Földrajzi közlemények 1974
Értekezések - Wein György dr.: A Budai-hegység tektonikája
Budai-hegységet elöntötte. Apró konglomerátum-homok képződményekkel induló agyagos-homokos üledéksorát a Csíki-hegyeken, a Budaörsi-hegyeken, Szabadság-hegyen át a Hűvösvölgyig, majd a pesti oldalon Mogyoród felé követhetjük. A rétegsor legfelső tagját a Kakukk-hegyről, a Széchenyi-hegyről és a Szabadság-hegyről ismert édesvízi-bitumenes mészkő-mésziszap-rétegsor képezi. A rétegsor alsó része a KROLOPP E. által meghatározott molluszkafauna alapján még felső pannon s azonosítható a Bicskei-medence és a Pesti-síkság hasonló rétegeivel (SZENTES F. 1968). Az édesvízi mészkő felső szakaszából KROLOPP E. meghatározása szerint már uralkodóan szárazföldi csigafauna került ki, ami a kiemelkedés kezdetét jelzi. A rétegsor felső részének mészkőbetelepülései arra utalnak, hogy a pleisztocén időszakra annyira jellemző fedett karsztvíz eredetű forrástevékenység már ekkor kezdődött (SCHEUER GY.—SCHWEITZER F. 1974). Ezen meggondolások alapján az édesvízi mészkőösszlet felső részét már a felső pliocénbe (levantei) sorolhatónak véljük. A pannon transzgresszióval induló ciklus ezzel befejeződött, a Budai-hegység többé nem került tenger, ill. beltenger vize alá. Az alsó pannon transzgresszió az attikai, míg a felső pannon (erőteljes — és a harmadkor folyamán a legészakabbra előrenyomuló elöntést okozó) süllyedő mozgás, a szlavóniai orogén fázisnak felel meg. A Budai-hegység ebben az időben (pontosabban már a szarmatától) nem szigetet alkot, ahogyan azt a miocén alatt láttuk, hanem a Dunazug-hegység félszigetét képezi. A Budai-hegység nyugati peremén a pannon időszak mozgásai a Bicskei-medence szegélytöréseit alakították ki (FÖLDVÁRI A. 1932, JASKÓ S. 1957). Az édesvízi mészkőösszlet lerakódása után a levantei, de főleg a pleisztocén folyamán a Budai-hegység a Dunazug-hegységgel együtt gyors ütemben felemelkedett. Ezek a szakaszosan végbemenő, igen gyors ütemű, függőleges mozgások hozták létre a mai hegységet. Az első emelkedő fázis, amely a felső pannon után következett, a Keletkaukázusi fázisnak felel meg. A kiemelkedés a felső pannon végén, a levantei (Pl3) elején kezdődött. A Keletkaukázusi vagy Posztdláciai mozgásokkal azonosítható ez a fázis. A Budaihegység pleisztocén fejlődésmenete még igen sok bizonytalanságot tartalmaz. Mindazonáltal PÉCSI M. (1958,1959,1973), SCHEUER GY.—SCHWEITZER F. (1974) terasz- és morfológiai, valamint KROLOPP E. (1959, 1961, 1965) és JÁNOSSY D. (1969) őslénytani vizsgálatai, továbbá saját megfigyeléseink alapján az alábbi kép rajzolódik ki: A Budai-hegység hévíztevékenysége a kovás-limonitos-karbonátos impregnációk és bevonatok képződésében, a karsztosodott dolomit szétporlásában (JAKUCS L. 1950), hévízforrás barlangok kialakulásában és travertinóképződésben jelentkezik. Ezzel kapcsolatosan több generációjú teletermális ásványkiválás is megfigyelhető. SCHAFARZIK F. (1928) szerint az ásványkiválás sorrendje a következő: A telérkvarc-pirit-barit-fluorit után a második generáció fennőtt-ametiszt színű kvarc-dolomit-kalcit-karit és második generációjú kalcit, végül a harmadik generáció szalagos-héjas kalcit bevonata, aragonit és mésztufa (travertinó) vált ki. A kiválási sorrend feltehetően a hévíz hőfokával függött össze, a hőfok pedig a hévíztevékenység intenzitásával. A legintenzívebb hévíztevékenységet elsősorban a Budaörs környéki hegyekben figyelhetünk meg, ahol az erős kovásodáshoz még pirit, barit megjelenése is járul. A legerősebb ásványosodásra jellemző forrástölcsér-kitöltéseket a Remete-hegy limonit előfordulásánál, a Báthori-barlangban, a A csillaghegyi Róka-hegyen (OZORAY GY. 1960) figyelhetjük meg. Valószínűleg ezek voltak azok a helyek, ahol a hévízforrások először törtek fel. Úgy látszik, a Csíki-hegyek — Szabadság-hegy — János-hegy — Hárs-hegy — Remete-