Fővárosi Közlöny, 1920 (31. évfolyam, 1-43. szám)
1920-09-17 / 27. szám
Ebben az ügyben a tanács a következőket állapítja meg: Az 1872. évi XXXVI. t.-c. 77. és 78. §§-ai, valamint a székesfőváros központi igazgatásának szervezetéről szóló 2060/911. kgy. sz. szabályrendelet 21. §-a szerint a tanács teljesíti mindazokat a teendőket, melyeket a törvény és szabályrendeletek hatáskörébe utalnak; nevezetesen a fővárosi törvényhatóság végrehajtó közege úgy az állami közigazgatás, mint az önkormányzat körében, egyszersmind önálló közigazgatási hatóság mindazokban az ügyekben, amelyek illetőségéhez tartoznak, gondoskodik a kormányrendeletek, a közgyűlés és a saját határozatainak a végrehajtásáról, nyilvántartja a város vagyonát és jövedelmeit, felügyel a fővárosi pénztárak és az alapok helyes kezelésére, az évi költségvetési előirányzatot és zárszámadást megállapítja, illetve jelentéssel ellátja, előkészíti továbbá és a közgyűlés elé terjeszti az önkormányzat fontosabb ügyeinek tárgyalási előmunkálatait, többek között szabályrendeleteket, vagyis a tanács a közigazgatás teendőit végzi, a végrehajtó hatalom s a közigazgatáshoz utalt bírói hatalom szerve, kezelője a főváros vagyonának, intézkedik gazdasági ügyeiben s képviseli a főváros magánjogi személyiségét. A tanács feladata tehát elsősorban az általános közigazgatás, vagyis az a tevékenység, mely általában a jogrend fentartására, a tételes törvények és egyéb jogszabályok végrehajtására, ezeknek a mindennapi élet ezerféle vonatkozásában való alkalmazására irányul. Mindez a tevékenység jogászi képzettséget előfeltételez, a törvények, rendeletek, szabályrendeletek s a jog minden ágának elméleti és gyakorlati ismeretét. Ehhez a működéshez általános jogi, helyesebben közigazgatási ismeretek szükségesek, ezért követeli meg a minősítési törvény a szorosan vett közigazgatási szakon helyesen a jogi képesítést. A közigazgatás természetesen jogi, gazdasági, tanügyi, pénzügyi és egyéb kérdéseket is felölel, ebből következik, hogy a tanács mint közigazgatási szerv ezekkel a kérdésekkel is foglalkozik és a tanácsnok, mint a tanácsi testület egyik tagja ily kérdéseket, illetve ügyeket is intéz. Az ügyosztályok s azok élén álló tanácsnok feladata a tanácsi és közgyűlési elhatározás elé kerülő ügyeknek előkészítése, ezekben javaslattétel, a közgyűlési és tanácsi határozat végrehajtása, ezekben az ügyekben a közvetlen intézkedés, irányítás, rendelkezés, felügyelet és ellenőrzés, de semmi esetre sem az, hogy mint szakértő, akár mérnöki, akár jogászi minőségben szakvéleményt mondjon. Ha ebben a munkájában szakvéleményre van szüksége, úgy meghallgatja az illető szakhivatalt. Az Ügyosztályok munkáiban ugyanis a szaktudományok minden ágából felmerülnek kérdések nemcsak a mérnöki szakból s így ha azt az elvet fogadnók el, hogy minden ügyosztály, élén olyan szakember álljon, amely szaknak ügyei oda tartoznak, úgy egyrészt annyi ügyosztályt kellene szervezni, ahány szak s azon belül ahány speciális szak van (így a mérnöki szakból földmérési, gépészeti, híd-, út-, csatorna-, magasépítészi, elektrotechnikai, gáztechnikai, vízvezetéki, vegyészi ügyosztályokat), ami képtelenség, másrészt ezek az ügyosztályok akkor is csak a szakkérdésekben intézkedhetnének, de a közigazgatási és jogi tudás hiányában az ügyeket azután át kellene engedniök a közigazgatási ügyosztályoknak, ami a közigazgatás csődjére vezetne. A szakigazgatást és a közvetlen szakmunkát úgy is szakemberek végzik, így a mérnöki szak köréből a vízvezeték, a gáz- és az elektromos művek mint külön üzemek élén szakemberek állanak, az illető ügyosztályhoz ezekből csak annyi tartozik, ami egyrészt közigazgatás, másrészt felügyelet és ellenőrzés. A személyi kérdések szabályzatok és szabályrendeletek készítése, az anyagbeszerzés, a számlázás és könyvvezetés a jogi igények kérdésének, valamint a felebbezéseknek elintézése, a jogi ügyek vitele az ügymenet és ellenőrzés ugyancsak nem mérnöki szakmunka. A mérnöki szak megtalálja a maga sokkal jobban dotált helyét az üzemek élén, mint vezérigazgató, vagy műszaki igazgató. Az ügyosztályok feladata a közigazgatás s a gazdasági általános igazgatás, ami nem mérnöki szakmunka. A szakvélemények megadására és a szakmunka elvégzésére a szakhivatalok szolgálnak, jelesül a tiszti ügyészség, a vegyészeti intézet, a főorvosi hivatal s ezt a célt szolgálta annak idején az 1911-ben megszüntetett mérnöki hivatal is, s jelenleg az ügyosztályokba beosztott mérnöki kar. Sőt amikor nagyfontosságú szakkérdésekről volt szó, olyanokról, amelyeknek helyes megoldása a jövő szempontjából döntő jelentőséggel bírt, mint például annak idején a vízművek terveinek elkészítése és általában a főváros vízellátásának a kérdése, továbbá az új gázművek építésének az ügye, a közzel szemben tartozó gondosság nem érte be a fővárosban található neves szakférfiak véleményével, hanem a leghíresebb európai szakemberek szakvéleményét is kikérte. Mindez egyébként természetes is, mert ha az ügyosztályvezető tanácsnok szakember volna, úgy előképzettség hiányában nem tudná végezni az ügyosztály tulajdonképeni feladatát, a közigazgatást és elvonatnék a saját szakmájától, ami végeredményében a köz kárát idézné elő. Ezekből következik, hogy a tanácsnoknak nem az egyes tudományágakban, hanem magában a közigazgatásban kell szakembernek lennie és ahhoz, hogy felelősségteljes feladatának helyesen megfelelhessen, az elengedhetetlenül szükséges helyes ítélőképességen kívül elsősorban és mindenekelőtt a hosszú közigazgatási szolgálat alatt szerzett gyakorlati tapasztalatokkal kell rendelkeznie, vagyis magában a közigazgatásban kell szakértőnek lennie. Atanácsnak tehát, akármilyen legyen is a minősítése, nem jogász, nem mérnök, nem orvosszakértő, hanem közigazgatási szakember, aki minden más szakkérdésben a speciális szakértők támogatását veszi igénybe. Ha ez nem így lenne, egy szakkérdést sem lehetne tárgyalás céljából más, mint szakértő testület elbírálása elé bocsátani, akkor szakkérdésekben sem a tanács, sem a közgyűlés nem dönthetne, mert hisz nem szakértő és mégis az a helyes, hogy a szakkérdés és az elhatározás egymástól élesen elkülöníttessenek, hogy a szakvélemény adására hivatott éppen a szakszerűség teljes megóvása és biztosítása érdekében függetlenítessék az elhatározásra hivatottól, hogy a szakvéleményt minden más politikai vagy egyébb tekintetre való figyelem nélkül csupán a szakszerűség szempontjából tegye meg. Mindez csak amellett a mai tényleges helyzet mellett szól, hogy a tanácsnoknak közigazgatási és jogi elméleti és gyakorlati képzettségűnek kell lennie, különben a reá bízott feladatnak megfelelni nem tud, s más szakképzettségű csakis olyan ügyosztály élére állítható, amelynek feladata és hatásköre kizárólag és egyedül az illető speciális szak ügyeinek ellátása és végrehajtása.