Fotóriporter, 2008 (1-4. szám) - 2009 (1. szám)
2008 / 1. szám
sekből korrekt képaláírásokat, riportokat szerkesztett. Csaknem egy évtizeddel később, 1946-ban a Life fotósa lett. Hitvallását később így fogalmazta meg: „Egy dolog, amiben a Life szerkesztőd és én az első perctől egyetértettünk: egy háborús fotós elég a családban. Én a béke fotósa leszek.” Első fényképe azonban nem ott, hanem a brit Picture Postban jelent meg. Stefan Lorant, a legendás magyar képszerkesztő, a Picture Post alapító főszerkesztője 1939 júniusában címlapra tette egy fotóját, amelyen egy gyermekét magához ölelő apa sétál a New York-i világkiállításon. A képaláírás kissé teátrálisra, patetikusra sikeredett, és - ismerve a történelmet - szívszorítóan hiábavalónak bizonyult. Arról szól, hogy ha minden államférfi kitenné ezt a képet a dolgozószobájában, s naponta ránézne, talán olyanná lenne a világ holnap, amilyen jövőt minden apa elképzel a gyermekének. Cornell Capa 1974-ig tartó fotóriporteri munkássága során a legkülönbözőbb témákat fényképezte. Szorgos munkája volt a mindennapi életet képekben feldolgozó magazinnak, tudósított bálokról, megnyitókról, iskolai ünnepségekről, utcai balesetekről, születésről, keresztelőről, temetésről. Testvére, Robert 1954-ben bekövetkezett halála után csatlakozott a Magnumhoz, négy évig elnöke is volt az ügynökségnek. Capa számos fotót készített a Magnumnak a Szovjetunió, Izrael és az Egyesült Államok politikusairól. Sokat utazott, két évet töltött Angliában. Gyakran mélyedt el a különböző kultúrák ábrázolásában, fotózott Latin-Amerikában és Izraelben is. Az Egyesült Államokban többek között a Kennedy fivérek pályájának főbb állomásait örökítette meg. Robert Capa, Chim, majd Werner Bishop halála után Cornell kötelességének érezte, hogy mindent megtegyen azért, hogy testvére és nagyszerű kollégái emlékét megmentse a feledéstől. Kiállításokat szervezett képeikből, majd számos tárlatot követően 1974-ben New Yorkban megalapította az International Center of Photography intézményét, amelynek évekig az igazgatója volt. Összegyűjtötte bátyja munkáit, több száz kiállítást és konferenciát szervezett a fotózás témájában. Amikor Robert Capa egyik legismertebb képének - A milicista halála című fotónak az eredetiségét megkérdőjelezték, Cornell Capának hosszas kutatással sikerült azonosítania a lefotózott katonát, s halála pontos idejének megállapításával is foglalkozott. Bár igen sok képet készített, első kötetét csak 1992-ben állította össze Richard Whelan szakújságíróval, aki Róbertről írt könyvének kutatásai során fedezte fel Cornell Capa gazdag és értékes életművét. Az egyetemes fotótörténet szempontjából valószínűleg szervezői, kurátori tevékenysége a fontosabb, amit ő ugyanolyan szorgalommal és elkötelezettséggel művelt, mint ahogyan fényképsorozatait készítette. Cornell Capa 2008. május 23-án New Yorkban hunyt el, temetése szűk körű volt, de 2008. szeptember 10-én nyilvános megemlékezést tartottak tiszteletére New Yorkban, Párizsban és Budapesten. Hajdú Éva picture reports of balls, gallery openings, school celebrations, street accidents, births, christenings, funerals. After the death of his brother Robert in 1954, he joined Magnum and was president for four years. Capa took numerous photographs for Magnum of politicians in the Soviet Union, in Israel and the United States. He travelled a great deal and spent two years in England. He often got immersed in the cultures of various countries and took pictures in Latin America and Israel. In the United States among others, he recorded the most important stages in the careers of the Kennedy brothers. After the deaths of Robert Capa, Chim and Werner Bishop, Cornell felt it was his duty to do everything in his power to uphold the memory of his brother and his outstanding colleagues. He organized exhibitions of their pictures and after numerous such shows, he founded the International Center of Photography in New York in 1974, acting as director for many years. He assembled his brother’s work and organized several hundred exhibitions and conferences on the subject of photography. When the origin of one of Robert Capa’s best known pictures, the photograph entitled Death of a Soldier, was brought into question, Cornell Capa succeeded after exhaustive research to identify the soldier and establish the exact time of his death. Although he took a great many pictures, he only put together his first album in 1992 with the writer Richard Whelan, who discovered Cornell Capa’s rich and valuable oeuvre while researching a book on Robert. From the viewpoint of the universal history of photography, his work as an organizer and curator of exhibitions was probably more important and he carried out this work as conscientiously and with as much commitment as he had made his picture stories. Cornell Capa died in New York on May 23, 2008. His funeral took place in the presence of a few close friends, but on September 10, 2008 a public commemoration of his life was held in New York, Paris and Budapest. Éva Hajdú Three albums containing the work of Cornell Capa Három album Cornell Capa műveiből