Fővárosi Közlöny, 1921 (32. évfolyam, 1-27. szám)
1921-04-22 / 16. szám
szólalók által említett pongyolaság megvan s a javaslat sem a háztulajdonosoknak, sem a lakóknak nem nyújtja a kívánt megnyugvást. Mindezen szempontokból a tervezet újból átdolgozandó és a felállítandó lakáskataszter adatai ebben felhasználandók volnának. Mindezek alapján egyelőre szintén elejteni kívánja a javaslat tárgyalását. Szó volt a házbérkrajcárok dolgáról. E tekintetben különbséget kell tenni a főváros és a vidék között. A vidéken ezt mindenütt lakásonként vetik ki és hajtják be. Nálunk ez olyan csekély összeg volt, hogy egyszerűen belevették a házbérbe és Wagner Géza említett esetét kivéve maga sem tud ellenkező példára hivatkozni. A tervezetben nincs szó a házbérfillérek elejtéséről, ami megbontja a szükséges egységét az adózásnak. Ki kell mondani, hogy a házbérfillér teljesen elesik és rátérnek a lakásadóra, amely alkalmazkodik a mai lakásértékekhez és akkor nem fognak előállani azok a kiáltó ellentétek, amelyek az úgyis rendkívül felemelt üzletbérek tekintetében észlelhetők, azért, mert úgy a lakásnál, mint az üzletbérnél egyformán 50 százalékra veszik a maximumot, mert egészen más eredményre vezet ez a lakásbérnél mint a üzletbéreknél. Ez utóbbiak olyan magasak, hogy egy 50 százalékos adót az iparos vagy kereskedő képtelen lesz elviselni. A lakáskataszter mellett önmagától megoldódik a behajtás módjának kérdése, mert egyszerűen minden lakóra kivethető lesz. Épen ezért nem egészen megnyugvással vette tudomásul, hogy az ötödik szakasz érintetlenül marad, csak a hatodik szakaszon történik változás. A szabatos előkészítő munkálat megadja a módot arra, hogy minden lakóra nézve külön adókönyvvel főkönyvi lap nyitassék. Különösen szükséges ez a szállásadó tervezetnél, az úgynevezett albérleti uzsora ellenőrzésére. Ezen elvek alapján amellett van, hogy a jelzett alapokon újból előkészítve kerüljön a tervezet átdolgozva a pénzügyi bizottság elé, mert csak így fogják tudni ezt az adótervezetet a közgyűlésen is keresztülvinni és a kormány által is jóváhagyatni. Szigeti János: Kifogásolja, hogy ezt a két fontos javaslatot későn kapták kézhez. Más téren is el vannak foglalva, e mellett, bár önálló véleménynyilvánítási joguk van, kötelességük az ilyen pénzügyi vagy más fontos kihatású kérdéseket előbb bizottsági tagtársaikkal megbeszélni, sőt elvi jelentőségű dolgokat még a pártban is előadni. Minderre most nem volt idő. A javaslatot illetően a főváros polgársága ezt az iramot nem fogja kibírni. (Úgy van!) Ma két ellenség kétfelől szorítja, egyfelől Hegedűs Lóránt, másfelől Csupor József. (Derültség.) Ennek eredménye nem a pénzügyi nehézségekből való kibontakozás, hanem az adóalanyok és a polgárok legázolása lesz. Elvileg ellenzi a javaslatot, mert a lakáshoz való jog a legtermészetesebb jog, minden állat megtalálja a maga vackát, minden becsületes ember a magabiztos fedelét az élet fáradalmainak kipihenésére. Ugyanilyen joggal lehet megadóztatni a levegőt, a vizet, ezt bővebben nem is kell kifejteni. Ellenzi a javaslatban tervezett kivételét a köztisztviselőknek, közalkalmazottaknak és katonatiszteknek mindaddig mellette volt a közalkalmazottak ilyen kivételes kezelésének, ameddig az állam abban a súlyos helyzetben volt, hogy nem volt kívánatos a bankjegy infláció további növelése, így volt a gáz és villany árának megállapításánál, de ma már semmiesetre sem kívánja a közalkalmazottakat ilyen alkalomból ismét másodrendű polgároknak minősíteni, sem őket ilyen kedvezményekkel más társadalmi osztályokkal szembe állítani. Az államnak, mihelyt a konszolidáció útjára tér, meg kell találnia a módot és alkalmat arra, hogy a közalkalmazottaknak megadja megélhetésük biztosítására és lakásszükségletük kielégítésére a megfelelő eszközöket. A közalkalmazottak és katonatisztek egyébként nem csupán a fővárosnak szolgálnak, hanem az egész országnak, amikor tehát nekik kedvezményeket nyújtunk, ezzel az államot mentesítjük a megfelelő dotálás alól, vagyis a főváros területén nem lakó polgárok terhét is a fővárosi polgárokra hárítjuk. Mindezek alapján hozzávéve még azt is, hogy a közgyűlés elé való terjesztés tervezett ideje sem megfelelő, a javaslatot nem fogadja el. Megjegyzi még, hogy az a bizonyos konjunkturális idő, amely az üzletemberekre nézve nagyobb adózó képességet jelentett, régen elmúlt. Csatlakozik tehát dr. Platthy bizottsági tag indítványához és a javaslatot általánosságban sem fogadja el. Elnök: Több felszólaló nincs, az általános vitát bezárja. Pár szóval reflektálni kíván azokra a dolgokra, amelyek a tanács eljárására vonatkozóan felemlíttetett. Nevezetesen Vasek és Platthy bizottsági tagok a költségvetéssel hozták kapcsolatba a kérdést, hogy ne szavazzanak meg adókat, amíg nem látják a zárószámadásból és költségvetés adataiból, hogy ezekre feltétlenül szükség van. Ma azonban olyan időket élünk, amikor a formáktól el kell tekinteni. Koncedálja, hogy ez jogos formai kérdés, azonban amikor a főváros háztartásában százmilliók hiányoznak, akkor elfogadhatnak 30—40 milliós bevételekre vonatkozó javaslatokat, amelyekről tudják, hogy még mindig nem lesznek elegendők a háztartási hiányok fedezéséhez. Ha máris elkéstek a konjunktúra kihasználásával, tisztán formai okokból ne késsenek tovább olyan időkig, amikor ez az adó még kevesebb aktualitással fog bírni. Ha most megszavazzák, a kormány jóváhagyja, esetleg őszre már szedhetik. Ez tisztán praktikusság kérdése. Tagadásba veszi, hogy a tanács javaslata elvileg beleütköznék az otthonnak, vagy a lakás szentségének a védelmébe. Ha az adó magas, akkor mérsékeljék, de amikor a nagy külállamokban, ahol a szociális érték sokkal jobban kifejlődött, mint nálunk, ilyen természetű adókat évtizedekkel ezelőtt behoztak, ahol felhagyták, ott újból napirendre hozták, ablakadókat és hasonlókat, akkor nálunk ilyen szemrehányást tenni nem lehet, hogy antiszociális vagy természet ellen való támadás lenne. Ha magas, ismétli, mérsékeljék. Azonban akár 5—50 százalékos adóról, akár egy vagy másfélszázalékos adóról van szó, elvileg ugyanazt jelenti. A megítélésénél tehát maradjanak azon keretek között, amelyek, ha a bizottság felfogásával egyébként a dolog nem ellenkezik, lehetővé teszik, hogy a háztartás egyensúlyát új adók behozatalával lehessen megjavítani. Ma lehetetlen olyan adókat behozni, amelyek az egyént tökéletesen megközelítik. Ma ebben a tekintetben a legnagyobb eltolódások vannak, úgy, hogy igen nehéz az egyén fizetőképességének a megállapítása. Ma egy általános adó mindig igazságtalan marad, mindenkit a maga egyéni és személyi viszonyai szerint kellene megadóztatni. Ezt azonban csak megközelíteni tudjuk. Ma egyéni támpontokat kell tehát keresni az adózóképességnek a megállapítására, ez pedig, amit itt