Fővárosi Közlöny, 1922 (33. évfolyam, 20-38. szám)
1922-06-23 / 32. szám
Véleményünk szerint ez a kifogás nem helytálló. A Szent László-kórház nem járványkórház, hanem fertőző betegek ápolására szolgáló kórház, amelyben tulajdonképpen azok a fertőző osztályok vannak egyesítve, amelyeket a kórházakról szóló 35.000/1902. B. M. számú szabályrendelet 3., illetőleg 5. §-a értelmében minden egyes kórházban külön-külön kellett volna felállítani. A Szent Lászlókórház beteglétszáma tényleg nagyon változó, azonban az összes ápolási napok száma szempontjából irreleváns, hogy csak egy kórháznak a beteglétszáma ingadozik, vagy pedig ez az ingadozás megoszlik valamennyi kórház között — azt az esetet tételezve fel, t. i. ha a szabályok kötelező előírása szerint az összes közkórházakban létezne egy-egy fertőző osztály. A kiadások szempontjából feltétlenül kedvezőbb a mai helyzet, amidőn a fertőző osztályok valamennyi közkórházból egy kórházban vannak összesítve. Ez ugyanis módot nyújt a munkaerők jobb kihasználására és arra, hogy a betegek számának csökkenésével a személyzet száma is csökkentessék, míg egy kis kórházi osztálynak néhány egyénből álló személyzete akkor sem redukálható, ha az osztályon átmenetileg csupán 1—2 beteget ápolnak. Végül rá kell mutatnunk itt arra is, hogy a leiratnak a költségek felerészben való viselésére vonatkozó intézkedése a fővárosra a legnagyobb mértékben sérelmes és teljesen ellentétben áll a kormánynak ebben a kérdésben eddig elfoglalt álláspontjával. A főváros ugyanis a fertőző kórház felállításkor és minden alkalommal, amidőn a kórház kibővítése és felszerelésének kiegészítése vált szükségessé, ismételten kérte a kormányt, hogy az 1898. évi XXI. t.-c. 3. §-a alapján a költségek felerészét a betegápolási alap terhére vállalja el, ezt a kérésünket azonban a kormány minden esetben megtagadta, azzal a megokolással, hogy a fertőző kórház éppen olyan kórház, mint a többi s abban éppúgy az ápolási díjak szolgálnak a fentartási költségek fedezésére, mint más közkórházban. Ezek szerint a leiratban jelzett álláspont súlyos sérelmét jelenti a főváros érdekeinek, amennyiben a múltban a főváros elesett az építési és felszerelési költségek felerészének megtérítésétől azon a címen, hogy a Szent László-kórház „közkórház", ha pedig most a leiratban jelzett álláspont rendelkezés alakjában is érvényre jutna, úgy ezentúl elesnék az ápolási díjak felerészétől azon a címen, hogy ez a kórház nem közkórház, hanem „járványkórház". Ellenben — bár a magunk részéről nem tartjuk célszerűnek, — kisebb kezelési nehézségeket leszámítva, nincs elvi akadálya annak, hogy a Szt. László-kórház számára külön ápolási díj állapíttassák meg, hogy ilyen módon a többi közkórházban ápolt betegek mentesüljenek a fertőző kórház drágább fentartási költségeiben való részvételtől. Az ápolási díjaknak ilyen elkülönített megállapításához azonban külön költségvetésre szükség nincs, mert ezt a közkórházi költségvetés a mai összeállításában is lehetővé teszi. A költségvetés-tervezet 76—77. oldalán levő kimutatás szerint a Szt. László-közkórházban ápolt betegek ápolási díja napi 338 korona 05 fő t, kerek számban 338 koronát tesz ki, e kórház különválasztása esetén pedig a többi fővárosi közkórház közös szobáin napi 233 - 94-16 fillérben, kikerekítve 234 koronában volna az ápolási díj megállapítandó. Kifogásolta továbbá a leirat a Gyöngyösi úti és a Bakács téri közkórházak gazdasági önállóságát, mert ebben látja a minisztérium annak okát hogy e kórházak a többieknél aránytalanul drágábbak. A közkórházi igazgató-főorvosok véleményéhez hozzájárulva, az említett kórházak gazdasági önállóságának megszüntetésére előterjesztést fogunk tenni, ezt azonban az idő rövidsége miatt a most bemutatott költségvetésben keresztül vezetni már nem lehetett. A népjóléti miniszter úrnak a közkórházi orvosi személyzet fölös nagy száma miatt tett észrevételére válaszképpen utalunk arra, hogy a közkórházi személyzet létszámának megállapítására a népjóléti és a pénzügyminisztériumok részvételével kiküldött bizottság a közkórházi személyzet létszámának további redukcióját nem tartotta lehetségesnek. Az kétségtelen, hogy a Szt. Margit-közkórházban a szükségesnél és kívánatosnál több rendelő-orvosi állás van, e rendelő-orvosok azonban a fővárostól javadalmazásban nem részesülnek és számuk csökkenőben van, amennyiben a most működő renelő-orvosok távozása esetén az állásukat nem töltik be. Kifogásolta végül a miniszteri leirat a központi gazdasági hivatal költségeire előirányzott magas összeget. A miniszter semmi előnyét nem látja annak a kivételes rendelkezésnek, hogy azok a tennivalók, amelyeket az állami gyógyintézeteknél, valamint az összes vidéki kórházaknál a gondnoki hivatalok végeznek, a székesfővárosnál a központi gazdasági hivatalban vannak összpontosítva, sőt a véleménye szerint ez a berendezkedés az ügy elintézését hátráltatja. Ezért azt a kívánságát fejezte ki, hogy az említett egyesített munkakör a jövőben az egyes kórházak gondnoki hivatalai között osztassák szét. Erre a kifogásra vonatkozólag mindenekelőtt meg kell jegyeznünk, hogy a központi gazdasági hivatal nem a kórházi gondnokságok tennivalóit végzi. Ez a hivatal, mint a tanácsi X. (közegészségi) ügyosztálynak egyik alosztálya, a közkórházak gazdasági működését irányítja és ellenőrzi; számadásaikat, fogyasztási kimutatásaikat, leltáraikat felülvizsgálja és emellett különösen az élelmezési cikkek beszerzése, elszámolása és gazdaságos felhasználásának ellenőrzése körül oly működést fejt ki, amely nélkül helyes kórházi gazdálkodást elképzelni sem lehetséges. Véleményünk szerint a hivatal fentartási költségei bőven megtérülnek azokban a megtakarításokban, amelyek működésének eredményeképpen előállanak. A kórházi költségvetés nagy összegei mutatják e hivatal nagy jelentőségét. Az élelmezés évi költsége pl. 125.599.655 K; ha a gazdasági hivatal szigorú ellenőrzése és felügyelete ennek az összegnek csak l°/o-át menti meg (meggyőződésünk szerint a valóságban 5%-nál is többet), akkor már a központi gazdasági hivatal fentartási költségeinek ötszörösét takarítottuk meg. Kiszámíthatatlan emellett az a megtakarítás, amelyet azáltal érünk el, hogy a központi gazdasági hivatal az egyes kórházak gazdasági hivatalaitól beérkező megrendeléseket szigorú bírálat alá veszi. Ez a vizsgálat kiterjed úgy a nyomtatványok és irodai szerekre, mint minden egyéb ingóság beszerzésére, ú. m. betegek ruházata, ágyneműi, bútorok, felszerelési tárgyak, konyhai felszerelések stb. Mindezekről pontos leltárakat és fogyasztási kimutatásokat készít a központi hivatal és ezek alapján párhuzamot von a kórházak gazdálkodása között és ha azt látja, hogy valamelyik kórház aránytalanul sokat fogyaszt valamelyik cikkből, úgy ennek okait keresi és ezzel lehetőleg megakadályozza a költségvetési hitelek túllépését. A gyógydíjalosztály munkájának szétosztása véleményünk szerint a személyzet számának emelését