, központjaivá válnak. A mezőgazdasági munkások bekapcsolódnak a mezőgazdaság szocialista átszer­vezésének munkájába. Különösen jó fokmérője politikai ön­tudatuk fejlődésének az ellenforradalom idején tanúsított magatartásuk, helytállásuk. Az azóta eltelt két esztendőben közreműködtek a politikai és gazdasági konszolidáció meg­teremtésében, a legutóbbi tanácstag- és képviselőválasztások során pedig egységes szavazatukkal bizonyították politikai szilárdságukat és szervezettségüket. Munkájukban mindezek ellenére még vannak fogyatékos­ságok, mint a Párt Végrehajtó Bizottsága a mezőgazdasági munkások között tartott legutóbbi vizsgálat során megállapí­totta. Fontos erről a kérdésről beszélni, mert a mezőgazdasági termelés emelésének és szocialista átalakításának, tehát to­vábbi politikai, kulturális és gazdasági fejlődésünknek kulcs­kérdése a dolgozók szocialista nevelésének meggyorsítása. CD Az eredményes, politikai nevelőmun­ka továbbfejlesztése érdekében elsősorban figyelembe kell venni, hogy a mező­­gazdasági üzemek sajátosságuknál fogva mások, mint az ipari üzemek. A mezőgazdaság dolgozói üzemi központokban, üzemegységekben, közeli és távoli falvakban, sokszor egymás­tól távol fekvő épületcsoportokban, tanyákon, családonként szétszórva élnek, tehát nehezebb velük érintkezni és a kap­csolatot kiépíteni. Ugyanez vonatkozik a gépállomási, az erdé­szeti, vagy akár a vízügyi dolgozókra. Ennek következtében dolgozóink között a politikai nevelő­munkát sok esetben csak egyénenként, családonként lehet vé­gezni. A szakszervezeti és a pártbizalmiak tehát személyesen keressé­k fel őket, rendszeresen beszélgessenek velük, hallgas­sák meg problémáikat, kössenek velük barátságot, neveljék, formálják őket is, a pártonkívülieket is szocialista emberré. Mivel a mezőgazdasági munkások állandó kapcsolatban van­nak valamilyen módon a kisárutermelők tömegeivel, akik ter­melési viszonyaiknál fogva nem mindig a helyes nézeteket vallják és terjesztik, ezért erre is gondolni kell, s ha mutatko­zik ilyen jelenség, dolgozóinkat óvni kell káros hatásuktól és méginkább­ odahatni, hogy őket is megnyerjük a szocializmus eszméinek. VII . A múlt örökségeként — műveltség tekintetében is — éppen a mezőgazdasági munkások, falusi parasztok emelkedő­ ő politikai nevelőmunkáról a mezőgazdasági üzemekben nőm legnehezebben a szocialista gondolkodási mód színvona­lára, közöttük terjedt el legjobban a babona, s ők ülnek fel még ma is legkönnyebben a nyugati propaganda rémhíreinek. A falusi osztályellenség is nehezíti a műveltség terjedését, mert érdekében áll akadályozni, hogy környezete, amelyben él, felvilágosult legyen. Dolgozóinkat tehát el kell határolni tőlük, foglalkoznunk kell velük, hogy a kártevő aknamunka ne érvényesülhessen tudatukban.­ ­ A mezőgazdaság dolgozói között igen sok a nő, és a fiatal. Úgy kell megszervezni a felvilágosító munkát, hogy a nőket nők, a férfiakat férfiak, a fiatalokat fiatalok (KISZ-tagok) világosítsák fel, neveljék, mert egymás problémáit így értik meg legjobban, a megoldást pedig közösen tudják majd ke­resni. Politikai munkánk lényegét pártunk népművelési tézi­sei képezzék. A munka alapossága megköveteli, hogy politi­kailag az üzem társadalmi és gazdasági vezetői minél tájéko­zottabbak legyenek, ismerjék a törvényeket rendeleteket, po­litikai és gazdasági határozatokat. A gazdasági vezetők poli­tikailag is felelősek a hozzájuk beosztott dolgozókért, tehát a termelési feladataik mellett, rendszeresen foglalkozzanak be­osztottjaik politikai és általános műveltségének emelésével. A politikai nevelőmunkát tartalmában kell megjavítani és céltudatossá tenni. A mindennapi életben történtekkel kell foglalkozni, és az egyes eseteket, jelenségeket, a jelenségek okait egyszerűen, érthetően kell megmagyarázni. A politikai munka olyan legyen, hogy egész kulturális életünket, dolgozó­ink nevelését elmélyítse, meggyorsítsa. Ebben a tekintetben erős fegyvert ad kezünkbe pártunk művelődési tézisei. Ha A mezőgazdasági munkásság körében legfontosabb az osztályöntudatra nevelés, az, hogy megértse szerepét és helyét a munkás-paraszt szövetség erősödésében, s világosan lássa a munkásosztály vezető szerepét. Oda kell hatni, hogy dolgozó­ink az országos ügyekért is érezzenek felelősséget. Tudatosítani kell a szocialista építés jövő kilátásait is. Erre most azért is szükség van, mert a mezőgazdaság szocialista átszervezése egyre inkább napirenden van, s látniok kell hogy ebben a munkában milyen fontos szerep vár rájuk. Munkájuktól függ, hogy lesz-e több hús, tej, kenyér. Ha a mezőgazdasági mun­kásság tudatában van feladatainak, ha mélyen átérzi a fele­lőséget az ország dolgaiért is, céltudatosabban és eredménye­sebben tud az ország érdekében és saját érdekeiért is küzdeni. Nemzetközi munkaverseny-szerződés a pécsi és az eislebeni állami gazdaság között A Pécsi Állami Gazdaság kultúrtermébe akkor nyitot­tunk be, amikor éppen búcsú­vacsorára terítettek: verseny­társuk, az NDK-beli Walter Schneider Vetőmagtermelő Ál­lami Gazdaság hazánkban járt küldöttségét búcsúztatták. A vacsora története egyéb­ként az, hogy a német gazda­ság tapasztalatcserére vendé­gül látta a pécsi gazdaság ve­zetőségét, és a pécsiek ezt a vendéglátást viszonozták. A németek kéthetes itt-tartózko­­dásuk alatt meglátogatták je­lentősebb üzemeinket, gépállo­másainkat, részt vettek a bá­bolnai értekezleten, majd Pé­csett beszámoltak tapasztala­taikról. A vacsorán megjelent a pé­csi járási pártbizottság első titkára Tálos László, a megyei pártbizottság mezőgazdasági osztályának vezetője Novics János, a járási vb. elnöke Bruck József, és vendégül lát­ták Petőházi Gábor miniszter­­helyettest is, aki pohárköszön­tőjében az NDK-t éltette. Megállapította, hogy Magyar­­ország és a Német Demokrati­kus Köztársaság népét végre az az osztály kormányozza, amel­y legtöbbet tett érte: a munkásosztály. „Ez a körül­mény biztosítéka annak — mondotta —, hogy mindkét or­szág olyan politikát folytat a jövőben, amely megfelel a szocializmus építésének, mind­két ország szilárd béketörekvé­seinek". Milyen a pécsi „tüke" Traxler Károly, a gazdaság főagronómusa elmondta, hogy 50 hold termő szőlőjük van, 350 hold gyümölcsösük, amit rövidesen 600 holdra akarnak fejleszteni, úgy tervezik, hogy 300 holdon őszibarackot, 200 holdon almát, 10 holdon megy­­gyet, 10 holdon málnát ter­mesztenek, a többin másfajta gyümölcsöket. A szőlő üzem­egység vezetője Baksay Antal. Nincs könnyű dolga, mert a pécsiek értenek a szőlőhöz, a borhoz meg különösen. Mint itt mondják, nem is igazi pécsi „tűke”, akinek legalább pár­száz négyszögöl szőlője ne vol­na valahol a hegyekben. De a múlt is kötelez: a pécsi káp­talan olyan borokat termelt itt valaha, amelyek messze, Pécs határain túl is híresek voltak. Ugyanígy nincs könnyű dolga a gyümölcsös vezetőjé­nek, Ács Rudolfnak sem: a pécsi őszibarack már régen európai hírű, s ezt a hírnevet nem szabad elrontania — mint ahogy nem is rontja, sőt (úgy mondják, kitűnő szakember), növelni fogja. A gazdaság állatállományá­ról csak annyit, hogy a 100 holdra eső tej­termelési ver­senyben a bolyi és a fornádi állami gazdaság után a har­madik helyre kerültek, ami nagy szó, mert azt bizonyítja, hogy értik a dolgukat. A szakszervezetről Mokányképű, keménykötésű kis­ember a szakszervezeti bi­zottság elnöke, Gergely János. Nem régóta áll a posztján, de április óta a szervezettséget 38 százalékról 70,4 százalékra emelte, s mint mondja, itt még koránt sincs megállás, mert a cél ennél jóval több. Persze, nem lehet mindent egycsapásra elintézni, és már ez is szép eredmény. — Nem egyedül az én érde­mem — szabadkozik, amikor gratulálunk. — Balla József párttitkár, Burger Róbert igaz­gató és Cégény József, a ME­­DOSZ megyebizottságának el­nöke is kivette részét a mun­kából, hát a gratuláció nagy részét rájuk hárítom... Nemzetközi verseny A Pécsi Állami Gazdaság vezetősége jól összebarátkozott az eislebenivel. Ennek a barát­ságnak egyebek között látható jele az a versenyszerződés, amely a két gazdaság között létrejött. Mint a szerződés mondja: „A barátsági és ver­senyszerződés célja, hogy a proletár internacionalizmus alapján segítse erősíteni a szo­cialista tábort." A szerződés értelmében „mint a munkásosztály falusi támaszai, mindkét állami gaz­daság vezetősége kötelezi ma­gát, hogy­­ aktívan hat a mező­­gazdaság szocialista átalakítá­sára a Német Demokratikus Köztársaságban és a Magyar Népköztársaságban egyaránt. Kölcsönösen nagy gondot for­dít a termelőszövetkezetek tá­mogatásával kapcsolatos ta­pasztalatok kicserélésére. Ki­cseréljük tapasztalatainkat a modern technika kiaknázásá­ban is és a szakszervezetnek a vezetésben és irányításban való bevonása terén. Évente delegációt cserélünk... és évente termelési versenyszer­ződést kötünk. Az idei végső értékelés 1959. december 31-én lesz.” A pécsi gazdaság a szerző­dést azzal egészítette ki, hogy felajánlotta: a legjobb dolgo­zókat kölcsönösen részesítsék külföldi üdültetésben, s a né­met gazdaság hat legjobb dol­gozójának már 1959 első ne­gyedévében biztosítanak két­hetes üdülést. A szerződést mindkét fél el­fogadta. Most aztán „talpra magyar”, mert a németek alaposan értik a dolgukat. Igaz, hogy a pé­csieket sem kell félteni! (y. e.) AZ ÁRRENDEZÉSRŐL A párt és a kormány határozata alapján 1959. január 1-től új ipari, termelői árak, új építőipari egységárak, új áruszál­lítási díjtételek és kereskedelmi haszonkulcsok léptek életbe. Az árrendezés révén megváltoztak a vállalatok egymás közötti forgalmában érvényesülő árak. A cél az, hogy az alapanyag-termelő iparágak — a bányászat, a kohászat, az építőanyag ipar — együttesen több milliárd forintos állami támogatására ne legyen szükség, s hogy a termelői árak job­ban tükrözzék a termékek önköltségét. Az új árrendszer a gazdaságosabb termelést szolgálja. A termelői árrendezés folytán szükségessé vált néhány fogyasztói ár emelkedése, az azonban a kiskereskedelmi for­galomnak rendkívül szűk körét, mindössze fél százalékát érin­ti és az áremelést bőségesen ellensúlyozza az egyes fogyasz­tási cikkeknél végrehajtott kiskereskedelmi árleszállítás. Az áremelések olyan cikkeket érintenek, amelyeket a lakosság általában nem rendszeresen és nem nagy mennyiségben vásá­rolt, s az áremelések összege országos viszonylatban körülbe­lül évi 350 millió forint. Az árcsökkentések viszont nagyrészt a lakosság ellátása szempontjából jelentős cikkekre vonatkoz­nak, s évi összegük mintegy 650 millió forint, vagyis az ár­emelések összegének csaknem kétszerese. CD El kell érni, hogy a mezőgazdasági munkásság maga ves­se ki sorai közül azokat, akik a munkafegyelem ellen véte­nek, akik a szocialista tulajdont herdálják, vagy más módon tesznek kárt a közösség vagyonában, értékeiben. Tudatosítani kell, hogy nemcsak magukért felelnek, hanem azért az üze­mért is, amely megélhetésüket biztosítja. Többet kell beszélni arról, hogy hogyan éltek a régi társadalmi rendben a mező­­gazdasági munkások, és hogyan élnek ma. Látniok kell a fel­­szabadulás utáni eredményeket, az épülő házak sorait, tudni­­ok kell, hogy szórakozásukat, művelődésüket hatalmas pénzen fenntartott kulturális intézmények és létesítmények szolgál­ják. Kerékpárt, motorkerékpárt, rádiót, villanyvasalót, mosó­gépet vehetnek, s ez is a falu és a város közötti különbség fokozatos megszűnését szolgálja. CD Az eddiginél többet kell foglalkozni a materialista világ­nézet kialakításával, mert itt még nagy az elmaradottság. Sok helyen még erősen érvényesül az idealizmus langyosító hatá­sa, a babonák kártékonysága. Természettudományos és társa­dalomtudományi előadások szervezésével, a szocialista iroda­lommal és a nevelés más eszközeivel fel kell világosítani a mezőgazdaság dolgozóit a természet igaz erőiről. Ebben a munkában, de az élet egyébb területein is nagy szerep vár a mezőgazdasági üzemekben dolgozó és a falusi értelmiségi­ekre, akik hivatalos munkájuk mellett sokat tehetnek a dol­gozók felvilágosításáért. Különösen a tanítók, pedagógusok legyenek segítségünkre. OZI Hangsúlyozottan kell törődni a proletár internacionaliz­mus elmélyítésével, a szervezettség előnyeinek megértetésével, a munkásegység gondolatával, a béke és a szocializmus meg­óvása érdekében. Ám ne csak eredményeinkről beszéljünk, bátran tárjuk fel hibáinkat is, hogy tanulhassunk belőlük, osszuk meg a problémákat a dolgozókkal, mert csak így tudnak segíteni. Pártunk és tömegszervezeteink sohasem mondhatnak le a dolgozó tömegek állandó, napról napra történő felvilágosítá­sáról, politikai neveléséről, mert különben megfosztják magu­kat azoktól az erőktől, amelyek végső fokon győzelemre viszik pártunk célkitűzését, a szocializmus felépítését. Pártunnknak tehát első fokon a tömeg között kell élnie, a tömegek szívé­ben, agyában, akaratában. Dobi Ferenc a MEDOSZ Pest-Nógrád megyei területi bizottság elnöke

Next