Fővárosi Közlöny, 1921 (32. évfolyam, 1-27. szám)

1921-04-22 / 16. szám

szólalók által említett pongyolaság megvan s a javas­lat sem a háztulajdonosoknak, sem a lakóknak nem nyújtja a kívánt megnyugvást. Mindezen szempontok­ból a tervezet újból átdolgozandó és a felállítandó lakáskataszter adatai ebben felhasználandók volnának. Mindezek alapján egyelőre szintén elejteni kívánja a javaslat tárgyalását. Szó volt a házbérkrajcárok dolgáról. E tekin­tetben különbséget kell tenni a főváros és a vidék között. A vidéken ezt mindenütt lakásonként vetik ki és hajtják be. Nálunk ez olyan csekély összeg volt, hogy egyszerűen belevették a házbérbe és Wagner Géza említett esetét kivéve maga sem tud ellenkező példára hivatkozni. A tervezetben nincs szó a házbérfillérek elejtéséről, ami megbontja a szükséges egységét az adózásnak. Ki kell mondani, hogy a házbérfillér teljesen elesik és rátérnek a lakásadóra, amely alkalmazkodik a mai lakásértékek­hez és akkor nem fognak előállani azok a kiáltó ellentétek, amelyek az úgyis rendkívül felemelt üzlet­bérek tekintetében észlelhetők, azért, mert úgy a lakásnál, mint az üzletbérnél egyformán 50 százalékra veszik a maximumot, mert egészen más eredményre vezet ez a lakásbérnél mint a üzletbéreknél. Ez utóbbiak olyan magasak, hogy egy 50 százalékos adót az iparos vagy kereskedő képtelen lesz elviselni. A lakáskataszter mellett önmagától megoldódik a behajtás módjának kérdése, mert egyszerűen min­den lakóra kivethető lesz. Épen ezért nem egészen megnyugvással vette tudomásul, hogy az ötödik szakasz érintetlenül marad, csak a hatodik szakaszon történik változás. A szabatos előkészítő munkálat megadja a módot arra, hogy minden lakóra nézve külön adókönyvvel főkönyvi lap nyitassék. Különösen szükséges ez a szállásadó tervezetnél, az úgynevezett albérleti uzsora ellenőrzésére. Ezen elvek alapján amellett van, hogy a jelzett alapokon újból előkészítve kerüljön a tervezet átdol­gozva a pénzügyi bizottság elé, mert csak így fogják tudni ezt az adótervezetet a közgyűlésen is keresztül­vinni és a kormány által is jóváhagyatni. Szigeti János: Kifogásolja, hogy ezt a két fontos javaslatot későn kapták kézhez. Más téren is el vannak foglalva, e mellett, bár önálló véleménynyil­vánítási joguk van, kötelességük az ilyen pénzügyi vagy más fontos kihatású kérdéseket előbb bizottsági tagtársaikkal megbeszélni, sőt elvi jelentőségű dolgo­kat még a pártban is előadni. Minderre most nem volt idő. A javaslatot illetően a főváros polgársága ezt az iramot nem fogja kibírni. (Úgy van!) Ma két ellenség kétfelől szorítja, egyfelől Hegedűs Lóránt, másfelől Csupor József. (Derültség.) Ennek ered­ménye nem a pénzügyi nehézségekből való kibonta­kozás, hanem az adóalanyok és a polgárok legázo­lása lesz. Elvileg ellenzi a javaslatot, mert a lakáshoz való jog a legtermészetesebb jog, minden állat meg­találja a maga vackát, minden becsületes ember a maga­biztos fedelét az élet fáradalmainak kipihené­sére. Ugyanilyen joggal lehet megadóztatni a levegőt, a vizet, ezt bővebben nem is kell kifejteni. Ellenzi a javaslatban tervezett kivételét a köztisztviselőknek, közalkalmazottaknak és katonatiszteknek mindaddig mellette volt a közalkalmazottak ilyen kivételes keze­lésének, ameddig az állam abban a súlyos helyzet­ben volt, hogy nem volt kívánatos a bankjegy infláció további növelése, így volt a gáz és villany árának megállapításánál, de ma már semmiesetre sem kívánja a közalkalmazottakat ilyen alkalomból ismét másod­rendű polgároknak minősíteni, sem őket ilyen kedvez­ményekkel más társadalmi osztályokkal szembe állítani. Az államnak, mihelyt a konszolidáció útjára tér, meg kell találnia a módot és alkalmat arra, hogy a közalkalma­zottaknak megadja megélhetésük biztosítására és lakás­szükségletük kielégítésére a megfelelő eszközöket. A közalkalmazottak és katonatisztek egyébként nem csupán a fővárosnak szolgálnak, hanem az egész országnak, amikor tehát nekik kedvezményeket nyúj­tunk, ezzel az államot mentesítjük a megfelelő dotá­lás alól, vagyis a főváros területén nem lakó polgá­rok terhét is a fővárosi polgárokra hárítjuk. Mindezek alapján hozzávéve még azt is, hogy a közgyűlés elé való terjesztés tervezett ideje sem megfelelő, a javaslatot nem fogadja el. Megjegyzi még, hogy az a bizonyos konjunkturális idő, amely az üzletemberekre nézve nagyobb adózó képességet jelentett, régen elmúlt. Csatlakozik tehát dr. Platthy bizottsági tag indítványához és a javaslatot általá­nosságban sem fogadja el. Elnök: Több felszólaló nincs, az általános vitát bezárja. Pár szóval reflektálni kíván azokra a dolgokra, amelyek a tanács eljárására vonatkozóan felemlítte­tett. Nevezetesen Vasek és Platthy bizottsági tagok a költségvetéssel hozták kapcsolatba a kérdést, hogy ne szavazzanak meg adókat, amíg nem látják a záró­számadásból és költségvetés adataiból, hogy ezekre feltétlenül szükség van. Ma azonban olyan időket élünk, amikor a formáktól el kell tekinteni. Konce­dálja, hogy ez jogos formai kérdés, azonban amikor a főváros háztartásában százmilliók hiányoznak, akkor elfogadhatnak 30—40 milliós bevételekre vonatkozó javaslatokat, amelyekről tudják, hogy még mindig nem lesznek elegendők a háztartási hiányok fedezé­séhez. Ha már­is elkéstek a konjunktúra kihaszná­lásával, tisztán formai okokból ne késsenek tovább olyan időkig, amikor ez az adó még kevesebb aktu­alitással fog bírni. Ha most megszavazzák, a kor­mány jóváhagyja, esetleg őszre már szedhetik. Ez tisztán praktikusság kérdése. Tagadásba veszi, hogy a tanács javaslata elvi­leg beleütköznék az otthonnak, vagy a lakás szent­ségének a védelmébe. Ha az adó magas, akkor mér­sékeljék, de amikor a nagy külállamokban, ahol a szociális érték sokkal jobban kifejlődött, mint nálunk, ilyen természetű adókat évtizedekkel ezelőtt behoz­tak, ahol felhagyták, ott újból napirendre hozták, ablak­adókat és hasonlókat, akkor nálunk ilyen szemrehányást tenni nem lehet, hogy antiszociális vagy természet ellen való támadás lenne. Ha magas, ismétli, mérsékeljék. Azonban akár 5—50 százalékos adóról, akár egy vagy másfélszázalékos adóról van szó, elvileg ugyanazt jelenti. A megítélésénél tehát maradjanak azon keretek között, amelyek, ha a bizottság felfogá­sával egyébként a dolog nem ellenkezik, lehetővé teszik, hogy a háztartás egyensúlyát új adók beho­zatalával lehessen megjavítani. Ma lehetetlen olyan adókat behozni, amelyek az egyént tökéletesen meg­közelítik. Ma ebben a tekintetben a legnagyobb eltolódások vannak, úgy, hogy igen nehéz az egyén fizetőképességének a megállapítása. Ma egy általános adó mindig igazságtalan marad, mindenkit a maga egyéni és személyi viszonyai szerint kellene meg­adóztatni. Ezt azonban csak megközelíteni tudjuk. Ma egyéni támpontokat kell tehát keresni az adózó­képességnek a megállapítására, ez pedig, amit itt

Next