Földmívelő, 1964 (8. évfolyam, 1-24. szám)

1964-01-01 / 1. szám

Külpolitikai kalauz Az elmúlt év utolsó hónap­jában két új független ország született Afrikában. Zanzibár lett a földrész 33., két nappal később pedig Kenya a 34. ön­álló állama. Még december fo­lyamán mindkét országot fel­vették az ENSZ-be a 112., il­letve a 113. tagállamként. Zanzibár és Kenya is az egy­kori kelet-afrikai angol gyar­matbirodalom része volt. A zanzibári szultánságot 60 km­­es tengerszoros választja el az afrikai szárazföldtől, ahol az átellenes szomszédja éppen Kenya. Zanzibár földrajzi helyzeténél fogva már évszá­zadokkal ezelőtt fontos kikö­tő volt. 1698-ban az arabok foglalták el, akik a rabszolga­­kereskedelem gócpontjává fej­lesztették ki. A szultánság az 1870-es években érte el hatal­ma tetőpontját, amikor az In­diai-óceántól egészen Kongóig terjedt. Zanzibár később Né­metország afrikai birtoka lett. 1890-ben a németek átenged­ték a gyarmatot az angolok­nak, akiktől cserébe megkap­ták Helgoland szigetét. Zanzibár, a „szegfűszeg-or­szág”, tulajdonképpen két na­gyobb szigetből, Zanzibárból és Pembából áll. Területe 26-42 négyzetkilométer. Ebből Pem­ba szigetére esik a kisebb rész. E sziget valamicskével na­gyobb, mint Budapest kétsze­res területe. Legfontosabb ter­ménye a szegfűszeg, amelyből a világtermelés 80 százalékát adja, évi 8000—10 000 tonnát. A szegfűszeget főleg Pemba szigetén termelik. A szegfű­szeg-cserjéket oly módon sza­porították el, hogy 1818-ban Szaid szultán elrendelte, min­den alattvalója ültessen né­hány szegfűszeg-bokrot, így érthető, hogy Pemba szigetén ma már 4 millió a szegfűszeg­­cserjék száma. A Pembán ter­melt fűszert arab és indiai ke­reskedők vitorlás hajóin szál­lítják Zanzibár szigetére. A zanzibári kikötő illatos rak­táraiból kerül azután a világ különböző részei felé haladó hajókra. A szegfűszeg-terme­lés Zanzibár gazdaságának alapja. Nem lehet csodálkozni, hogy a most függetlenné vált ország nemzeti zászlaján is ott látható a szegfűszeg. . A­ szegfűszeg-ültetvények fő­leg az angolok (1000), az in­diaiak (20 000), és az arabok (60 000) kezén vannak. Ők tart­ják hatalmukban a kereske­delmet is. Az afrikai lakosság száma 250 000. Zanzibár terü­letéhez tartozott a szemben fekvő Kenya partvidékének egy 5600 négyzetkilométeres keskeny sávja is, amelyet az egyik szultán — a XIX. szá­zad utolsó harmadában — a Brit Kelet-afrikai Kereskedel­mi Társaságnak adott bérbe. E területről — amelyet a későb­biek folyamán Nagy-Britannia „kenyai védnökség” néven kenyai gyarmatához csatolt — Zanzibár közvetlenül függet­lenségének elnyerése előtt hi­vatalosan lemondott. Kenya, a másik önállóvá lett ország, 6,5-szer akkora terüle­tű, mint Magyarország. Lako­sainak száma 8 millió 600 ezer, közülük mintegy negyedmillió­­nyi az európai. Kenyát is mintegy háromnegyed évszá­zada vették birtokukba az an­golok. Az ország területének nagyobbik része kellemes ég­hajlatú magasfennsík. Kenya földjének 3 százaléka áll me­zőgazdasági művelés alatt, s az európai földbirtokosok tulaj­donát képezte mind ez ideig. Az afrikai lakosság részére ezek a terméketlen aszályos területeken hagytak földet. Az ültetvényeken főként ká­vét, teát, kukoricát és árpát termelnek. Az őslakosság — elsősorban a tengerparton — kölesfélével, gyapottal, batá­tával, kukoricával, banánnal, földi mogyoróval ülteti be földjeit. Kenya fejletlen ipara főleg az arany-, só- és foszfát­­bányákra épült. Az ország felszabadulását egy évtizedes függetlenségi harc előzte meg. Az önállósá­gért való küzdelemben főként két párt köré csoportosultak az erők. Az egyik a kisebb tör­zseket tömörítő Kenyai Afri­kai Demokratikus Unió, a KADU. A másik a Kenyatta vezette Kenyai Afrikai Nem­zeti Unió, a KANU. Amíg az előbbi hajlandónak mutatko­zott az angol érdekek bizo­nyos fokú figyelembevételére, addig Kenyatta pártja teljes önállóságot követelt a­ hosszú hónapokon át elhúzódó londo­ni fü­ggetlenítési tárgyaláso­kon. 1963 tavaszán végre vá­lasztásokat rendeztek Kenyá­ban. Ezen a KANU győzött, s Kenyatta lett a miniszterel­nök. Mint az ország vezetője, továbbra is szembeszállt min­den látszatfüggetlenséggel, s teljes önállóságot követelt ha­zájának. A 73 éves Jomo Kenyatta szegény kikuju földművesek gyermeke. Korán árvaságra jutott, előbb pásztorfiú, majd később kárpitosinas lett, s köz­ben elvégezte iskoláit. Már fiatalon bekapcsolódott a poli­tikai életbe. 1927-ben ő lett a Központi Kikuju Szövetség fő­titkára. Angliába küldik, hogy ott tárgyaljon népe független­ségéről. Itt megnősül, elvesz egy angol tanítónőt, akitől ké­sőbb elválik. Végigutazza Eu­rópát, s több fővárosban egye­temi tanulmányokat folytat. A második világháború után visszatér Kenyába, ahol a KANU-ban dolgozik. Ekkor veszi fel a Kenyatta — Égő Lándzsa — nevet. Az angolok 1952-ben bebörtönzik, s kímé­letlen harcot kezdenek a ke­nyai szabadságmozgalom el­len. Tizenkétezer halott és 120 ezer deportált jelzi az angol katonaság kegyetlenségeit. Ke­­nyattát később bíróság elé ál­lítják és hamis tanúvallomá­sok alapján 7 évi kényszer­­munkára ítélik. Igaz, hogy a koronatanú a későbbiekben bevallja, hogy hamisan eskü­dött. Kenyattát csak sokkal később, akkor bocsátják sza­badon, amikor a nép tízezres tömeggyűléseken követeli ezt. Kenyatta gazdaságilag fej­letlen ország vezetésére vál­lalkozott, amikor átvette a miniszterelnökséget. De első intézkedései is azt mutatják, hogy az önállóságot nyert Ke­nya gazdaságilag is egyre erő­sebbé fog válni. Az állam megvásárolta a fehér telepe­sek birtokait, s megkezdte azok kiosztását a bennszülött lakosságnak. Ily módon az el­múlt néhány nap alatt már 2500 család kezdte meg a bir­tokok művelését. MÖCZ MENYHÉRT a CAOLA RAPID BOROTVAKRÉM Műszaki bizottságok az ÁG-okban December 9-én tartotta ülé­sét a MEDOSZ elnöksége mel­lett működő állami gazdasá­gok szakosztálya. Megvitatta az állami gazdaságokban lét­rehozott műszaki bizottságok tevékenységét, meghallgatta­­ az elmúlt nyár folyamán a­­ Szovjetunióban járt tanulmán­­­nyi csoport beszámolóját, ame­lyet Molnár János tartott, majd megtárgyalta a szakosz­tály 1963. évi tevékenységét és az idei I. félévi munka­­programját. A műszaki bizottságok lét­rehozására, működésére és szervezetére a MEDOSZ el­nöksége 1961 januárjában ho­zott határozatot. A jelentés szerint az elnökségi határoza­tot állami gazdaságaink egy része nem hajtotta végre. Több helyen nem alakult meg a műszaki bizottság és a már létrehozottak működése is néhány he­lyen hiányos vagy formá­lis, s nem foglalkoznak az alapvető feladatokkal. Egyes gazdaságok vezetői nem tulajdonítanak kellő fontossá­got a műszaki bizottságok te­vékenységének mert nem is­merik céljukat és feladatai­kat. Helyenként viszont (Tolcsvai Állami Gazdaság) éppen az igazgatók segítik legaktívabban a műszaki bi­zottságot. E bizottságok feladata ket­tős: a mezőgazdasági terme­lés fejlesztésének elősegítése, s ennek érdekében a szak­­szervezeti tömegmunka szín­vonalának javítása és a szak­emberek sajátos problémái­nak megoldásában való tevé­keny közreműködés, a szak­emberek érdekvédelme. Az elnökségi határozat vég­re nem hajtásáért felelősség terheli elsősorban a szakszer­vezeti bizottságokat, mert nem irányították a szervező mun­kát és nem igényelték a mű­szaki bizottság segítségét, fő­képp termelési kérdésekben. Megyebizottságaink is általá­ban keveset törődtek eddig az üzemi műszaki bizottságokkal, nem vizsgálták eléggé, hogy a mag­alakulást milyen okok gá­tolják és nem határozták meg a segítségadás módját, mér­tékét. De nem vonták be e munkába eléggé a megyebi­­zottság mellett működő szak­ember és állami gazdasági szakcsoportokat. A szakosztályülés határo­zati javaslatában a követke­zőkre hívja fel a MEDOSZ megyebizottságok és az szb-k figyelmét. 1. A megyebizottságok sür­gősen tegyenek intézkedést , ahol még nem működik a műszaki bizottság —, hogy megalakítását tűzzék napi­rendre. Aktíváival segítse a műszaki bizottságok munká­ját, különösen a tartalmi színvonal javítása a legfonto­sabb feladat. E munkába a szakembereket és az állami gazdasági szakcsoport tagjait javasolja a szakosztály. 2. Az szb-k a jövőben job­ban támaszkodjanak a mű­szaki bizottságok munkájára, vonják be rendszeresen a ter­melési jellegű problémák meg­vitatásába, igényeljék az üzemgazdasági jellegű tájé­koztatást és bízzák meg a főbb termelési problémák megoldását célzó javaslatok kidolgozásával. A szakosztály 1963-ban je­lentős munkát végzett az ál­lami gazdasági dolgozók la­káshelyzetének megvizsgálá­sában és javaslatokat tett a gondok megoldására. Megvi­tatta és állást foglalt az állat­­tenyésztési iránytechnológiá­kat tartalmazó tervezetet il­letően, megvizsgálta a szo­cialista munkaverseny fejlet­tebb formáinak alkalmazását és a mozgalom továbbfejlesz­tése érdekében javaslatokat tett. Vizsgálta az átlagbérek, a munkatermelékenység ala­kulását, a szakoktatást, szak­munkásképzést, terjesztette a fejlett és korszerű termelési módszereket. Hasonló témákat vizsgáltak és tárgyaltak meg a megyebizottságok mellett működő ÁG-szakcsoportok is. A szakosztály 1963. évi munkáját a MEDOSZ elnök­sége nevében dr. Dobi Ferenc, mb. főtitkár köszönte meg és néhány szakosztályig­gnak és szakcsoport-elnöknek tárgy­jutalmakat adott át. B. M. Afrikában jártunk A magyar szakszervezeti delegáció útjáról — Ghána után új ország kö­vetkezett, új élmények vártak küldöttségünkre — emlékezik vissza afrikai utazásuk követ­kező állomására Kovács Ist­ván főtitkár. — Elérkeztünk az egyik legszegényebb afri­kai országba, Maliba. A lakos­ság száma mindössze 4,5 mil­lió. S mégis, itt legvilágosabb a kitűzött cél, Mali halad a legkövetkezetesebben, leghatá­rozottabban útján: a szocializ­mus felé. Honnan indultak? Felvetődik az első kérdés, miért éppen Mali jár legelöl a forradalmi tettek útján? A válasz abban keresendő, hogy Mali, francia gyarmat lévén, vezetőik a francia kommunis­ták iskoláját járták ki. Mar­xista tanulókörökben képez­ték magukat ezelőtt 15—20 esztendővel. Amikor a függet­lenség egé derült az országra, a vezetők mindazt meg akar­ták valósítani és meg is való­sították, amiben hittek, és ami népük javát szolgálhatja. Ál­lamosítottak valamennyi ban­kot, gyarmati ültetvényt, üze­met. Az állami könyvkereske­dések kirakataiban és a pul­tokon mindenütt marxista könyvek. A rádió műsora el­sősorban a szocialista orszá­gokból érkezett híreket továb­bítja. Van úgy, hogy egész mű­sorokat is átvesznek. Ha be­szélgetés indul, azonnal arról szólnak: a tudományos mar­xizmus alapján állnak. Ha Mali megfelelő segítséget kap az elkövetkező években, min­den reményük megvan arra, hogy a nép érdekében helyes elképzeléseiket, meg is tudják valósítani. A jövő érdekében Nemzeti burzsoáziájuk nem fejlődött ki, az ország szeren­cséjére. A szakszervezet erős, nyolcvanezer a taglétszám. Minden alkalmazott és mező­­gazdasági bérből élő munkás tagja a szakszervezetnek. A tagdíj a fizetés egy százaléka. Most,­ januárban térnek csak át a havi tagdíjfizetésre. A 12 szakma főtitkára, érdekes módon, egyúttal miniszteri ta­nácsos is. Az előrehaladott helyzetet jelképezi, hogy Ma­liban a legfontosabb szakszer­vezeti tevékenység a dolgozók munkára nevelése, politikai oktatása, és a termelési kér­dések. A szocialista országok tapasztalatait, mint minden­ben, a szakszervezeti nevelés­ben is szívesen átveszik. Mali­ban társadalombiztosítás van, és családi pótlékot is kapnak a dolgozók. Érdekes — meséli a főtitkár —, találkoztunk szovjet pedagógusokkal, akik francia nyelven tanítanak. Je­lentkeztek francia tanárok és tanítók is, de ők nem szívesen látott vendégei az országnak, s nem fogadták el őket gyer­mekeik nevelésére. Ahol nem szükséges a földreform A mezőgazdaság más afrikai országokhoz képest fejlett. A megművelt területek 90 száza­lékán állami gazdaságok mű­ködnek. Alakulnak termelő­­szövetkezetek is. De hogy hány hektár az állami gazdaságok területe, azt senki sem tudja megmondani pontosan. Föld­­problémák nincsenek ebben a több mint egymillió négyzet­kilométer nagyságú ország­ban. Nincs földnyilvántartás, telekkönyv, s ha valaki földet akar művelni, felégeti az ős­erdő egy részét, s nehéz, szí­vós munkával létesít rajta mezőgazdasági kultúrát. Mi is órákon át autóztunk ős­erdőkön keresztül. A falvakban, sőt, még a vá­rosokban is, patriarkális vi­szonyok uralkodnak. Létrehoz­ták újabban a falutanácsokat, de a legfelsőbb fórum mégis a vének tanácsa. Ha nagy vita alakul ki bármiről, beleszól­nak, és szavuk majd minden esetben döntő. Láttunk régi erődítménye­ket, amelyek a rabszolgake­reskedelem várai voltak haj­danán. Mali területéről is sok rabszolgát hurcoltak el az év­századokig tartó rabszolgake­reskedelem idején. Ezért olyan alacsony a lakosság lélekszá­­ma. A szociális intézkedések éppen azt célozzák, hogy növeljék a születések számát, gyarapodjék az ország lakos­sága. Az SZVSZ politikája mellett Itt, Maliban működik Afrika egyik legérdekesebb iskolája. Tanulói szakszervezeti veze­tők, akik nemcsak Maliból, de más afrikai országokból is ér­keznek, hogy jól és alaposan elsajátítsák a szakszervezeti munka mikéntjét. E szakszer­vezeti iskola tanárait a Szak­­szervezeti Világszövetség, az SZVSZ adja, és természetesen, az iskola tematikája ennek megfelelően a teljes marxista alapokon áll. Egy-egy ilyen tanfolyam 3—5 hétig tart, s évente 250—300 kádert képez­nek ki, s ha szükséges, átad­ják egy részét a pártappará­tusnak is. A szakszervezetek nyíltan kiállnak az SZDSZ po­litikája mellett, de­ gondolom, hogy ez az eddig elmondottak­ból is világosan kitűnik. Akárcsak Ghánában, a pártnak itt is igen sok tagja van. A négy és fél millió la­kosból hárommillió párttag. Ebből következik, hogy ez a párt is népfrontjellegű. A Maliban töltött idő kelle­mes és tanulságos volt. Dol­gos, szorgos népet ismertünk meg ebben a nagyon törekvő, helyes úton járó afrikai or­szágban. A hasznos, tanulsá­gos élmények mellett bőven kijutott küldöttségünknek a különleges afrikai táj csodála­ta is. A számunkra vonzó, eg­zotikus vidékek, az őserdők fantasztikus dzsungele, a sza­vannák egyhangúságában is pompás szépsége lebilincselt bennünket. S jó volt látni, hogy az egykori rabszolgaföld népe, ahonnan milliókat ra­gadtak el lelkiismeretlen em­berek, milyen határozottan halad vezetői által kitűzött út­ján. Takács Tibor (Folytatása következik) Vidám traktorosok között Traktoros találkozó a budai járásban Hatszázötven-hétszáz trak­toros és meghívott vendég volt együtt a Prés- és Ková­­csoltárugyár művelődési ottho­nában. Korábban is szokásos volt az Érdi Gépállomás trak­torosainak vidám összejövete­le az őszi munkák befejezése után. Most azonban az egész járás traktorosai gyűltek egy­be baráti találkozóra; állami gazdaságiak, gépállomásiak és a tsz-ek traktorosai. Traktoros családok Hivatalos ünnepséggel kez­dődött. A színpadon elnökség ült traktorosokból, s a járás párt, tanácsi, állami gazdasági, gépállomási és a tsz-ek veze­tőségi tagjaiból. Tuza Sándor­­né, a járási pártbizottság me­zőgazdasági osztályvezetőjé­nek megnyitója után dr. La­­pusnyik András, a járási ta­nács vb-elnöke mondott ün­nepi beszédet. Méltatta a trak­torosok őszi munkájának je­lentőségét, felvázolta a járás gépállomásának közel másfél évtizedes történetét. Megem­lékezett az első traktorosok­ról, akik közül többen — mint Nagyajtai Imre, Bordács Géza, Császár Ferenc — ma is a já­rás területén dolgoznak. Az el­telt idő alatt valóságos trakto­­roscsaládok alakultak ki, mint a Kerkuska, Erdei, Csőri csa­ládok. Kerkuska Imre — ünnepség közben beszélgettem vele — 25 éves, s először ő jött a csa­ládból az Érdi Gépállomásra. Maga után hozta apját, beta­nította, jött utána az öccse, József... hárman a családiból, de már a legkisebb, az általá­nos iskolás öccse is a nyári szünidőben elsajátította mel­lette a traktorvezetés tudomá­nyát. Az ünnepi beszéd elhangzása után a járás legjobb traktoro­sait megjutalmazták. Az Érdi Gépállomásról M. Szabó Mihály, Czuczor Gáspár, Oláh Ferenc, Dombai János és Nagy István; a Törökbálinti Állami Gazdaságból Simándi Béla, Szabó József, Kiviusz Antal; a Herceghalmi Állami Gazdaságból Csonka János, Tóth Sándor, Gátai Vilmos ne­veit olvassák. A tsz-ek trakto­rosai közül is sokan kaptak ju­talmat. A fiatalok A legtöbbet — 1500 forintot — Czuczor Gáspár kapta. Nagy darab ember, 118 kilós, szereti a jó ételeket, a sört is szívesen megissza munka után, a büfében éppen egy sö­rös üveget tart a kezében, amikor összetalálkozom vele. — Mi a legszebb a traktoros munkájában? — kérdem tő­le. — Az, ha nem esik az eső, s lehet dolgozni, — mondja egyszerűen. Az őszi munkákban jól megállták helyüket a fiatal traktorosok is. Megérdemelten kapták hát a könyvjutalmat és oklevelet a példamutatók: Bartolák János Törökbálint­ról, Cserkúti Ferenc Herceg­halomból, Kerkuska József Érdről, Tilli Mihály a pátyi Petőfi Tsz-ből és Paláz Ferenc a biai Dózsa Tsz-ből. És meg­dicsérték az üzemi traktoro­sok legj­o­bbjait is a járás nagy traktoroscsal­ád­j­án­ak nyilvá­nossága előtt. A jó ízű pörkölt fogyasztása közben bor került az asztalok­ra, három zenekar húzta a talp alá valót, feleségeiket táncol­tatták a traktorok nyergéből leszállt emberek — egészen ki­világos virradatig... (szl) A hideg idő beálltával ÜVEGEDÉNYBEN bort ne adjunk postára, m­a szállítás közben megfagy­hat és a fagy az edényt ÖSSZETÖRI

Next