Fotóriporter, 2003-2004 (Különszám)
2003 / Különszám
Libák című képe 1931-ben a svájci Camera pályázatán az egész fotós világ szavazata alapján elnyerte az ezer aranyfrankos első díjat. Ez nyolcezer pengő volt akkor, amikor a dal szerint az járta, hogy: havi kétszáz pengő fixszel, az ember könnyen viccel... A siker irigyeket szült, mint mindig, mindenhol. Rémesebbnél rémesebb történetek keringenek az úgynevezett jól értesültek között, hogy a fotósétán Blauer, Sztály, Hollán, netalán Szöllősy is lefényképezte ugyanezeket a libákat, de azok még jobbak, és hogy hányszor futtatták meg a fehér szárnyasokat és ki ugrott eléjük, és hogy Vadas így meg úgy. Nem érdekel. Ő kapta a díjat. S ha ez nem lenne elég, megkapta a londoni Royal Photographic Society Emerson-plakettjét 1934-ben, s még számtalan, csak felsorolásban is több oldalt kitevő díjat, elismerést. Bár nem gondoljuk igazán értékmérőnek az amatőr fényképészek majd egy évszázada tartó versenylázát, mégis megemlítjük, hogy 1938-ban az American Photography évkönyvében a világ összes tájáról verbuválódott 13424 legtöbbet és legeredményesebben szereplő fotóművész között az ötödik helyet foglalta el. Mint ahogyan 1939-ben is az első húsz között volt - természetesen világviszonylatban. Ezek csak számok, plecsnik, bár nem kéne elfelejteni, mindegyik mögött képek álltak, olyanok, melyek Buenos Airestől Yokohamáig meggyőzték a kiállítások szakemberekből álló bírálóit, hogy a kimondhatatlan nevű „Ernő Vadas” a legjobb. Ennél azonban sokkal fontosabbnak tartom, hogy fotók jelentek meg tőle a kor vezető képes újságjaiban, a Coronet-ben, a Vanity Fairben, a London Newsban, a Lilliputban, a L’Illustrationban, a Picture Postban, a National Geographic Magazine-ban. Meg rengeteg illusztrált magyar lapban, könyvben, albumban, így kellett elmennie a poklok kapujáig - munkaszolgálat és láger. És azt se felejtsük el, hogy amikor csodák csodájára élve hazatért, akkor sikeres művészként őt is államosították, némi kényszertől sem riadva vissza. És azt sem, hogy amikor bizonyíthatóan ő volt a legjobb itthon, akkor halála előtt egy nappal, 62 évesen bútorokat kellett fényképeznie szakmányba. És még azt sem, hogy volt egy hosszabb időszak a halálát követően, amikor az MTI Fotó frekventált helyen lévő bemutatótermét róla nevezték el. Ma már erre is csak az idősebbek emlékeznek. Meggyőződéssel hirdetem, hogy szerintem, ha nem itt és nem ekkor él, akkor tehetségével, akarásával, elméleti és szakmai tudásával, a fotó iránt érzett szenvedélyes szeretetével Vadas Ernő rettenetes élete The Horrible Life of Ernő Vadas His photo entitled Geese won the first prize of a thousand gold francs at the Swiss Camera competition in 1931, based on the votes of the entire photo world. This was the equivalent of eight thousand pengős, at a time when the song said: “with two hundred pengős a month, one can take things easy...” Success bred envy, everywhere, as always. Awful stories circulated among the so-called well-informed that Haller, Sztály, Hollán, perhaps even Szöllősy took even better photos of the same geese on the same walk; stories about how many times they made those birds fly, who jumped in front of them, and so on, and so forth. I do not care. He was the one awarded the prize. And if that were not enough, he received the Emerson Medal of the Royal Photographic Society of London in 1934, Hóban taposó férfi egy kéz árnyékával, 1959. január 10. Man treading in snow with the shadow of a hand, January 10, 1959 / MFM