Fővárosi Közlöny, 1922 (33. évfolyam, 20-38. szám)

1922-06-23 / 32. szám

A székesfővárosi vízművek igazgatóságának jelentése szerint az állat- és növénykerti vízszükséglet fedezésére a tó közelében levő csőkút szolgálna, amelyből­­24 óra alatt 1200 köbméter víz termelhető ki. A jelenleg ott levő szivattyú csakis a tónak a vízesésen keresztül való töltésére szolgál, emelő magassága csak 12 méter s így a tervezetbe, amelynél 30 méter emelési magasságú szivattyúra van szükség, nem kapcsolható be. A vízcsőhálózatot a nagy hegy­ben mintegy 23 m. magasságban tervezett 50 köb­méteres víztartóval kell összekötni, aminek célja egyrészt a tartalékolás, másrészt a víznyomásnak kiegyenlítése. Az intézmény területén öt nyilvános kutat rendeznénk be, de a gazdasági épületcsoportot az intézmény csőhálózatától elkülönítve továbbra is a székesfővárosi vízművek látnák el vízzel. Az egész munka a megrendelés kézhezvételétől számított három hónap alatt elvégezhető. Költsége a vízművek igaz­gatóságának költségvetése szerint: 1.750.000 korona. A tervezett berendezésnek üzemköltsége naponta átlag 1200 korona, míg a 2 koronás vízvezetéki víznek ára napi 1200 köbméter mellett 2400 korona. A tanácsi VI. (pénzügyi) ügyosztály javasolja, hogy a törvényhatósági bizottság közgyűlése az állat-és növénykertben a városi vízcsőhálózattól független vízvezetéki berendezés költségeire szükséges 1.750.000 korona költségösszeget az 1922. évi költségvetés VII. csoport (Közművelődés) II. fejezetén (Állat- és növénykert), a „Rendkívüli" előirányzatinál nyitott önálló cím alatt, a központban való elszámolás mellett az 1922. évi költségvetés IX. csoport (Külön­féle intézmények) XIII. fejezete (Előre nem látott különfélék) alatt előirányzott 45.000.000 korona átalányösszegből még rendelkezésre álló 6.959.868 korona terhére engedélyezze. A javaslatot, melyhez a pénzügyi bizottság is hozzájárult a tanács pártolóan terjeszti a közgyűlés elé.1 . Bizottsági és tanácsi előterjesztés az állat-és növénykertnek az 1907—1912. évek folya­mán elhatározott rendezésére, parkolására s a pálmaházának és aquariumának építésére enge­délyezett hitelösszegen felül felmerült költség­többlet fedezete ügyében. (Előadó: dr. Berczel tanácsnok.) 40.264/1919—XVI. szám. A székesfővárosi állat-és növénykert rendezésére, parkozására, pálmaházá­nak és aquariumának építésére az 1907. évi 1755. sz. közgyűlési határozattal 500.000 K, az 1908. évi 1079. sz. közgyűlési határozattal 712.000 K, az 1909. évi 1225. sz. közgyűlési határozattal 1,728.000 K és az 1910. évi 1246. sz. közgyűlési határozattal 643.000 K, összesen 3,583.000 K, hitel engedélyeztetett a 2 millió font sterlinges, illetve az 1911. évi 100 millió koronás kölcsön terhére. Az említett munkálatokra ilyképpen engedélyezett hitelösszegen felül azonban 608.953 , 52 s több költség merült fel, amely ösz­szeget az 1913. évi 2075. sz. közgyűlési határozat értel­mében az állat- és növénykertnek 1914. évtől kezdve 4 év alatt, 1914. január 1-től számított 5 százalékos kamattal 8 utólagos félévi részletben a községi alap­nak vissza kellett volna térítenie. Az 1917. évi 1075. számú közgyűlési határozat azonban az intézményt a felmerült több költségnek és az ez után 1914. év január 1-től 1916. végéig számított s 89.593 koronára rúgó kamatnak fizetése alól felmentette. Ennek alapján a kamatnak törlése iránt a 73.252/1918—VI. sz. tanácsi határozattal már történt intézkedés, a 608.953 , 52 t többköltségnek fedeze­téről azonban még gondoskodni kell. A tanácsi VI. (pénzügyi) ügyosztály javasolja hogy a törvényhatósági bizottság közgyűlése ezt az összeget az 1922. évi költségvetés VII. csoport (Köz­művelődés) II. fejezetén (állat- és növénykert), a „Rendkívüli előirányzat"-nál nyitott önálló cím alatt a központban való elszámolás mellett az 1922. évi költségvetés IX. csoport (Különféle intézmények­) XIII. fejezete (Előre nem látott különfélék­ alatt elő­irányzott 45.000.000 K átalányösszegből még ren­delkezésre álló 7.568.822 K terhére engedélyezze. A pénzügyi bizottság ehhez a javaslathoz hozzájárult. A tanács a javaslatot pártolóan terjeszti a köz­gyűlés elé. 34. Bizottsági és tanácsi előterjesztés a köz­ponti városházában volt tiszti bálterem át­alakításánál felmerült túlkiadás fedezete ügyé­ben. (Előadó: dr. Berczel tanácsnok.) 59.752/1922—VI. szám. A tanácsi XIII. ügy­osztály előterjesztése szerint a központi városháza Károly­körúti részén levő volt tiszti bálterem átalakításánál a 86/1921. kgy. számú határozattal már engedélyezett 1.300.000 K-n felül 319.995 K 31 f túlkiadás merült fel. Ezen tényleges túlkiadás onnan ered, hogy az egyes munkák — árlejtés útján való kiadás alkal­mával — az anyag és munkabér folytonos emelkedése miatt, a költségvetésben felvett áraknál tetemesen drágábban voltak csak kiadhatók. A pénzügyi bizottság a tanácsi VI. (pénzügyi) ügyosztály előterjesztésére javasolja, hogy ezen ösz­szeg az 1921. évi költségvetés X. csoport (Általános igazgatás) IV. fejezetén (Hivatali épületek és helyiségek) a Rendkívüli előirányzatnál saját címe alatt, a köz­pontban történő elszámolás mellett, az 1918. évi 150 millió koronás 4%-os kölcsön terhére enge­délyeztessék. A tanács a javaslatot pártolóan terjeszti a törvényhatóság közgyűlése elé. 35. Bizottsági és tanácsi előterjesztés a Szo­ciális Missziótársulat rendkívüli segélyének fedezete ügyében. (Előadó: Bukovszky tanács­nok.) 59.353/1922—IX. szám. A Szociális Misszió­társulat, mely ismert széleskörű működésével igen értékes közhasznú tevékenységet fejt ki a nép­gondozás terén és különösen nagy érdemeket szerzett a patronázsügy körül, nehéz anyagi helyzetére hivat­kozva hathatós segítséget kér a fővárostól. Kérvé­nyében előadja a társulat, hogy intézményeinek fen­tartása és a nővérek ellátása állandó redukálás mellett is olyan nagy anyagi gondot jelent számára, hogy

Next