Fővárosi Közlöny, 1921 (32. évfolyam, 1-27. szám)
1921-04-22 / 16. szám
16. szám. FŐVÁROSI KÖZLÖNY 703 jobban tetszett volna neki, ha adó helyett a házbérkrajcárok emelését hozta volna javaslatba a tanácsnok. Eddig hétmillió korona ennek a jövedelme. Százszázalékos emelésnél tehát tizennégymilliós, kétszáz százalékos emelésnél huszonegymilliós bevételre lehet számítani, s nem kellene vitázni azon, ki szedje be az adót, a háztulajdonos vagy más. Mégis, ha az adót megszavazzák, feltétlenül helyesli, hogy a háztulajdonos szedje be a házbérrel együtt, mert ezzel nagy adminisztrációs berendezést takarítanak meg. A házbérkrajcár egy-kétszáz százalékos emelésénél az állam megengedhetné az áthárítást a bérlőkre, mert a mai hatvanszázalékos béremelésnél ez igen kis, két-három százalékos további emelést jelentene. Ez az adó és annak a beszedése 1873. óta teljesen bevált, sem a lakó, sem a háztulajdonos nem igen érezte annak terhét. Ez mindenkor bele volt kalkulálva a lakásbérbe. (Ellentmondások.) A beszedés módja is nagyon jó volt. A mostani javaslat tulajdonképen indirekt lakásbéremelés. Az állam szinte birkózott a lelkiismeretével, amikor most belement a lakásbéremelésbe. Nem hiszi, hogy most az állam hozzájárulna ezen újabb emeléshez. Ezzel akkor kellett volna jönni, amikor a lakásrendelet tárgyalás alatt volt, akkor esetleg az állam bele tudta volna kalkulálni a lakásbéremelésbe, például három esztendőre. Ez nem lett volna teher a háztulajdonosokra nézve. Ezek szerint tulajdonképen a javaslattal már el is késtek. Nagyon helyesnek és jogosultnak tartja, hogy a köztisztviselők és azok özvegyei mentesíttessenek ezen lakásadó alól, bár az ilyen kivételek mindig a szabály gyengítésére vezetnek. Kifogásolja azonban a mentesség kiterjesztését katonai személyekre, akiknek kétszer annyi fizetésük van, mint a polgári tisztviselőknek. Például egy miniszteri tanácsos fizetése nem több 1600 koronánál, míg egy hadnagy 3000 koronát kap. Ez különösen fontos ilyen konjunkturális adónál, amelyet csak egy-két esztendőre kontemplálnak. Az előterjesztés pongyolaságára jellemző, hogy nem számol a március 25-re keltezett előterjesztés a behozott hatvanszázalékos házbéremeléssel, amelyről akkor már tudni kellett. Hozzájárul Platthy bizottsági tag álláspontjához nem abban a merev formában, hogya javaslat elutasíttassék, hanem halasszák el addig a tárgyalást, ameddig a költségvetést elébük nem terjesztik, s megállapíthatják a szükséges fedezetek mértékét. Addig semmiképen sem járulhat a szavazatával az elfogadáshoz. Dr. Jaczkó Pál: Örömmel veszi tudomásul az ügyészség indítványa alapján tett változtatásokat, amelyekhez szívesen hozzájárul. Bármennyire nem rokonszenvesek ezek az adók, a szükségletek fedezéséről feltétlenül gondoskodni kell s nem veszi zokon, hogy a főváros erre a célra új adóalanyokat és új adótárgyakat keres olyan módon, hogy az állam ki ne sajátíthassa a főváros ideáit. Helyesli, hogy az állami adópolitikával és technikával összhangban kell a magunkét megállapítani, de ne az állammal való együttműködésben, mert akkor megint a főváros fogja a rövidebbet húzni s az ideáit kisajátítja az állam. Az összhangot azonban meg kell találni. Kétségtelenül a fővárosban a lakás az az adótárgy, amely nincs az adóképességen túl igénybevéve, vagyis nem támadja meg a létében az adóalanyt. A javaslattal szemben azonban vannak bizonyos aggályai. Elsősorban helyteleníti, hogy a lakás és üzletadót a házbérkrajcárral, mint ez utóbbi progressziójával, továbbfejlesztésével hozzák kapcsolatba. Vasek bizottsági tag felfogásával szemben megállapítja, hogy egyetlen háztulajdonost, illetve házkezelőt ismert húsz évi ügyvédi praxisa alatt Budapesten — Wagner Gézát, a báró Wodianer-féle házak kezelőjét — aki a házbérkrajcárokat kifejezetten a lakókkal fizettetette és ezt a nyugtába is belefoglaltatta. A házbérkrajcár behozatala alkalmával valóban a lakókat kívánták megterhelni, ma már azonban ennek a felfogásnak a nyomát sem találni, a lakbérek kerek összegeket tesznek ki majdnem mindenütt s ezt voltaképpen a háztulajdonos fizeti. Utal arra a korábban kifejtett álláspontjára, amelyet annak idején a sajtó félreértett és félremagyarázott, olyan értelemben, mintha ő zászlóvivője kívánna lenni annak a csoportnak, amely a fővárost megkárosítani akarja s a telekérték adót nem akarná többé megszavazni, hanem azt törlendőnek találná. Ezzel a beállítással szemben kiadott egy rövid kis tanulmányt, ahol megmagyarázta álláspontját. Itt mindjárt megemlíti, hogy a házbérkrajcárok eltörlése tulajdonképpen már megtörtént, amikor a telekérték adót megszavazták, mert akkor a bizottságban kimondották, hogy a házbérkrajcár töröltetni fog. Az eredeti javaslatban a 3%-ról 15%-ra való leszállításról volt szó, tudomása szerint azonban a határozat a törléssel fogadtatott el. (Ellentmondások.) Lehetséges azonban, hogy ez az állásfoglalás valamiképpen elhalványodott és a telekértékadó behozatala után is fennmaradt a házbérkrajcár. Non sens azonban, hogy a javasolt adó a házbérkrajcár emelése formájában lenne megoldható. A maga részéről e tekintetben állást foglal a javaslattal szemben, amely kifejezetten hangsúlyozza, hogy nem az eddigi házbérkrajcár helyébe javasolja a házbéradót, hanem e mellett annak további fentartását feltétlenül szükségesnek tartja. A maga részéről nem tartja lehetségesnek a további fentartást, mert csak a fent nem tartás mellett és az eredeti intencióknak megfelelően van abban a helyzetben, hogy telekértékadóról is lehessen beszélni, természetesen annak a mai viszonyoknak megfelelő módosítása mellett. Ezek után még kevésbé lehet szó a bázbérkrajcár fokozásáról és emeléséről, hanem annak eltörlésével annak pótlásakép léptethetik életben a lakásadót, annak minden előnyét és hátrányát figyelembe véve és megfelelően stipulálva. Osztja az ügyészségnek azt a véleményét, hogy helytelen lenne a háztulajdonost megint belekapcsolni a hátbéradóba, sőt egyenesen a háztulajdonost tenni felelőssé, különben az ügyészségnek ezt az álláspontját az elfogadott módosításokkal már honorálták. Az adminisztrációs költségeket illetőleg az elöljáróságoknak úgyis ki kell mutatniuk külön-külön a házbérlőket, erre az albérlők által fizetendő szállásadónál is szükség lesz. Ha nem a lakókra vetik ki és nem tőlük hajtják be, lassanként megint csak lakbéremelésnek és nem a háziúr által beszedett új adónak fogják tekinteni. Ez nem csak pdlózus, hanem igen terhes feladat is lenne a háztulajdonosra s a főváros céljait nem szolgálná. Osztja az ügyészségnek azt a kifogását, hogy az adóalanyok tulajdonképpen nincsenek precízen megállapítva. Még nagyobb hibája a javaslatnak, hogy fellebbezésre való tekintet nélkül kívánja kimondani a végrehajtást. Itt nem állhat meg az ügyosztály érvelése, hogy e nélkül illuzóriussá lenne az egész adópolitikánk. Ma az adóalanyokat tulajdonképen az erejükön felül veszik igénybe, az adók súlya alatt kisebb és nagyobb egzisztenciák úgyszólván fizetés-