A MEDOSZ Lapja, 1986 (30. évfolyam, 1-11. szám)

1986-01-31 / 1. szám

ЩG Idün­yI Világ proletárjaLj^yj^üljetek! *в Р4г(;«'-Г7чч у*, л \ ()& No UF * öы у V T к■ -■•г­,XX-XI évfolyam, 1. szám 1986. január 31. Ж Ш MEZŐGAZDASÁGI, ERDÉSZETI ÉS VÍZÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK AlAPJA' Ára: 5 forint T . Ф A MEDOSZ XXVI. KONGRESSZUSA­ nnepi hangulat uralkodott a MEDOSZ budapesti központjának kong­­esszusi termében. Az időpont: 1986. január 10. Jóval a meghívóban jel­ett idő, 9 óra előtt gyülekeztek a küldöttek és a vendégek. A régi isme­rsök örömmel üdvözölték egymást, a kongresszuson első alkalommal észt vevők kicsit meghatódva, illetődve néztek körül a zsongó előcsar­­nokban, a nagyteremben. Rendezők, irányítótáblák segítettek az eligazo­­lásban, így zökkenő nélkül mindenki megtalálta a helyét. Megérkeztek az elnökség tagjai, ezt követően röviddel felhangzott a Himnusz. Az elnökség első sorában volt Gáspár Sándor és Szabó István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Váncsa Jenő és dr. Burgert Ró­bert, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, dr. Nagy Sándor, a SZOT­itkára, dr. Szórádi Sándor, a KISZ Központi Bizottságának titkára, Ko­­vács Antal államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke, Hunya István, a MEDOSZ elnöke, dr. Dobi Ferenc, a MEDOSZ főtitkára, Varga György, a MEDOSZ titkára, dr. Oszoly Tamás, a MEDOSZ központi számvizsgáló bizottságának elnöke, valamint Miskolczi Istvánné. A második sorban volt Lévai Imre, Major Péter, Borbás Lajos, Nagy Róbertné, dr. Kovács Ferenc Micsudh László, dr. Kovács Imre, Szebeni Istvánné, dr. Soós Gy­­ ­RGY GYÖRGY:­­fúltunk ismerete­s!késit, erőt ad t­ovábbi munkához bor. Juhász Julianna, Halász Rudolf, dr. Bereczky András, a harmadikban Török György, Samu György, Szőke Jánosné, Soltész József, Körtvélyes Emese, dr. Herpay Balázs, dr. Csontos Gyula, Erdei Mihályné, dr. Hegy­­megi István, Faragó Károly, dr. Major Lajos és Besze Ilona. Miután elhangzott a Himnusz, helyet foglaltak a küldöttek és a ven­dégek, akik között ott volt Fodorné Birgés Katalin, a Szakszervezetek Békés Megyei Tanácsának vezető titkára, Juscsák György, a Mátraaljai Állami Gazdaság igazgatója, dr. Romány Pál, az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottságának első titkára — mindhárom az MSZMP Központi Bizottságának tagja —, valamint társadalmi, gazdasági és tudományos életünk számos vezetője, képviselője. Bánffy György, a József Attila Színház kiváló és érdemes művésze lépett elő, részleteket szavalt Veres Péter verseiből. Nagy átéléssel előadott szavalatát viharos taps jutal­mazta. Ezt követően megkezdte munkáját a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezetének XXVI. kongresszusa, amelyet Var­ga György, a MEDOSZ titkára nyitott meg. "­ Kongresszus!­t Elvtársnők, Elvtársak!­­ tisztelettel köszöntöm a ME­­XXVI. kongresszusát, a mező­­­ág, a vízgazdálkodás, az erdő­­azdálkodás, az intézetek és in­tézmények küldötteit és valamennyi meghívott kedves vendégünket. Tisz­telettel és megbecsüléssel köszön­töm a szocialista munkaverseny élenjáróit, a szocialista brigádok megjelent képviselőit. Hálával és szeretettel köszöntöm szakszerveze­tünk veteránjait. Üdvözlöm az MSZMP Központi Bi­zottsága, a budapesti, megyei párt­­bizottságok, a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsa, a Kommunista Ifjú­sági Szövetség, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, az Or­szágos Vízügyi Hivatal, a Termelő­­szövetkezetek Országos Tanácsa, a társszakszervezetek, a szakszerveze­tek budapesti és megyei tanácsai, az országos hatáskörű mozgalmi és fel­ügyeleti szervek, valamint az egyete­mek, kombinátok, vállalatok, intéz­mények vezetőit, képviselőit, akik részvételükkel megtisztelték szak­­szervezetünk kongresszusát. Külön, személy szerint is vala­mennyiünk nevében őszinte tisztelet­tel és szeretettel köszöntöm Gáspár Sándor e­lvtársat, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a SZOT elnö­két, Szabó István elvtársat, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ját, а ТОТ elnökét, Váncsa Jenőt, az MSZMP Központi Bizottságának tag­ját, a mezőgazdasági és élelmezés­­ügyi minisztert, Kovács Antal állam­titkárt, az Országos Vízügyi Hivatal elnökét, dr. Szórádi Sándor elvtár­sat, a KISZ Központi Bizottságának titkárát. Tisztelt Kongresszus! Központi vezetőségünk 1985. május 10-i ülésén határozta meg — a ma­gyar szakszervezetek alapszabályá­val, valamint a SZOT választási szak

Next