FourFourTwo, 2011 (1-12. szám)

2011-06-01 / 6. szám

Hiába ment volna kézzel-lábbal, de Aragonés lezárta a selecciónban Raúl történetét lók, különösen hősünk baja: a negyeddöntő utolsó perceiben 2-1-es francia vezetésnél büntetőhöz jutottak az ibériaiak, Raúl a mennybe mehetett volna, de csak a labdája ment a mennybe, Barthez kapuja helyett. A vérmesebb szurkolók nehezen bocsá­tották meg neki az újabb korai búcsút, de két év múlva az ázsiai vb-n a szlovénoknak és a dél-afrikaiaknak lőtt góljai után ismét felsorakozott a nemzet Raúl mögé, viszont ez is kevés volt a Dél-Korea elleni negyed­döntő bírói ámokfutása ellen. Portugáliá­ban 2004-ben egyetlen emlékezetes tette az volt, hogy a görögök ellen sarokkal adott egy gólpasszt Morientesnek, de míg a görö­gök a torna végén is ünnepelhettek, a spa­nyolok a csoportmeccsek után már csoma­golhattak is. A 2006-os vb-n pedig a csoportban gólfesz­tivált rendeztek a spanyolok, Tunézia ellen Raúl is betalált, de a nyolcaddöntőben jöttek a lesajnált franciák (mondtam, hogy minden­hol felbukkannak...), Zidane feltámadása és a negyeddöntőket már ismét otthon, a fotelből nézhette Raúl. Mint ahogy két év múlva azt is, ahogy Iker Casillas Bécsben átveszi az Eb-ser­leget, tavaly pedig Johannesburgban a világ­­bajnoki aranyérmet. Hiába ment volna kézzel­­lábbal, hiába követelte mindenki a csapatba, Luis Aragonés lezárta a selecciónban Raúl tör­ténetét, és a győzelem után senki nem mond­hatta, hogy nem volt igaza. Majd az is kiderült, hogy Aragonés döntése nem személyes jelle­gű volt, hiszen az Eb után egykori szeretett mestere, Vicente del Bosque - akivel közösen nyert két BL-t - sem számított rá többé. Ekkor mondták ki Madridban is az ítéletet: Raúl 30 évesen végérvényesen megöregedett. A „Tollaskígyó" A döntést a régi-új klubelnök, Florentino Pérez hozta meg 2010 nyarán: a Realnak többé nincs szüksége Raúlra az új sztárok, Cristiano Ronaldo, Benzema, Higuaín, Kaká, Di María mellett. Pedig Raúlnak Pérez első regnálása idején (2000-2005) sem volt könnyű élete, évente hoztak a nyakára egy világklasszis támadót a csapatba, de sem Luis Figo, sem Ronaldo, Owen és Robinho érkezése nem törte meg, továbbra is meg tudott ragadni a kezdőcsa­patban. Aztán kiderült, hogy a „galaktikusoknak” nevezett együttes inkább csak az árában volt galaktikus, a teljesít­ményben már nem, így fordulhatott elő. IGAZOLVÁNY Született 1977. június 27., Madrid, Spanyolország Posztja csatár Magassága 180 cm Klubjai 1994-2010 Real Madrid (spanyol) (740/323), 2010- Schalke 04 (német) (43/19) Sikerei 2x Világkupa-győztes (2000, 2002), európai Szuperkupa-győztes (2002), 3x BL-győztes (1998, 2000, 2002), 6x spanyol bajnok (1995,1997, 2001,2003, 2007, 2008), 4x Spanyol Szuper­kupa-győztes (1997, 2001, 2003, 2008), 2x BL-gólkirály (2000, 2001), 2x spanyol gólkirály (1991, 2001), a Király-kupa gólkirálya (2004), az Év spanyol labdarúgója (1997), az Év spa­nyol sportolója (2007) hogy 2002 után többé nem termett babér a madridiaknak a BL-ben, és a bajnokságban is egyre inkább a Barca vált dominánssá (cikkünk a Real-Barcelona BL-elődöntő első meccse előtt készült). Nem véletlen, hogy Pérez távozása után Raúl másodvirágzását élte, a 2007-2008-as szezonban már csak­nem úgy játszott, mint legszebb fiatal évei­ben, majdnem húsz gólt szerzett a bajnok­ságban. 2001 után újra versenyben volt a gólkirályi címért is. Ekkoriban szerezte 200. gólját is a spanyol bajnokságban, és szerénységére mi sem jellemzőbb, mint hogy a meccs után erről annyit mondott: „Nem csináltam semmi extrát”. Ebből látszik, hogy néha a szent életű Raúl is hazudik. Igenis kivételes az, amit véghez vitt Madridban: 740 hivatalos meccsen lépett pályára a csapatban, ezeken 323 gólt szerzett. A bajnokságban 550 talál­kozón 228-at, amellyel a klubtörténet leg­eredményesebb játékosa, és a spanyol ligá­ban is csak Telmo Zarrá (252) és Hugo Sánchez (234) ért el nála többet. A Realban jegyzett 66 európai kupagól pedig szintén rekord. Mégsem kellett többé Madridban, 2010 nyarán szinte száműzték, mint Quetzalcatl („Tollaskígyó”) istenkirályt az azték mitológiában. Tenochtitlánban azon­ban legalább tudták, hogy a Tollaskígyó egyszer visszatér Keletről a nagy fehér sere­gek élén, és vérbe borítja a Yucatán­­félszigetet. Madridban azonban a jelek sze­rint nem tanultak sem Morientes bosszújá­ból (az ő vezérletével ejtette ki 2004-ben a Monaco a Realt a BL-negyeddöntőben, aho­vá csak az idén tudott visszajutni), sem a tavalyi esetből, amikor a szintén indoklás nélkül elkergetett Wesley Sneijder és Arjen Robben vonultatta fel seregét a madridi publikum előtt az Inter-Bayern döntőn. A futballvilág nagy része most azért szur­kol, hogy Raúl is kísérthesse Pérezt, és a döntőben összefusson a legendás hetes új csapata a régivel. Merthogy Raúl nem „halt meg” Gelsenkirchenben sem. Sokat foglal­kozott a visszavonulás gondolatával, de 33 évesen még futballozni akart, ezért haj­landó volt elköltözni a madridi „királyi ud­varból” a legrondább német városba is, és noha az ő stílusával a Bundesligát nem vál­totta meg, egy Európában kevésbé tapasz­talt csapat élén újra a Bajnokok Ligája hőse. Tíz meccsen hat gólt szerzett már a mostani sorozatban, legutóbb a címvédő Inter ellen mutatta meg a madridiaknak, hogy nem csak az a 7:3 létezik, amelyet még Puskás és Di Stéfano hozott össze az 1960-as fináléban a Frankfurt ellen. A Schalkénak sohasem volt még Raulhoz ha­sonló nemzetközi klasszisa, és sohasem jutott még el a BL legjobb négy csapata közé. Most pedig azok a képek és videók uralják a világsajtót, amelyeken Raúl együtt ünnepel a Veltins Arena lelátóján a Schalke-szurkolókkal az Inter elleni nagy diadal után. Ismét felidéződnek bennem a rég látott western szavai: „Jól jegyezd meg, Rojo, ez csak egy békés porfészek addig, amíg Raúl meg nem érkezik”. Milyen igaza volt a rosszarcú mexikóinak! o CÍMLAPSZTORI FourFourTwo.hu 2011. június 59

Next