Fővárosi Közlöny, 1922 (33. évfolyam, 20-38. szám)

1922-06-23 / 32. szám

A pénzügyi bizottság a kisajátító bizottság javaslatához hozzájárult és a tanács pártolóan ter­jeszti azt a közgyűlés elé. 22. Bizottsági és tanácsi előterjesztés özv. Goldberg Henrikné kérvényére, székesfővárosi terület folytatólagos használata, illetőleg bérbe­adása ügyében. (Előadó: Bárdi tanácsnok.) 137.943/1921—III. szám. Ebben az ügyben a tanácsi III. (városépítési) ügyosztály a következő elő­terjesztést tette: Tekintetes Tanács! Özv. Goldenberg Henrikné azt a kérelmet terjesztette elő, hogy az V. kerületben, a Dráva-utca mentén fekvő 1364., 13­65., 1366/b. hely­rajzi számú telekből kihasított s ügyosztályunk tér-XXIV képtárában őrzött 3712 k. t. 1. sz. térrajzon zöld A) betűvel megjelölt 9 négyszögöl kiterjedésű terület használatára vonatkozó engedélyt a főváros vele szemben hosszabbítsa meg, illetőleg ezt a területet adja neki bérbe. Szóbanforgó területet a főváros az 1913. decem­ber 4-én kelt 79.837/1913—XVI. számú tanácsi ha­tározattal 2 évre engedte át ideiglenes használatra Goldenberg Henriknek, majd pedig a területhasz­nálati engedély érvényét többször, legutóbb az 1921. május 12-én kelt 4664/1921—III. számú tanácsi ha­tározattal hosszabbította meg. Eszerint a területhasz­nálati engedély­ érvénye 1921. december 31-én járt le. A területhasználati engedély szerint az időköz­ben elhúnyt Goldenberg Henrik e területet szatócs­üzlet céljára használta és évenként 600 korona hasz­nálati díjat fizetett, tehát egy négyszögölre cca 67 korona esik. A főváros a bérletet bármely okból ér­vényesíthető egyhavi felmondással megszüntetheti. Egyebekben a területhasználati engedély a szokásos általános feltételeket tartalmazza. Az előterjesztett kérelem szerint folyamodó a területet továbbra is a föntebb említett célra k­ívánja használni; bér fejében 3 évi bérbeadás esetén éven­ként 1000 koronát hajlandó fizetni, ami az eddig fizetett használati díjnál cca 67%-kal nagyobb. Jelentjük, hogy a szóbanforgó terület további 2 évre való bérbeadásának városrendező és város­gazdasági szempontokból akadálya nincsen és hogy a fölajánlott bérösszeg a helyi viszonyokhoz képest megfelelő. Javasoljuk tehát, méltóztassék a törvényható­sági bizottság közgyűlése elé azzal az előterjesztés­sel járulni, hogy az V. ker., Dráva­ utca mentén fekvő 1364., 1365., 1366/b. helyrajzi számú telek­ből kihasított s ügyosztályunk térképtárában őrzött (tettt t- 1. sz. térrajzon zöld A) betűvel megjelölt 9 négyszögöl kiterjedésű fővárosi ingatlant 1000 korona bérösszeg mellett, a főváros részéről bármikor és bár­mely okból érvényesíthető harmincnapi fölmondási jog kikötése, egyebekben pedig az összes eddigi, valamint a szokásos szerződési föltételek mellett az 1921. január 1. napjától kezdődően egymásután következő két esz­tendőre, vagyis az 1923. december 31-ig terjedő időre özv. Goldenberg Henriknének adja bérbe. A kisajátító bizottság az előterjesztéshez hozzá­járult, azonban az évi bért 1200 koronában javasolja megállapítani. A pénzügyi bizottság a kisajátító bizottság ja­vaslatához hozzájárult és a tanács pártolóan terjeszti azt a közgyűlés elé. 23. Bizottsági és­ tanácsi előterjesztés Sztehló Kornél kérvényére, székesfővárosi terület foly­tatólagos használata, illetőleg bérbeadása ügyében. (Előadó: Bárdi tanácsnok.) 130.641/1920—III. szám. Ebben az ügyben a tanácsi III. (városépítési) ügyosztály a következő elő­terjesztést tette: Tekintetes Tanács! Sztehló Kornél (lakik, II. ker., Török­ utca 8. szám) azt a kérelmet terjesztette elő, hogy az I. ker., Orbánhegy-dűlőben fekvő 10.053/3. helyrajzi számú telekből kihasított s ügyosztályunk XXIII térképtárában őrzött 3-g-ip t. t. sz. térrajzon piros színnel aláfestett határvonalakkal és piros színnel írt A) betűvel megjelölt 291 négyszögöl kiterjedésű terület bérletére vonatkozó szerződését a főváros hosszabbítsa meg. A szóbanforgó területet a főváros a törvény­hatósági bizottság közgyűlésének 838/1905. kgy. számú határozata alapján megkötött és 1905. augusztus 30-án kelt 135.611/1905—VI. számú tanácsi határozattal jóvá­hagyott szerződéssel adta bérbe Sztehló Kornélnak, majd pedig a szerződést többször, legutóbb a 1373/1917. számú közgyűlési határozat alapján megkötött és az 1918. június 11-én kelt 77.936/1918—III. számú tanácsi határozattal jóváhagyott záradékkal hosszabbította meg. Eszerint a szerződés 1920. június 30-án­ járt le. A szerződés szerint bérlő a területet kerti célra használta és évenként 60 korona bért fizetett. A főváros a bérletet bármely okból érvényesíthető 1/­ évi felmondás­sal megszüntetheti. Egyebekben a szerződés a szokásos általános feltételeket tartalmazza. Az előterjesztett kérelem szerint a bérlő a terü­letet továbbra is a fentebb említett célra kívánja hasz­nálni; bér fejében ötévi bérbeadás esetén az első évben 100 koronát, a második évben 120 koronát, a többi 3 évben pedig évenként 300 koronát hajlandó fizetni, ami az eddig fizetett bérnél 66%, 100%, ille­tőleg 400°/o-kal nagyobb. Jelentjük, hogy a szóbanforgó terület további bérbeadásának városrendező és városgazdasági szem­pontokból akadálya nincsen és tekintettel arra a körül­ményre, hogy ez a terület a bérlő telkei között elterülő oly terjedék, mely önálló művelésre kevésbé alkalmas, a fölajánlott bérösszeg a helyi viszonyokhoz képest megfelelő. Javasoljuk tehát, méltóztassék a törvényhatósági bizottság közgyűlése elé azzal az előterjesztéssel járulni, hogy az I. ker., Orbánhegyi-dűlőben fekvő 10.053/3. , helyrajzi számú telekből kihasított s ügyosztályunk­ térképtárában őrzött t. t. sz. térrajzon piros színnel aláfestett határvonalakkal és piros színnel írt A) betűvel megjelölt 291 négyszögöl kiterjedésű fő­városi ingatlant az első évben 100 korona, a második évben 120 korona, a többi három évben pedig évi 300 korona bérösszeg mellett a főváros részéről bár­mikor és bármely okból érvényesíthető az évi föl­mondási jog kikötése, egyebekben pedig az összes eddigi szerződési föltételek változatlan épségben való tartása mellett a lejárattól, vagyis az 1920. július 1. napjától kezdődően egymásután következő öt eszten­dőre, vagyis 1925. június 30-ig terjedő időre Sztehló Kornélnak folytatóan adja bérbe. A kisajátító és pénzügyi bizottság az előterjesz­téshez hozzájárult és a tanács pártolóan terjeszti azt a közgyűlés elé.

Next