Fotóriporter, 2011 (1-4. szám)

2011 / 1. szám

Felnőve, egzisztenciát teremtve, majd ettől hatalmi szóval megfosztva élt itt Magyarországon, akkor, amikor életveszélyes volt zsidónak lenni, majd ezt túlélve, nem kevésbé veszélyes volt burzsujnak, tőkésnek, magánfényképésznek és entellektüelnek. Szorult, szorult a hurok körülötte is. Bírta, bírta sokáig, de 1956- ban ő is útra kelt. Több mint fél évszázada menekült el abból az országból, ahová annak idején született, ahol felnőtt emberré vált. Új hazát lelve az Államokban, az évtizedek alatt konokul csak előremenve, elvégezte dolgai többségét, s maradt még ideje hátratekinteni, előkaparni, megvizsgálgatni múltja mindmegan­nyi, kisebb-nagyobb, fénylő vagy éppen már foncsora vesztett tükörcserepét. Jó tudni, hogy ez az ember az 1930-as évek klasszikus magyar fotóiskolájának neveltje, nála szebben kevesen tudtak fekete-fe­hérben színpadi mozgást, portrét, táncot fényképezni. Kortársa volt Angelo, tanítója Várkonyi, kartársa Pécsi József, Rónai Dénes. Később Amerikában Kepes György, az ő sötétkamrájá­ the powers that be, but continued to live in Flungary at a time when it was life-threatening to be a Jew. Surviving this period, it was no less dangerous to be a bourgeois, a capitalist, a freelance photographer and an intellectual. For him too, the noose was getting tighter and tighter. He persevered for a long time, but in 1956 he too set out. It is over fifty years since he fled the country where he was born and where he became an adult. Finding a new home in the US, he stubbornly moved forward over the decades, achieving the majority of his aims. He still had time to look back, to dig out and examine all the glittering or by now faded fragments of the mirror reflecting his past. It’s important to note that he was a product of the classic Hungarian school of photography of the ‘30s. Few could take better black and white photographs of movement on stage, portraits and dance than he. He was a contemporary of Angelo, a pupil of Várkonyi, his colleagues were József Pécsi Ingyenkonyha Budapesten Free lunch in Budapest ^J. I fotó riporter

Next