FourFourTwo, 2018 (1-12. szám)

2018-02-01 / 2. szám

/Zj ^ | len, részeges pasi volt és feljelentett, hogy erre kom­penzációs engedélyt kellett volna kapnom a Nemzeti Banktól. Elegem lett belőle, ezért egy napon, amikor ki­kísértem az MTK-pályára valamelyik külföldi csapatot - talán a Nantes volt az leültem a díszpáholyban Fekete János, a Nemzeti Bank alelnöke mellé. Elmagyaráztam neki, hogy miről van szó, erre ő csak legyintett: csináld, Gyurikám, mit bánom én! Ezután tartották a fegyelmi tárgyalást az IBUSZ-ban, én meg felálltam, hogy nekem Fekete Jánostól van erre szóbeli engedélyem. Paff lett tőle az egész fegyelmi bizottság. Akkor nem volt devizakerete egy klubnak. Azért dur­rantam be, mert az ilyen típusú üzletekkel mindig az IBUSZ nyert. De a csapatoknak is megérte, mert a csapatok a cégnek megtérítették a külföldi költsége­ket forintban, mi meg rátettünk öt százalék jutalékot. Tulajdonképpen ennek az volt a lényege, hogy az IBUSZ-nál volt egy rendezvényosztály, ami kong­resszusokat, lovastúrákat meg mindenfélét szervezett, és volt az én csoportom, a kultúra és sport, így számos NB I-es csapat ránk bízta az ügyeit. Mindent mi csinál­tunk, megmondták, mikor érkezik az ellenfél, mikor utazik el, attól kezdve mi bonyolítottunk mindent, a fo­gadástól az étkeztetésen át a szállásig. A végén már nekem kellett gondoskodnom az edzőpályáról is. A szabály szerint egyszer kötelező volt a mérkőzés helyszínén edzéslehetőséget adni, de gyakran voltak, akik kétszer-háromszor akartak tréningezni, és rohan­tunk nekik helyszínt keresni: Érdért-, Elektromos-, Víz­művek-pálya és hasonlók jöhettek szóba. A fogadó­csapat automatikusan átirányította őket az IBUSZ-hoz az edzés megszervezésére. Néha csak a buszt adta a magyar egyesület.” VARGA ZOLI DISSZIDÁL „Varga Zoltán fölhívott telefonon, hogy beszélni akar velem. Mondtam jöjjön be a Felszabadulás téri irodámba. Közölte, hogy kellene a feleségének útlevél, amire szereztem neki nyomtatványt, hogy töltsék ki otthon. Beszéltem az IBUSZ útlevélosztá­lyának a vezetőjével, mert az útlevelekkel nem én foglalkoztam. Amikor Zoli másodszor is bejött, kér­tem, hogy menjen el a Tanács körútra soron kívül, hiszen akkor az útlevelekért szörnyű hosszú sorok álltak. Amikor visszajött a belügyből az útlevél, föl­hívtam a Hotel Ifjúságot, ahol Lakat Karcsi bácsival beszéltem, és vele üzentem meg, hogy Zoli felesé­ge holnap legyen otthon, mert viszi a postás az ira­tot. Néhány nappal később Zoliját leteremtett, mert szerinte nem kellett volna az edzőjének el­mondanom, hogy a felesége Nyugatra akar utazni. Miért, titok ez? - kérdeztem. Nem, felelte, csak kel­lemetlen volt, hogy a többiek előtt odakiabált: Zoli­kám, a feleséged holnap utazhat, Hertzka telefo­nált. Úgy nézett ki, mintha én intéztem volna el az egészet, holott egy IBUSZ-tisztviselőnek nem volt joga a belügytől engedélyt kérni. Aztán hogy, hogy nem, egyik vasárnap bemondja a rádió, hogy Varga Zoli disszidált. Fölhívtam a Fra­di elnökét, Kalmár Istvánt, aki tőlem értesült erről. Pár nap múlva jött a belügytől egy pofa, hogy menjek be a VIII. kerületi rendőrségre. Elkezdték kihallgatni, hogy miért kapott Varga Zoli felesége útlevelet, ugyanis Kalmár feljelentett, hogy én in­téztem el neki az utazást. Rengetegszer behívtak emiatt a kapitányságra, ott volt egy csomó játékos, állandóan kihallgatták az embereket, és mindenki rám akarta sózni, hogy én intéztem el az útlevelet. Mondtam a rendőröknek: önök tudják a legjobban, hogy nekem nincs jogom valakinek útlevélenge­­délyt adni. Jóval a rendszerváltás után a Margitszigeten ösz­­szefutottam Zolival, gondoltam, tisztázom vele a történteket. Mondom a feleségemnek, nézd, ott a Varga! Odamentem hozzá: szevasz, Zoli, nem is­mersz meg? Cinikusan csak annyit mondott: ne ha­ragudj, de nem. Erre én, Hertzka György vagyok az IBUSZ-ból, nagyon sok kellemetlenségem volt miattad. Nem emlékszem rád, ne haragudj, felelte, és elment. Biztosan nem hatotta meg, hogy kapott tőlem nyomtatványt a felesége.” Forrás ABTL 3.1.9. VT55548

Next