Fotó, 1978 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1978-01-01 / 1. szám

Mi volt az új? kecskeméti 6. Országos Színesdia Pályázat anya­gát éppúgy végignéztem, mint az ötödikét, a negyedi­két és a harmadikét. Érthető hát, ha az idő előrehalad­tával a „kifejletnek” szív szerint is szurkolója lettem, aki fel lel­kesül, kíván és követel, csendesen mozdul magában, vagy békétlenkedik a látványon mint a drámabeli nemes... Az idei anyagban 332 szerző 1377 műve (ebben 22 kollekció) indított testi-lelki mozgásra, amiről sűrítve vallok itt, kiemelvén a legfontosabbnak vélteket. Tavaly még azon akadtam meg, hogy az előzőekhez képest kevés újszerűt láthatok; most azért izgultam, hogy a látszatra sok újból mi lesz az igazán új ezen a szalonon. A montázstechnika, a szendvics nagy száma az előző évek pályázati anyagához viszonyítva a résztvevők kísérletező, formakereső szándékáról tett bizonysá­got, s a mozgást kifejező bemozdultság, sőt az ennek ismert változatain is túlmutató, igazi eredménnyel büszkélkedő alkotókészség is meg-megvillant a vetí­tések során a színekre bontott ragyogásban. M Mégis, mire a zsűrizés — mely nyilvános volt — a végéhez közeledett, a kísérletek nagy többségükben elhullottak, s közülük csupán Paksy József Esőben című diája került a díjazottak közé (Népművelési Intézet díja), s Kálmándy Pap Ferenc (Május 1.) és Kürtösi István (Boggi-cross) munkája ért meg az oklevélre. Furcsa módon, ha valakit a konzervativizmus vádja ér, még ha sohasem volt maradi az illető, akkor is — mintegy védekezésül — igyekszik a moderneknek tűnő művek pártjára állni. A képek elbírálásakor egyikünk (lényegtelen, hogy ki, hiszen ilyen eset, tapasztalatból tudom, mással is előfordulhat) rendre rászavazott azokra a munkákra, amelyek az újszerű­ség valamilyen jelét mutatták. Mivel a zsűrizés első szakaszában egyetlen szavazat is elég volt a tovább­jutáshoz, ezek a diapozitívok szinte kivétel nélkül versenyben maradtak. A következő menetben már az öttagú zsűri többségének igenlésére volt szükség ahhoz, hogy a mű bemutatásra alkalmasnak ítéltes­sék. Így alakult ki az az anyag — 20 kollekció 55 szer­zőjének 89 és 52 egyéni szerző 75 diája —, amelyben a szendvicsek többsége könnyűnek találtatott, s a bemoz­­dulásokra épülő újdonság sem járt sokkal jobban. Pedig a bíráló bizottságban résztvevők beszélgeté­séből kiderült, egyetértettek abban, hogy a hagyo­mányos ismereteken és eredményeken megélő akadé­mikus diánál sokkal többet ér az, amelyik habár csak kísérlet, de új utakon jár, ötletes megoldást keres. De új út-e az, amelyik az anyag nagy tömegét tekintve az utolsó egy-két évtizedben megismert módszerrel pró­bálkozik? Azért volna új, mert még kevesen ismerik! A civilizáció fejlődésével ma a világ legújabb dolgai is igen gyorsan megismerhetők. Éppen ez az oka annak, hogy az új gyorsan tűnik, ami tegnap még szokatlan volt, az ma már unalom. Igazán új csak az egyéniségen átszűrt tartalom kifejezése lehet. A diákok nagy tábora nem professzionista fotós, csupán szellemi tőkével bíró alkotó ember, aki — ezt példázza a kecskeméti bemutató — művészi lelkület­­tel, idegrendszerrel inkább ráérez a színek lényegére, mintsem tudományos alapossággal dolgozva kísérletez, válogat, kiválaszt és megold különböző, a kifejezést elősegítő problémákat. Természetes tehát, hogy e társaságból a tudományos munka csupán a „ritka madarak” által hagy bennünk emlékezetes élménye­ket, folytatható, továbbgondolható leleményeket. A járt utakon könnyebb a közlekedés. Ezeknek buktatóit a szakma művelőinek nagyobb része jól ismeri; tudja, hogy melyik látvány milyen lélektani hatást idézhet elő. De a járt utak ismerőinek művei legtöbbször nem mutatnak többet, mint a természet adta különösségeket, melyeknek látványa a véletlen értékes adományaként a szemlélőnek is élménye volt. Ha mégis, ebből a körből az új valamiféle megjele­nését üdvözölhetnénk, az elsősorban a színek újszerű­ségét dicsérné, mert tematikai újdonságokkal, szívből saj­nálom, nem találkoztam a szalonon. Az előző indokkal viszont kiemelhetem Czelleng Zsolt Erdőjét tiszta, szép és együtthangzó színei miatt; Markovics Ferenc Kláráját a szürkék gazdag variánsainak megmutatásá­ért; Vincze János Falfestőkjét a hideg színekből szőtt nyugalom eredményeként. T. Nagy György a technikai eszközök és a fekete-fehér fotózás tanulságainak fel­­használása révén került a díjazottak közé Madonná­jával. Ide kívánkozik az a megjegyzésünk, hogy: amikor a színeket választja valaki a kifejezés eszközéül, akkor szakítania kell a világos-sötét tónusokra alapozó felfo­gással. A színek élete mindenkor a nappal, a fénnyel, a világossággal kezdődik, hiszen belőlük való. Ebben a

Next