Fotóművészet, 1994 (37. évfolyam, 1-4. szám)
1994 / 1. szám
Ferenc Berko - Európai sors Beszélgetőpartner: Dr. KaRL StEINORTH Az interjú 1991. július 10-én készült Arles-ben KÉRDÉS: Nagyváradon született 1916. január 28-án. Kétévesen veszítette el az édesanyját, és ötéves volt, amikor édesapjával Drezdába mentek. Akkoriban sok értelmiségi hagyta el hazáját, mert nem akarta Horthy őskonzervetív és reakciós uralma alatt élni. Ez ösztönözte az Ön édesapját is, vagy távozásának hátterében szakmai okok játszottak közre? BERKO: Mindkettő. Apám családja eredetileg zsidó volt, később áttértek a kálvinizmusra, de apám voltaképpen az agnoszticizmus híve volt. Közvetlenül nem érdekelte a politika, de értelmiségi beállítottságát tekintve liberálisnak számított. Freud tanítványaként idegszakorvosként dolgozott. Publikációi tudományos kiadványokban és könyvekben jelentek meg. Látta a jobboldali diktatúra veszélyeit, s ezért élt azzal az eséllyel, hogy egy előkelő drezdai előváros ismert klinikájának pszichiátriai részlege élére kinevezzék. Tagadhatatlan, hogy nagy hatással volt rá a weimari köztársaság liberális légköre. KÉRDÉS: A pápa sokat törődött Önnel? BERKO: Amennyire ideje engedte. De főként nagyanyám gondoskodott rólunk. Apámat lekötötték a betegek problémái, sorozatban készítette, írta a részletes esettanulmányokat a tudományos folyóiratoknak. Bár szakmailag túl volt terhelve, s az egészségével is bajlódott, minden szabadidejét velünk töltötte, s erőteljesen ösztönzött arra, hogy nyelveket tanuljunk. Elrendezte, hogy meglátogathassuk ausztriai nagybátyáinkat és dél-magyarországi rokonainkat, akik kiterjedt szőlőbirtokkal rendelkeztek. Olyan szőlővenyigéket tenyésztettek ki, amelyek ellenállóak a kártevőkkel szemben, s ezeket exportálták mindenfelé a világon. 1926-ban a népiskola elvégzése után bekerültem az egyik drezdai gimnáziumba. Egy Kolibri-gépet kaptam ajándékba, s a kezdet kezdetétől igen sokat használtam, nagyon lekötötte az érdeklődésemet a fotografálás és a filmezés. Sok felvételt készítettem az iskolában az osztálytársaimról és a tanáraimról. KÉRDÉS: 1930-ban hoszszú szenvedés után meghalt az édesapja. Előtte azonban még gondoskodott a családjáról. BERKO: Igen. Két évvel halála előtt elküldött Berlinbe egyik barátjához, egy vállalkozóhoz, illetve annak feleségéhez, akit korábban kezelt. (Leánytestvérem egy svájci internátusba került, és később a híres Mary Trumpynél tanult táncolni.) Nevelőszüleim az Adler-Művek alapítói közé tartoztak, amely először híres autókat gyártott. A gyárat a második világháborúban lebombázták, de később írógépek gyártásával szerzett nevet magának. KÉRDÉS: Mekkora élményt jelentett Berlin? BERKO: Bizony nagyot. Berlin két évig volt az otthonom, utána ugyanis a nevelőszüleimnek üzleti okokból Frankfurtba kellett költözniük, az Adler-Művek székhelyére. Berlin annak idején átmenetileg a világ színházi, zenei és filméletének vezető hatalma volt, a szüleim sok neves művészt és építészt, mint Moholy-Nagy, Walter Gropius, Marcel Breuer vagy Hans Poelzig, láttak vendégül. KÉRDÉS: 1929 és 1933 között a Frankfurt melletti Kronbergben élt és járt gimnáziumba. Hogyan emlékezik vissza erre az időre? BERKO: Berlinhez hasonlóan itt is a művészeti élet sok neves személyisége jött el otthonunkba. Frankfurtban viszont mind erőteljesebben kezdtem foglalkozni a fényképezéssel. Kaptam ajándékba egy Leicát, berendeztem egy parányi sötétkamrát, ahol előhívással és másolással foglalkozhattam. Olyan fotográfusokkal találkoztam, mint Hein Grony és dr. Paul Wolff, aki a Leica-fényképezés úttörője volt. KÉRDÉS: Mi jut még eszébe, ha Frankfurtra gondol? BERKO: A frankfurti évek nagyon boldogan teltek. Akkoriban ismerkedtem össze Mirtével, későbbi feleségemmel, akibe rögtön beleszerettem. (1937-ben házasodtunk össze Londonban.) Néhány hasonló korú barátjával utazott naponta ugyanazzal a vonattal Frankfurtba, ahol Klimt professzornál, a híres Staedel Művészeti Iskola divatszakán tanult. Együtt teniszeztünk, s gyakran meglátogattam otthonában, ahol olasz édesanyjával és két leánytestvérével élt. Apja, német katonatisztként az első világháború végén esett el. KÉRDÉS: Magyarországi rokonaival tartotta a kapcsolatot ezekben az években? BERKO: A nyári szünidőt mindig náluk töltöttem. Épp nemrégen kerültek kezembe azok a régi fotók, amelyeket akkoriban készítettem Magyarországon. A magyar tájra jellemző képek ezek, a csodálatos Budapestet mutatják, valamint az ottani zsidónegyedet. A másik fejlemény, amely frankfurti éveimben mind fenyegetőbb méreteket öltött és minden egyebet beárnyékolt, a nácik előtérbe kerülése volt háborús terveikkel és antiszemitizmusukkal. KÉRDÉS: Giselle Freund, aki akkor végezte frankfurti tanulmányait, emlékezéseiben beszámol a nácik hatalomra kerülésének időszakáról. Ön hogyan élte meg 1933- at? BERKO: Szerintem nevelőanyám látta közülünk a legvilágosabban, mit jelent Hitler Németországnak és a világnak, s mit jelent nekem - a nem árjának - az ő antiszemitizmusa. Fogadott anyám sok művésszel és építésszel volt jó barátságban, akik a következő években kénytelenek voltak elhagyni Németországot. Ők már idejekorán tisztában voltak vele, mit hoz a hitleri éra. Voltak ugyan egy páran közéjük tartozott nevelőapám is akik úgy vélték, a barna kísértet hamarosan eltűnik, de igen sokan voltak azok is, akik előre látták a Németországra váró katasztrófát. Elsősorban nevelőanyám döntése volt, hogy további tanulmányok végzése céljából 1933-ban Angliába küldenek. Anglia nem volt számomra idegen, mert diákcsere keretében megfordultam ott, és eléggé megnyerte tetszésemet. Később Mirre is Londonba került, ahol folytatta divattervezői tanulmányait, majd elkísért Párizsba, ahol divatházaknál gyakornokoskodott, illetve manökenként dolgozott. Egyre behatóbban foglalkoztam a fotografálással, így a szokásos képzés mind jobban eltolódott a különféle speciális tanfolyamok és kurzusok irányába, amelyeket a londoni egyetem esti tagozatán indítottak. Hallgattam például az akkor igen ismert filozófus, C. E. M. Joad előadásait. Szerencsémnek tartom, hogy megismerkedhettem E. O. Hoppéval, aki eredetileg müncheni volt. A legismertebb portréfotográfusok közé tartozott, sok képet készített a királyi család tagjairól. Sokat utazott fényképezés céljából, és számos könyvet jegyzett szerzőként. Megnézte néhány fotómat, és arra bátorított, hogy folytassam komolyan a fotózást, s válasszam hivatásként a fénykép Fotóművészet ’94 • 1 ■ 3