Fórum - Az MSZMP KB Politikai Főiskolájának lapja, 1971 (2. évfolyam, 2-4. szám)

1971 / 2. szám

Ilyenek voltunk? Ilyenek vagyunk? Na és?... FELESÉGEINKÉ A SZÓ Három év alatt kevés szó esett azokról, akik oroszlánrészt vállalva a nehézségekből, biztosították számunkra a zavartalan tanulást. Most, az emlékezés perceiben legyen hát feleségeinké a szó . . . 1. számú feleség: — Elégedett voltam a főiskola rendjével. Különösen a férjem szabadnapjainak örültem, mert ilyenkor takarított, mosott, főzött, vasalt, vitte és hozta a gyerekeket az óvodából, sőt, ha ezek után még volt kedve, tanulhatott is. 2. sz. feleség: — Nagyon hasznosan segítette férjem vrlődését a főiskola. Mióta neki hirdették az „igét”, saját gondolataival ritkábban fárasztott bennünket. 3. számú feleség: — Megnyugtató volt számomra, hogy három év alatt nem győztem számolni hány kitüntetést, jutalmat és fizetési előresorolást kaptak férjem volt munkatársai. 4. számú feleség: — Helyénvalónak tartanám a hazahozandó kötelező irodalom növelését, mert mióta férjem bőröndszámra hordta a súlyosabbnál súlyosabb könyveket, meg se kottyant neki két vödör szén felhozatala a pincéből. 11. számú feleség: — Minden iskolai ünnepség után feltettem férjemnek azt a bizonyos ,keresztkéadást”, dre sohasem kaptam választ. Fzárt most a FÓRUM szerkesztőjétől kérdezem: hol a keresztanyja kínjában tudott a párom reggel hétig ünnepelni? (Tisztelt Asszonyom! Megválaszolatlanul kell hagynom kérdését, mert az én feleségem is olvassa lapunkat. Egyet azonban javasolhatok: iratkozzon be a főiskolára!. . . —A szerk. 6. számú feleség: — Javaslom a Rektori Tanácsnak, hogy már az első szemesztertől oktassák a logikát, mert betegesen bántó, hogy milyen rosszul hazudnak férjeink, ha időbeosztásukról kérdezzük őket. 7. számú feleség: — Szenesné elvtársnőtől kérdezem: férjem jelenleg minisztériumi osztályvezető , lehet-e még belőle postamester? (Válasz: — Lehet, elvtársnő!) 8. számú feleség: — Férjem véleménye szerint elég sok impotens eszmei irányzattal foglalkoztak a főiskolán. Kihathat-e ez a szervezetre? (Embere válogatja ... — A szerk.) 9. számú feleség: — Javaslom az iskola vezetőinek, hogy a jövőben a hallgatók minősítését készítő munkaközösségekbe vonják be a feleségeket is. Szerény véleményem szerint így valamivel teljesebb képet alkothatnának az elvtársakról. (Javaslatát ezúton továbbítjuk az illetékeseknek. — A szerk.) 10. számú feleség: — Aztán el ne hitessék ám valakivel, hogy csak most, a búcsú perceiben volt a miénk a szó! . .. így láttak bennünket... Dr. Badacsonyi György: — Bizakodó remények, törekvő igyekezet, örömteli távozás. Bieber Ilona: — Ritka okosan tudtak nézni az előadásokon. Ez hiányozni fog! Dr. Borsi Emil: — Vitatkozó, gondolkodó, vidám emberek. Csonka Rózsa: — A legmelegebb elvtársi és emberi kapcsolatokra emlékszem vissza. Iskolai életük kezdeti konfliktusait, s az én történészként való megméretésem előkészületeit együtt küzdöttük, szenvedtük végig. Sok vidám óra hangulatát őrzöm, főként a „Gugyerák-korszakból” ... Danka László: — Nem volt könnyű veletek — nem lesz könnyebb nélkületek! Elter Pál: — Először jól megijesztettük egymást, aztán elvtársi légkörben együttműködtünk. Erdődi József: — Remélem, olyanok, amilyenek: a szocializmus fiatal, szép, okos, művelt, halk szavú, szerény, vidám, közvetlen, megfontolt, aktív építői. Horváth Zoltánná: — Mint mindenütt és mindenkor, a mi kis osztályunkban is töretlenül érvényesült a marxista filozófia tanítása arról, hogy a fejlődés mozgató ereje az ellentétek harca és egysége. Kárpáti Sándor: — „ ... isis .. Luca Márta: — Sok jó barátot szereztem az évfolyamon. Lengyel Klára: — Becsületesen, szorgalmasan dolgoztak, de a nagy politikai kérdésekben meglevő egység mellett naponta meg kellett küzdeni egymás iránti megértésért Dr. Molnár Győző: — Szerények és szorgalmasak voltak!!! Dr. Perlaki Gyulán*: — Megismertem őket vidámnak és gondterheltnek, sok beszédűnek és hallgatagnak, szemináriumi csöndet mindig megtörni kész. ..önfeláldozónak”, erőteljes vitatkozóknak és szolidnak, a nemrég múlt történeti események értékelőinek, a jövőt szebbé tenni akaróinak. A velem együtt kezdő „öreg” diákok elvtársaim, segítőim voltak. Pécsi Kálmánná: — Nemcsak szépek voltak, hanem okosak is. (Amilyen szépek, olyan okosak!) Seres Lászlóné: — Mindig ilyen hallgatóink legyenek! Egyébként meg — nyicseva . . . Dr. Szabó Gábor: — Sohase legyenek rosszabb hallgatóink. Sajnálom, hogy elmennek, bár azt hiszem — „jönnek még a mi utcánkba”. Dr. Szántó Györgyné: — Sok ilyen kollektívával szeretnék még együtt dolgozni. A. Szirmai Viktória: — [Iát mit is mondjak? Nagyon szerettem a csoportot. Jó közösség volt, lehetett beszélgetni, vitázni. Ami leginkább megmaradt bennem, hogy gondolkodó emberek. Szekeres József: — Ideális hallgatók voltak, mert tűrték, hogy én beszéljek. Dr. Szolnoki János: — Első egyetemi évfolyamunkat a kezdet kezdetén én „inzultáltam” a filozófiatörténet ijesztő mennyiségű tényeivel, neveivel. Becsületükre legyen mondva: ahelyett, hogy tömegesen lemorzsolódtak volna, vagy fegyveres felkelés tört volna ki közöttük, kiállották ezt a nagy megpróbáltatást is. Tapasztalataim szerint, egykori tanítványaim többségét megingathatatlan proletárosztály-szemlélet, az új problémák és gondolatok iránti fogékonyság, magasfokú szervezettség jellemezte a munkában, és melegszívű, figyelmes elvtársiasság a mindennapi érintkezésben. Nem felejtem aggódó, szeretetteljes figyelmüket, amivel betegségemből való felépülésemet kísérték. A „Nemes Dezső Művek” búcsúzó „dolgozóinak” egy-egy jól sikerült csínye — pl. osztályom néhány tagjának esete Garda őrmesterrel — vagy tréfája még évek távlatából is meg-megmosolyogtat. Terek György: — Erejük az osztályhoz tartozás, jellemzőjük a nagy aktivitás, erényük a szorgalmas tanulás, eredményük az egyre több tudás, érdemük, hogy a 3 esztendőt kibírták. Mi volt a hibájuk? Ez maradjon talány! Terényi Mária: — örömet jelentett számomra minden osztályfoglalkozás, mert az én dolgomat is megkönnyítette az a hallatlan érdeklődés, ami a hallgatókat jellemezte. Tóth László: — A tanítvány nem edény, amelyet meg kell tölteni, hanem fáklya, amelyet fel kell robbantani. Vígrvári András: — Sokszínűek, nyugtalanok és célratörők voltak. Dr. Vukovics Arnold: — Szerintem borítsunk fátylat — ha egy mód van rá, lehetőleg menyasszonyát — az egészre! Megkértük régi és új ismeretekre okító tanárainkat, ügyes-bajos dolgainkat szívén viselő évfolyam felelősünket: mondják el, milyennek láttak bennünket, hogyan vélekednek rólunk. íme, a válaszok színes csokra: Szenes Ivánné: — Nagy várakozással tekintettünk az évfolyamra. Kíváncsiak voltunk, hogyan tudnak eleget tenni az „úttörők” az új, megnövekedett követelményeknek. A kezdeti nehézségek — beilleszkedés, a leterheltséggel kapcsolatos (nem is egészen alaptalan) „sírások” — után viszonylag rövid idő alatt őszinte kapcsolat alakult ki a hallgatók és a tanárok között, amelynek eredményeképpen sikerült megoldani a problémákat. A kölcsönös vélemény- és tapasztalatcserék az iskola vezetői és a hallgatók számára egyaránt fontosak voltak: egyrészt ennek köszönhető, hogy a következő évfolyamok már kevesebb gonddal küszködnek. Három év munkáját összegezve elmondhatom: a nagy feladatoknak és várakozásnak megfelelt az évfolyam. Fegyelmezettek voltak, komolyan, felelősséggel tanultak, magas szinten sajátították el a tananyagot. Ezt az államvizsga-eredmények is bizonyítják: Ha fiatalabbak nem is lettek a három év alatt, okosabbak és szebbek feltétlenül! Okosabbak, mert bővültek ismereteik: szebbek, mert a mieinké váltak. Soha rosszabb évfolyama ne legyen az iskolánál:! Évfolyam 1. oszt. 2. oszt. 3. oszt. 4. oszt. átlag Filozófia: sTtí 3,7? 4.11 4,11 3.94 Nk. mm.: 4.05 4,22 4.33 4,47 4,26 M. mm.: 4.29 4,33 4,50 4,64 4,44 Pol. gazd.: 4,35 4,22 4.37 4.53 4,36 MILYEN AZ ESZMÉNYI PÁRTMUNKÁS? Én, a munkásosztály, az egységessé váló szocialista parasztság és a haladó értelmiség gyermeke, materialista világnézetemmel vitatkozva, nagy lelki tusa után adok hangot egy olyan felismerésnek, amelyre álmomban jöttem rá. Bevallom, nem magamtól pattant ki belőlem az isteni szikra. Segített ebben szelíd szavú, gyújtó hatású, szép beszédű, mindent tudó tanárom is. Ott ültem kedvenc helyemen, az osztályterem félhomályos sarkában, ahol békésen, nyitott szemmel szoktam szenderegni, amikor hirtelen kiröppent szememből az álom és harmadik fokozatú éberségre kapcsolva figyelni kezdtem kedvenc tanárom magasröptű előadását. — Milyen ember a pártmunkás? — tette fel ön ezt a szónokinak korántsem nevezhető kérdést. Válaszolt is rá mindjárt, alaposan, elemzően. Mit tagadjam: nekem igen kedves ez a téma. Nem szégyellem bevallani, hogy én vezető akarok lenni. Nem tehetek róla, erős vonzalmat érzek a vezetői munka iránt; végtére is szeretnék már muskátlit tűzni a kalapom mellé, mert elegem van az egyszerű, szürke virágokból. Továbbá azért is vezető akarok lenni, mert Ön szerint azoknak leginkább igazuk van. A békétlenkedők, a kákán is csomót keresők, a szőrszálhasogatók eközben persze arról suttognak, hogy ön nem a pártmunkás típusáról, hanem a fakírokról beszél. Én azonnal megértettem, hogy Ön távlatokban gondolkodik, hiszen nem ma nem holnap és nem is holnapután születik meg az az embertípus, amelyről ön szólott. (Bár — a szó köztünk maradjon — 03 Ön és az én meglétem, élő cáfolat is lehetne; azért Álom — monológ vannak már ilyen emberek ... Én ugyan még csak álmomban vagyok ilyen, de szerintem már ez is valami, hiszen az álmot és az életet csak az alvás választja el egymástól. Ez pedig — úgy vélem — nem nagy távolság.) Igaza van önnek! A pártmunkás már egészen kicsi korában felismerhető különös viselkedéséről. Amikor megszületik, bömböl, mert azonnal észreveszi, hogy életének legjobb helyét vesztette el. Ha megetetik, akkor meg hallgat. Halála után is egészen különös a magatartása: nem hall semmit. Milyen érdekes! Éppen akkor veszti el a hallását, amikor olyan méltatásban részesül, amilyenben míg élt, sohasem volt része. Igaza van Önnek! Minden feltételünk megvan, hogy jó pártmunkásokat neveljünk. Van modern, alapos, érzelmeket nélkülöző pártoktatásunk. Van kék egünk, zöld mezőnk, táguló tüdőnk, jó ütemben dolgozó szívünk, jól működő gazdasági emeltyűnk és billentyűnk. Igaza van Önnek! Én is szégyellem magam, amikor olyanokat hallok, hogy egyesek kártyáznak, sőt!... Én önnel együtt megvetem a földi élet hiúságait. Inni csak szarvusz vizet iszom, igaz, néha keverem egy kis klóros pesti vízzel is. Kártyát csak azért veszek a kezembe, hogy naponta emlékezzek Tell Vilmosra, a nagy szabadsághősre. Nőkkel csak hivattalból foglalkozom, könynítve helyzetüket, időnként magamhoz emelem őket. Igaza van önnek! Nem tűrhetjük, hogy egyesek kikerülve az iskolából, csalódást okozzanak azzal, hogy nem úgy muzsikálnak, ahogyan azt a helyi karnagyok elvárnák. Ebben az esetben az sem lehet kifogás, hogy helyenként a karnagyok — elmaradva a fejlődéstől — még a régi hangszerelés szerint muzsikálnak. Az sem lehet kifogás, hogy egyes karnagyokat még senki sem hallotta jól muzsikálni__Mindenki értse meg, vannak öntevékeny zenekarok is, amelyek prímás nélkül is jól muzsikálnak. Igaza van önnek! Az iskolából kikerülve nem állhatunk elő azzal, hogy mi gyorsabb fejlődést akarunk, mert ezzel olyan hiedelmet keltenénk közvetlen vezetőinkben és környezetünkben, hogy itt-ott gyorsabban is előbbre léphetnénk. Haladjunk hát együtt a többiekkel; szépen, lassan, egyvonalban. Az akadályokat azért küzdjük le. Ez többnyire igen egyszerű, csak rájönni nehéz. A pártmunkásban domborodjon ki a társadalom jellege. Sugározzon belőle a kohász, a szocialista paraszt és az egész értelmiség. A külleme legyen ápolt és divatos, de kerülje a hivalkodást. A szépségre ne adjon sokat; a mi munkánkban ugyanis szép mindenki lehet. .. Telekre, vízparti vityillóra ne vágyakozzék. Mindig jusson eszébe antaigi lehetősége, néhány elvi ok, és az, hogy övé az ország, arra megy, amerre akar. Nagyon igaza van önnek! Most kell nagyon vigyáznunk! Most, amikor kirepítenek bennünket az élet sűrűjébe, amikor az élet színpadára lépünk. Most kell csak igazán vigyáznunk, amikor a küldő szervek képviselői tülekedve ostromolják értünk a tanulmányi osztályt; amikor a rólunk készített minősítéseknek már harmadik példányát olvassák rongyosra. Vigyázzunk! Elbizakodottságra azért nincs okunk! Egy feladatunk van: kapaszkodni! Kinek ebben, kinek abban. Álom-monológom mákszemnyi részletét csak azért mondtam el, mert szeretném, ha egyesek okulnának belőle. Azt viszont nagyon sajnálnám, ha azok is magukévá tennék, akiknek nem kellene. K. I. FORUM Tábornokságom története — Aztán ne te légy ám a fő hangadó!!! — Ezzel a mondattal bocsátott útra a feleségem, amikor időszámításunk 1969. évében, kemény, szigorú télben tanulmányi kirándulásra és tapasztalatgyűjtésre indultunk a Móri Állami Gazdaságba. Kellemes volt az idő, mármint a pincében. A két év alatt összegyűjtött politikai szókinccsel dicsérgettük — úgy rémlik — a tizedik fajta móri bort. Révedezésünk közben vendéglátónk hirtelen nekünk szegezte az első szemináriumi kérdést: — Ki akarja hivatalosan megszerezni a bortábornoki címet? Nagy csend fogadta szavait.. . Pontosan olyan, mint a szemináriumon. Sőt! Kínos csend. Éppen olyan, mint a szemináriumon. Nekibátorodtam. — Én! — jelentkeztem önfeláldozóan. Majdnem úgy, mint a szemináriumokon. — Ismertetem és bemutatom a feltételeket — vette ismét át a szót vendéglátónk. (Most az lenne igazán szép, ha én is elmondanám. Ezt azonban több okból nem teszem: nehéz lenne leírnom; aki meg akarja tanulni, menjen el Mórra, és járjon úgy, mint én; úgy tudom, jövőre ez is kötelező tantárgy lesz a főiskolán, és akkor úgyis megismeritek.) A bemutatás után — igaz, nem az első nekirugaszkodásra — sikerült teljesítenem a követelményeket. (Az igazat megvallva, nem jelentett túlságosan nagy erőpróbát ez a szertartás: kb. 15 éve ismerem; ha lehetőségem nyílt rá, rendszeresen gyakoroltam, mert tudtam, hogy egyszer még szüségem lesz rá a főiskolán .. .) Jutalmam egy nagyon szép hivatalos diploma lett; igazolás arról hogy isten és ember előtt megillet a bortábornoki cím ... Az utókor számára közreadom a szövegét is? „Mi, akik ott valánk, Bacchus előtt bizonyítónk, Hogy ILCSIK IMRE rekruta Ezúttal jön a móri bor bajnoka. Sűrűn kortyolgatván Mórnak hires borát, Meginogva bár, de kiállta a próbát. Megvíta tsatáját az sok ármánnyal, Megivott az borból vagy két pohárral. Megilleti őt e tábornoki títura, S kiadatott néki erről ez diploma.” Nagy örömmel vittem haza a díszes papírtekercset. Örömömet fokozta, hogy hőstettként könyveltem el teljesítményemet, aztán azt sem tartottam utolsó dolognak, hogy egyedül lettem tábornok. Útban hazafelé, az tartott ébren, hogy milyen nagy örömet szerzek majd vele a feleségemnek. Hazaérve szépen, részletesen elmondtam, hogy mit láttunk, mit tanultunk, milyen tapasztalatokat szereztünk. Amikor odaértem, hogy síri csend fogadta vendéglátónk felszólítását, közbeszólt a feleségem: — Fogadjunk, hogy rajtad kívül senki sem jelentkezett! ... Ezek után gondolhatjátok, mennyit ér otthon az én tábornoki diplomám. Ám érték ide, érték oda, én változatlanul büszke vagyok. Üsy érzem, a főiskolán töltött éveket nem fecséreltem el haszontalanul- ái elvtársaim erejéből csak egy diplomára tellett, addig én kettőt szereztem!