Fővárosi Közlöny, 1922 (33. évfolyam, 20-38. szám)
1922-06-23 / 32. szám
személyzet igényeit, amelynek nagy részét most is csak ígéretekkel tudjuk a közkórházak szolgálatában megtartani, egy tekintélyes része a személyzetnek azonban elhagyta a kórházakat és ezek pótlására már az 1922/1923. évi költségvetésbe felvett magasabb illetmények mellett is nagyon nehezen lehet új munkaerőket kapni. Hogy a mostani előirányzatba beállított új illetmények még mindig nem felelnek meg a mai viszonyoknak, azt legjobban összehasonlítással bizonyíthatjuk. Az ápolószemélyzet fizetése (amely a legnagyobb percentuális emelkedést mutatja) az új költségvetési évre 4.727.720 koronával van fölvéve. Ha e személyzet illetményeit a m. kir. honvédelmi miniszter úrnak 21.044/1922. P. számú körrendeletében a katonai kórházakban szolgálatot teljesítő ápolónők számára megállapított illetményekkel számítjuk, akkor a fővárosi közkórházak ápolószemélyzetének fizetésére 22.830.750 koronát, tehát az előirányzatnál majdnem ötször annyit kellene a költségvetésünkbe beállítani. Itt meg kell említenünk, hogy a keresztényszocialista egészségügyi alkalmazottak országos szövetsége I. évi április hó 29-én kelt beadványában az ápolószemélyzet fizetésének újabb nagyobb mérvű felemelését kérte. A beadványban kért fizetésekkel számítva 13.536.300 koronát tenne ki az ápolószemélyzet illetménye, tehát közel háromszorosát a költségelőirányzat összegének. Bármennyire is kívánatos volna, hogy a kórházi személyzet részére kedvező vagy legalább is tűrhető megélhetési feltételeket tudjunk nyújtani és ekként megelégedett személyzetet biztosítsunk a közkórházainknak, az illetményeket ilyen arányban emelni nem lehet, mert ez az ápolási díjnak már amúgy is magas összegét oly nagy mértékben növelné, hogy azt a betegek megfizetni nem tudnák. A dologi kiadások között nagy összege miatt első helyen kell említenünk az élelmezés költségeit. A költségelőirányzathoz csatolt melléklet és az ezt kiegészítő két kimutatás világos képet nyújt arról, hogy milyen alapon számítottuk ki a betegek és a kórházi alkalmazottak élelmezésének költségeit, azért itt csak azt említjük meg, hogy az élelmezésre előirányzott hitel összegének mintegy 60°/6-os emelkedése megfelel az élelmezési cikkek áremelkedésének. Az élelmezés után legnagyobb hitelösszeggel szerepel a tüzelőszükséglet. Ez a múlt évi 57,107.000 koronáról 92,574.000 koronára emelkedett a fa, a kőszén és a koksz árának átlagosan 60°/6-ot meghaladó emelkedése következtében. Az árak emelkedésének oka főként abban rejlik, hogy jórészben külföldi tüzelőanyag behozatalára vagyunk utalva, ennek ára pedig a pénzünk alacsony árfolyama miatt nagyon emelkedett. A betegek ruházatának és ágyneműinek olymérvű kiegészítésére, hogy csak megközelítőleg elérjük az 1914. év előtti készletet, a közkórházak gazdasági hivatalai által összeállított, a költségelőirányzat 5. címénél közölt kimutatás szerint 107.759.450 korona volna szükséges. Ezzel szemben az ápolási díj nagyobbmérvű emelésének elkerülése végett a bejelentett szükségletnek csupán 45°/6-át vettük fel a költségelőirányzatba, ami még így is 48.489.000 koronát tesz ki a múlt évi előirányzatba beállított 18.304.125 koronával szemben. Mint jelentős tételre, rá kell mutatnunk végül a „Különfélék" címe alatt az ápolóképzés céljára felvett 2 millió korona hitelösszegre. A közeljövőben megnyíló, 40 tanuló felvételére tervezett iskola felállításával végre legalább részben megoldást nyer az ápolóképzés régóta húzódó kérdése és remélhető, hogy az egyelőre szűk keretekben mozgó intézmény megfelelő kifejlesztéssel később módot fog nyújtani arra, hogy a közkórházainkat kiváló, tanult, hivatásuknak élő intelligens ápolószemélyzettel lássuk el. A bevételek közül csupán a különszobákon ápolt betegek után fizetendő díjak megemlítését tartjuk szükségesnek, amelyeket a megnövekedett kiadásoknak megfelelően és a közös kórtermi ápolási díjjal arányban mérsékelten felemelni kellett. A közkórházi alap költségelőirányzatának egy fontos tényezője az ápolási napok száma. Erre vonatkozólag megemlítjük, hogy a mostani költségvetéstervezetbe az ápolási napokat az 1921. évben elért eredmény alapján vettük számításba. Kivételt csak a Zita-közkórháznál tettünk, ahol az ágyak száma több pavillon lebontása folytán a múlt évi 1358-ról 818-ra csökkent, aminek megfelelően az ápolási napok számát 370.000-ről 230.000-re kellett leszállítani. Az összes kiadások végösszege a múlt évi költségvetésben felvett 283.799.600 koronával szemben 492.839.984 korona, amelyből egy ápolási napra 246 , 820 esik, az 1921/1922. költségvetési évre engedélyezett 130 koronával szemben. Ha azt vizsgáljuk, vájon a múlt évivel szemben 90%-kal megnövekedett 246 , 82 filléres ápolási díj magas-e, arra a megállapításra kell jutnunk, hogy az emelkedés a változott viszonyok figyelembe vételével nem nagy. E kérdés eldöntéséhez a mostani drágasági jelzőszámot (ú. n. indexszámot) kell alapul vennünk, amely ez év februárjában 70, májusban pedig 90 volt. Ez annyit jelent, hogy a megélhetéshez okvetlenül megkívántató mindennemű anyagok ára átlagosan a békebeli árak kilencvenszeresére emelkedett. Ha az 1913. év II. felére engedélyezett napi 3 , 840 ápolási díjat a mostani drágasági jelzőszámai : 90-nel szorozzuk, akkor 345 K 60 fillért nyerünk. Vagyis ily összegben volna az ápolási díj megállapítandó, hogy a közkórházainkban a betegek ugyanolyan ellátásban legyenek részesíthetők, mint 1913. évben. Ha ezzel szemben mégis csak 246 K 82 f-t, vagyis közel 100 koronával kevesebbet veszünk egy beteg napi ellátására, akkor ez okvetlenül az ellátás rovására esik. A kormány részéről állandóan követelt takarékosságnak azonban határt szab a betegekkel szemben fennálló kötelesség és ebből a szempontból bírálva a kérdést, kijelenthetjük, hogy minden téren elmentünk azon legvégső határig, amelyen túl már menni nem lehet. Ezek után rátérünk a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter úrnak a székesfővárosi közkórházak 1921/1922. évi költségvetése ügyében küldött leiratában az előirányzat több tétele ellen ennelt észrevételére és azokra a változtatásokra, amelyeket a költségvetés beosztásában kívánt. Ezekre vonatkozólag javaslatainkat, illetőleg véleményünket a következőkben terjesztjük elő. Kifogásolta mindenekelőtt a miniszter, hogy a nagyon változó beteglétszámú Szent László-kórház a rendes közkórházak között szerepel, holott a leirat szerint ez a kórház tulajdonképpen járványkórház, amelynek összes jogos fentartási költségei a törvény értelmében felerészben az államot terhelik, míg a másik felerészét a székesfőváros tartozik fedezni. Ezek alapján a miniszter úr azt a kívánságát fejezte ki, hogy a jövőben erre a kórházra vonatkozólag külön költségvetés készíttessék.