Fővárosi Közlöny, 1921 (32. évfolyam, 1-27. szám)
1921-04-22 / 16. szám
,az eljövetelét, aminek eljönni kell, meg nem akadályozhatják." Ezt érezték ők október 29-én, amikor elhatározták, hogy Tisza Istvánnak meg kell halnia. — „Ha nem engedik, hogy a béke olajággal jöjjön, tüzes karddal fogja megváltani millió meg millió gyermekét." — Akkor történt ez, mikor Andrássy külön békét ajánlott fel, mikor az olaszok átkeltek a Piavén, mikor a nemzeti tanács első nagy népgyűlését megtartotta, amelyen már csodálatos jelenségek jelentkeznek. Azok a nagy vezérférfiak, akik nem voltak gyanúsak a magyar közvélemény előtt, a Hock Jánosok és mások, az Országház főlépcsőjén szónokolnak, de ugyanakkor, ahogy Az Est írja, a nagy tömeg nem hallván azt, hogy mit mondanak a vezérek, külön csoportozatok keletkeztek, ahol külön szónokok léptek fel és már ime találkozunk e csodálatos névvel a Pogánynak a nevével, aki már az oroszlánok mellett külön csoportnak szónokol, ő már szervezi a maga kis táborát, amellyel később mint tudjuk, győzelemre iitette magát. A Világ október 31-én csütörtökönOlvassa: „Számonkérés. Biró Lajostól. Mit alkalmatlankodik itt ezekben a rettenetes órákban a jó Hadik? Mivel jött? A nemzeti tanács programmjával jött ? Szabadon vannak-e már elfogott katonatestvéreink? Politikai foglyaink?... Ők az urak nagyon is alázatosaknak, nagyon is gyáváknak tartanak... De ha nekik nem jön meg az eszük, hát Budapestnek napok óta görcsösen megfeszített izmai végre munkához látnak. Budapest cselekedni fog és Magyarország ujongva tapsol majd neki." Látjuk ebből a közleményből, hogy nekik már semmi sem volt elég. Bármit adott volna a király, bármit hozott volna a kormány, bárkit jelöltek volna ki a kormányra, azt mondották volna, hiszen a nemzetet nem képviselheti, tisztán Károlyi Mihály és Jászi Oszkár és társai! Megpróbálkozott a király mindenkivel, próbálkozott József főherceggel is, nem kellett nekik már senki, nem kellett koncentráció, nem kellett a miniszterelnök sem, mert érezték, hogy rövidesen mindenkivel elbánnak. A Világban november 1-én, mikor Tisza István már a ravatalon fekszik, megjelenik egy cikke arról a különös jelenségről, amelyet ők forradalomnak neveztek el (Olvassa): „Győzelmes forradalom, Budapest zúg, a forradalomtól zúg Magyarország fővárosa, Budapest dalol. Mintha egyetlen óriási kardal harsogna fel a magasba, zeng mint hatalmas templom az őszi ég végtelenje alatt. Egy-egy puska ropog, de nem azért, hogy öljön. Zúgó utcák, riadó menetek, zászlók, robogó automobilok, virágos katonák, virágos munkások, virágos polgárok. Éljen a forradalom! Éljen a köztársaság!" — És mindez november 1-én. — „A katonák döntötték el a dolgot. Igen! Mondották a katonák, nem szóval, hanem tettel, a katonák eljöttek. A munkások nagyszerű ereje, mint félelmes tartalék áll a háttérben. Éljen a forradalom! Éljen a köztársaság! És szétszakadtak ma reggelre a régi hatalom rothadt kötelékei és új hatalom vette a kezébe a dolgok vezetését, a néphatalmat. És kiürülnek a börtönök... Nagyszerű volt ma Budapest, erős, szép, fiatal!" Müller Antal: Ez imponált nekik! Gáspár Fülöp: És közben rabolták a boltokat a vidéken ! Dr. Liszka Árpád (Tovább olvas): „A sápadt, renyhe város megfürdött a felszabadulás tüzében, ismeretlen erők robbantak ki belőle és az eszmék magaslatára hágott. Az erők megértek, a feszültségek kirobbantak, a gondolatok győztek, a múlt le van teperve! Gyermekek dalos serege, diákok zengő menete, munkások zugó falanxja, katonák tüzes robogása, láz, lüktetés, dal, zászló, torlódó tömegek harsány szónoklatok, éljenriadalom! Nagyszerű ünnep!". Közgyűlés! Igy látták ők s így látták a félrevezetettek. A valóságban azonban milyen volt ez a kép ? Ez a november elseji kép ? Tormay Cecilnek a Bujdosó könyvéből fogom felolvasni, hogy milyennek kellett volna látnunk a mindnyájunknak ezt a képet. Stumpf Károly (A baloldal felé): Ezen sírni lehet uraim, nem nevetni! Dr. Liszka Árpád (olvassa): „Olyan volt a város, mint egy roppant gyomor, amely éveken át bekapott minden galíciai bevándorlót és most émelyeg. Rettentően émelygett. Szíriai arcok és testek, vörös plakátok és kalapácsok forogtak benne. (Úgy van! Úgy van!) Felszínre kavarodtak a szabadkőművesek, a feministák, a szerkesztőségek, a galileisták, a zugkávéházak, a börze csürhéje és a Dob utcai ghettó nemzetiszínű kokárdát és fehér őszirózsát tűzött a mellére." Mint egy gonosz varázslatban, láthatóvá lett a láthatatlan város, előjött a sötétből, hogy átvegye, amit titokban régóta a magáénak tartott. A szennyvíz fölött letépték a kanálisrácsokat. Felböffentek a csatornák és az utcákat ellepték a kiszabadult gőzök. Szellőzetlen lakások mocskos szaga terjedt, ajtók nyíltak, amelyek eddig csukva voltak. Oroszország ! Nagy elátkozott rejtély, . . . várjon így kezdődött-e ott is?" Ehhez jön pár nap múlva még egy kép, mélyen tisztelt Közgyűlés, amikor a pályaudvaron megérkeznek a menekültek, akik a cseh, oláh és szerb hordák elől menekülnek és a pályaudvarok egy különös képet nyújtottak, mindenféle házibútorok, kis cók-mókok, szegény emberek kis vagyonkája, torlódik mind magasabbra és magasabbra, végre már ellepi az egész pályaudvart és környékét. Tisztelt közgyűlés! A következő eseményekben. . . . (Zaj a baloldalon. Halljuk! Halljuk! — a jobboldalon.) — nem a napilapokból fogok felolvasni, — három jelenséget lehet fontosnak tartani, a november 1-i semlegességi nyilatkozatot, a Diazféle szerződéssel szemben a belgrádi kirándulást és egy harmadik jelenséget, hogy mindezek alapján lefegyverezték a frontról hazatérő katonákat, a derék székelyeket és üvöltötték: pacifizmus, semlegesség ! Azonban a régi országházában Pogány már szedte össze a fegyvereket és osztotta ki a munkásoknak. Íme, itt van a forradalom mellett lappangó ellenforradalom, amely félretolja a forradalmárokat és kezdetét veszi az igazi forradalom, a vörös forradalom, amikor ennek az alkalma és ideje megjött. Szilágyi Károly: Kunfi megtiltotta, hogy a polgárság szervezkedjék. Dr. Liszka Árpád : Ez a semlegesség a legcsodálatosabb valami, amit olyan kiválóan képzett emberektől, mint Jászi Oszkár és társai voltak, az ember csak elvárhat. Ez a semlegesség azért csodálatos, mert soha állam maga a saját semlegességét nem mondhatta ki . Svájc nem azért semleges, mert ő akarja, hanem mert garantálják ezt a semlegességet. Ez semmi más nem volt látszólag és a valóságban, mint a bogárnak az a természete, amely össze-