Földmívesszövetkezetek Lapja, 1947. január-június (2. évfolyam, 1-24. szám)

1947-01-01 / 1. szám

II. ÉVFOLYAM 1947. január 1. 1 AFÖLDMÍVESSZÖVETKEZETEK /fit ORSZÁGOS KÖZPONTJA “UI HIVATALOS LAPJA Az elmúlt esztendő tanulságai Egy nehéz esztendő zárult le. Mérleget kell készí­tenünk, hogy elbíráljuk mit hogyan végeztünk, és munkánkkal megfelelően szolgáltuk-e nemzetgazdasá­gunk érdekeit. Ha figyelembe vesszük, hogy a magyar mező­­gazdaság termelő munkáját — vagy legalább is annak nagyobb részét — a földmí­vesszö­vetkezetek végezték el, úgy nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk, hogy a földmívesszövetkezetek derekas munkát végeztek. Dacára a gép és iga hiánynak, a rendkívül kedvezőt­len időjárásnak ,a trágya és műtrágya hiánynak, és sok más akadálynak, idejében elvetették földjeiket, terményeiket betakarították és munkájukkal segítették a dolgozó ország ellátását. Derék munkát végeztek. Más kérdés azonban, hogy a munkát jól végez­ték-e? Erre a kérdésre sajnos már nem lehet határo­zott igennel válaszolni. Vitathatatlan hogy nem kizáró­lag a szövetkezeteken múlott a­ jó munka hiánya, de ha mos­t az év végén önbírálatot akarunk gyakorolni, be kell látnunk, hogy bizony nagyon-nagyon sok javí­tani valónk van, ha azt akarjuk elérni, hogy mező­gazdaságunk termelésével komoly szerepet­ játssszon a Világpiacon. A háború után a készletekből teljesen kimerült piacok nem volta­k válogatósak, nem voltak igényesek- Minőségi bírálat nélkül minden mennyiséget felvettek. Ez az előnyös helyzet minden valószínűség szerint már a következő termelési években m meg fog változni és a mennyiség helyébe a minőség lép. Minőségi termelésre kell fektetni a fősúlyt, mivel a minőségi termelés ál­talánossá fog válni, s a minőségi termelésen belül ala­kul ki a verseny az árkérdésben is. Az első Világháborút követő időkben többször érte a magyar mezőgazdaságot olyan súlyos megráz­kódtatás, hogy csak a legnagyobb áldozatok árán tu­dott talpral állani. Minden megrázkódtatás oka az volt, hogy a gazdasági élet irányítói nem vett­ék idejében észre a közeledő válságot és nem­­tudtál­ megfelelő óvóintézkedéseket foganatosítani. A bábon­ után akkor csak egy jelszót hangoztattak: több terme­ls! A több termelés érdekében elsikaddlt a minőség. Amikor az­után a piac telítődött és már csak minősé­get keresett ott állott a magyar mezőgazdaság menny­ségi terme­lésével, amelyből azonban eladni keveset tudott. (Em­lékezzünk a 7 pengős balettás búzára, a 2 pengős kukoricára, a másfél pengős választási ma­lacokra stb.) A mezőgazdaság szinte átmenet nélkül kényszerült áttérni minőségi termelésre. Igen ám, de az árak akkor már erősen leszorítottak voltak és igy a m­inőségi ter­melés községeit nem fedezték a termékek fái. Nagyon sok virágzó gazdaság ment akkor tökre, ar­íg végre el­jutott mezőgazdaságunk oda, ahol a háború után mind­járt, kezdeni kellett volna, tanulni kezdte a racioná­lis minőségi termelést. Sajnos a racionalizálást a leg­több gazdasági üzem (különösen a nagybirtokok) úgy értelmezte, hogy egyszerűen ,a­ munkabéreket szorította le és az akkori antiszociális felfogásnak megfelelően a racionalizálás terheit áthárította a dolgozókra. Igaz, hogy a mezőgazdaság talpraállott, de a­ mezőgazdasági dolgozók még nyomorultabb helyzetbe kerültek oly­annyira, hogy végül is kormányintézkedésre volt szük­ség, hogy a munkabérek kérdésében elfogadhatóbb helyzet teremtődjön. Bár a mai kisbirtok-rendszernél a munkabér kér­dése látszólagosan nem játszik fontos szerepet, mert a munkás maga a földtulajdonos. De az ország szociális felemelkedése szempontjából épp ebben rejlik a lényeg. Ha a kisbirtokos úgy gazdálkodik, hogy gazdasági üzeme nagyobb jövedelmet hoz, akkor tulajdonképpen a saját magának juttatott munkabért fokozza, saját maga emeli anyagilag, saját magának biztosít nagyobb karéj kenyeret, saját kultúrigényeit tudja mind na­gyobb igénybe kielégíteni. A szövetkezeti életben azt látjuk, és tapasztaljuk, hogy a­ földmívesszövetkezetekbe azok az új birtokosok tömörültek, akik a régi feudális­ rendszer, mezőgazda­­sági cseléd, és munkás soraiból kerültek ki. Kevés anyagiakkal és szakismerettel rendelkeznek. Hogy lehet így tőlük azt kívánni, hogy máról-holnapra ve­gyék át a régi tőkeerős, szakszerű vezetéssel rendel­­kező nagybirtok szerepét, munkáját. Azt hangoztatják ugyanis állandóan, hogy a nagybirtok haladott terme­lési munkáját a nagybirtokokból alakult kisbirtokok kötelesek átvenni. Hogy erre alkalmasak legyenek, ahhoz biztosítani kell részükre mindazokat a termelési tényezőket, amelyekkel a nagybirtokok rendelkeztek, így elsősorban a tőkeerőt és a szakszerű vezetést. Ahhoz, hogy valaki olyan jó gazda legyen, feltétlenül rendelkezni kell megfelelő elméleti és gyakorlati fel­készültséggel, vagy legalább is érezzen a háta megött ilyen feltételekkel rendelkező olyan vezetőt, akiben teljesen megbízik. Ezt az állítást igazolják azok a vi­­rágzó és teljes sikerrel dolgozó földművesszövetkezetek, ahol­­a vezetés megfelel a követelményeknek. Az el­mondottak alapján a közel­jövő munkáját kijelölve, első és legfontosabb teendőnek a szövetkezeti vezető­képző tanfolyamok szaporítását és a tanfolyam tan­anyagának olyan beosztását tartjuk, hogy az nagyobb­­részben a gyakorla­ti gazdasági kérdéseket ölelje fel. EGY KÖNYVELÉSI HIBA KÁROSODÁS NÉLKÜL HELYREHOZHATÓ, DE EGY ROSSZ VETÉS NEM. Ne irodaenabereket neveljenek a tanfolyamok, hanem

Next