Fotóművészet, 1998 (41. évfolyam, 1-6. szám)
1998 / 1-2. szám
E SZÁMUNK SZERZŐI Albertini Béla (1940) Fotótörténész. Az Iparművészeti Főiskolán megbízott előadóként egyetemes és magyar fotótörténetet tanít. A művészettörténeti tudományok kandidátusa. Bácskai Sándor (1961) író, újságíró, a Fotóművészet munkatársa. Rendszeresen készít interjúkat a Magyar Fotográfiai Múzeum számára. Beke László (1944) Művészettörténész, egyetemi tanár. 1968-69: a Művészettörténeti Dokumentációs Központ, 1969-88: az MTA Művészettörténeti Kutató Csoportja tudományos munkatársa. 1988-95: a Magyar Nemzeti Galéria főosztályvezetője. 1995-től a Műcsarnok főigazgatója. Mintegy 400 tanulmány, cikk, katalógus-előszó szerzője. Számos művészeti díj kitüntetettje. Demeter Zsuzsanna (1959) Az ELTE-n végzett magyartörténelem-újkori muzeológia szakon. 1983 óta a História szerkesztőségének munkatársa. Galsóczy Zsuzsa (1960) Gyógypedagógus, költő, 1992-től szabadúszó újságíró. Néprajzi témájú riportázsai és versei különféle hetilapokban, folyóiratokban jelentek meg. 1997-ben a népesedés és egészségügy kapcsolatát tárgyaló, a SOTE Magatartástudományi Intézetében folytatott beszélgetések alapján szerkesztett könyvét a Konrad Adenauer Alapítvány adta ki. Kerekes Gábor (1945) Autodidakta fotográfus, 1973 óta állít ki rendszeresen. Különböző lapoknál dolgozott, jelenleg szabadúszó. Egy időben a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának művészeti vezetője is volt. L. Baji Etelka (1958) 1981-ben végzett az ELTE történelem-orosz szakán. A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának muzeológusa. Markovics Ferenc (1936) 1958-tól fotóriporter, majd húsz évig standfotós. 1986- tól a Film, Színház, Muzsika művészeti és képszerkesztője. A lap 1990-ben történt megszüntetése után szabadúszó. A Magyar Fotóművészek Szövetsége elnökségi tagja, a Magyar Fotóriporterek Társaságának alelnöke. A Fotóművészet munkatársa. Miltényi Tibor (1960) Az ELTE Bölcsészettudományi karán, az esztétika szakon végzett 1986-ban. Azóta a Magyar Iparművészeti Főiskola Vizuális Kommunikáció Tanszékén fotóesztétikát tanít. Peternák Miklós (1956) 1981-ben végzett az ELTE történelem-művészettörténet szakán. 1991-től a Magyar Képzőművészeti Főiskola Intermédia Tanszékének vezetője. Rák József (1941) Balázs Béla-díjas filmoperatőr, a Magyar Operatőrök Társaságának tagja. Egyetemi adjunktus, a Színház- és Filmművészeti Főiskola Film- és Video-főtanszakának oktatója. Szabó G. László (1955) Újságíró, a pozsonyi Új Szó munkatársa, írásainak témáit, interjú-alanyait főként a művészeti élet (azon belül is leginkább a film és a színház) berkeiből választja. A Madách-Posonium kiadónál nemrégiben megjelent kötete, a Levetett maszkok, például magyar színészekkel készült beszélgetéseit gyűjtötte csokorba. Szegő György (1941) Építész, művészeti író. A hetvenes években több, fotófelhasználással is élő önálló kiállítása volt. 1979 és 1989 között a Kaposvári Csíky Gergely Színház díszlet- és jelmeztervezője. 1982-től rendszeresen publikál művészeti tanulmányokat és kritikákat. A Fotóművészet munkatársa, Szűcs Tibor (1963) A Képzőművészeti Főiskola sokszorosító grafika szakán, illetve ezzel párhuzamosan az Iparművészeti Főiskola fotó szakán végzett. Rendszeresen szerepel fotókiállításokon. Jelenleg a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának titkára. Tímár Péter (1946) Építészmérnök, Balogh Rudolf-díjas fotóművész, a Fotóművészet főszerkesztője. 1979 óta a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola fotó szakának vezetője, és jelenleg az Iskola igazgatója is. Zátonyi Tibor (1952) Egyetemi adjunktus, a Magyar Iparművészeti Főiskola Vizuális Kommunikáció Tanszékének adjunktusa. Fotókritikai, elméleti és fotótörténeti folyóirat. Alapították 1966-ban, a Magyar Fotóművészek Szövetsége kezdeményezésére, a Fényképművészeti Tájékoztató utódjaként. Megjelenik évente négyszer. Főszerkesztő: Tímár Péter. A szerkesztőség postacíme: 1676 Budapest, Pf. 72. Telefon: 991-3691, 06-80-391-867 E-mail: timfoto@mail.elender.hu Kiadó: Magyar Fotográfiai Szaksajtó Alapítvány. A kiadásért felel: Tímár Péter • A folyóiratot a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára, a Nemzeti Kulturális Alap, a Polaroid Képviselet és a Magyar Fotográfiai Szaksajtó Alapítvány támogatja • Előfizetési díj 1 évre 1998-tól: 936 Ft. Egy szám ára utcai árusításban: 948 Ft. Dupla (összevont) számára utcai árusításban: 346 Ft. Külföldön terjeszti a „Kultúra” Könyv és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat, melynek címe: H-1389 Budapest, Pf. 149. Index: 25 307 • Terjeszti a Hírker Rt., NH Rt., és alternatív terjesztők. Előfizetésben terjeszti a Hírlap-előfizetési és Elektronikus Posta Igazgatóság (HELP) (egyszámla száma: Postabank Rt. 219-98636/021-02809) és a Kiadó. • Nyomdai előkészítés, képfeldolgozás, nyomás: Folpress Nyomdaipari Kft. Előfizetői csekk a 1676 Budapest, Pf. 79. címen kérhető. HU ISSN 0539-3010 A felvételek zselatinos ezüst technikával készültek. Az ettől eltérő eseteket külön jelezzük. A művészi fényképeket honorárium nélkül, a fotográfusok hozzájárulásával közöljük.