Fővárosi Közlöny, 1922 (33. évfolyam, 20-38. szám)

1922-06-23 / 32. szám

templom a mai építési viszonyok között és pénzügyi nehézségek mellett előre, vagyis már most meg­állapítható rövid határidőn belül fel nem épülhet. Minthogy pedig a kelenföldi templom céljára szolgáló jelenlegi kápolna olyan kicsiny, hogy egy 20—22 ezer főnyi hívő közönséggel bíró egyház plébániatemploma céljaira egyáltalában nem elégséges és nem alkal­mas, ami a hitelét irányításának és kívánatos fejlő­désnek nagy akadálya, minthogy továbbá a jelenlegi kápolna egy nagy bérház bolthelyiségeiben van el­helyezve s közvetlen szomszédságában állandóan zajos üzletekkel, műhely- és gyárhelyiségekkel van körülvéve s így jogosnak kell találnunk a hívő­közönség és az egyházközség vezetőségének azt az óhaját, hogy istentiszteleti célokra méltóbb és alkal­masabb helyet kapjon, ennélfogva tisztelettel kérjük a tek.­tanácsot, méltóztassék a törvényhatósági bizott­ság közgyűléséhez egy, a Kelenföldön létesítendő ideiglenes jellegű templom (kápolna) és plébánia­lak építése iránt előterjesztést tenni. Az ideiglenes templom a Villányi­ út mentén fekvő s jelenleg még a ciszterci rend tulajdonát képező, de a többször említett telektranzakció után a főváros tulajdonába átmenő 13.451. hrszámú tel­ken volna legcélszerűbben létesítendő. Ez a hely közel esik a végleges templom helyéhez, közel van a ciszterci főgimnáziumhoz, amire a rend súlyt he­lyez és a zirczi apát úrnak fentebb ismertetett át­irata a telek azonnali felhasználását is lehetővé teszi. Telekszerzési költségek itt külön nem merülnek fel, miután azok bent foglaltatnak abban az összegben, amit a tanácsi III. ügyosztály előterjesztése a már többször említett szabályozási terv keresztülvitelével kapcsolatos telekkisajátítás és tranzakció végrehajtá­sára kér. Csupán az ideiglenes templom és plébánialak megépítésével járó kiadások, fedezetéről kell tehát gondoskodni. Bemutatjuk a tek. tanácsnak a tanácsi XIII. ügy­osztály által készített terveket és költségvetéseket. Ezek szerint az ideiglenes templom 310 m2 beépített területtel és torony nélkül vasbeton pilléreken­­nyugvó vasbeton mennyezetekkel épül, az oldalfalak pedig üreges, 30 cm. vastag téglafalból a legegyszerűbb kivitelben készülnek. Befogadó képessége 900—1100 főnyi a­szerint, hogy hány pad nyer a templomban elhelyezést és belső magassága 7­30 m. Építési költ­sége 2.500.000 korona. A plébánialak földszintes, szabadonálló, villa­szerű épület és magában foglalja a plébániahivatal, a plébános és egy káplán, továbbá egy sekrestyés­ ház­mester lakása részére szükséges helyiségeket és épí­tési költsége a költségelőirányzat szerint 2.000.000 K. Az összes építkezés ennélfogva 4.500.000 K költsé­get igényel. A tanácsi III. ügyosztállyal egyetértésben javas­latunk most már a következő : Méltóztassék a törvényhatósági bizottság tisztelt közgyűléséhez előterjesztést tenni az iránt, hogy a közgyűlés 1. határozza el, a kelenföldi plébániatemplom elhelyezése kérdésével kapcsolatban az 1914. évi 1537. kgy. számú közgyűlési határozattal megállapí­tott szabályozási terv végrehajtását, illetve evégből rendelje el az I. ker., Villányi-út és Ménesi-út között fekvő 13.436., 13.437/1., 13.439., 13.440/1., 13.440/2., 13.441/1—a, 13.441/1—b, 13.441/1—c és 13.441/2—b., 13.441/1—d és 13.441/2—a, 13.442/1., 13.442/2., 13.443/1., 13.443/2. és 13.444—13.447. hrszámú s a telekkönyvi feljegyzések szerint összesen 10617 n-es kiterjedésű telkek tulajdonjogának a főváros közönsége javára kisajátítás útján való megszerzését; 2. mondja ki, hogy az ilyképpen megszerzett XXIV telektömből a 44­23_c­­. t. sz. térrajzon feltünteti 2570 D-ös kiterjedésű részt az építendő kelenföldi plébániatemplom és tér helyéül jelöli ki; 3. járuljon hozzá ahhoz, hogy a megszerzett XXIV telektömbből a 44 ^7^' sz- térrajzon ugyancsak feltüntetett s az építendő templom részére kijelölt tértől keletre fekvő mintegy 1501 és nyugatra fekvő mintegy 3085­5-ös kiterjedésű telekrészek építkezésre alkalmas állapotban a magyar ciszterci rend­őrök tulajdonául átengedtessenek olyképpen, hogy a Rend ennek fejében és egyenlő értékben a tulajdonát ké­pező s a Villányi­ út mentén fekvő 13.451. hrszámú és 3584­­-ös kiterjedésű telek tulajdonjogát a székes­főváros közönségének engedi át; 4. határozza el, hogy addig is, amíg a kelen­földi végleges plébániatemplom felépül, a Vilányi-út melletti 13.451. hrszámú telken a bemutatott tervek szerint ideiglenes templomot épít; 5. engedélyezzen a szükséges telekszerzésekre és építkezésekre a tanácsi III. ügyosztály előterjesz­tése és a tanácsi XIII. ügyosztály költségelőirányzata szerint szükséges 19.500.000, illetve kikerekített ösz­szegben összesen 20.000.000 koronát kitevő hitel­összeget s végül 6. utasítsa a tekintes Tanácsot, hogy az ezen határozat végrehajtásához szükséges intézkedéseket tegye meg. Javasoljuk, hogy méltóztassék az összes irato­kat a fedezet kijelölése végett, javaslattételre a tan. VI. ügyosztály útján a pénzügyi bizottságnak kiadni. Budapest, 1922. jún. 21. A tanácsi XI. u. o. A tanácsnok helyett: Dr. Papperth Győző főjegyző. A kegyúri kérdések rendezésére kiküldött al­bizottság és a kisajátító bizottság ez előterjesztéshez hozzájárult és a tanács a javaslatot elfogadta. A tanácsi VI. (pénzügyi) ügyosztály javasolja, hogy a templom felépítéséhez szükséges 14.500.000 korona a községi adók ezévi várható bevételi többlete terhére engedélyeztessék; a kisajátításokra szükséges összegek fedezetére vonatkozó előterjesztés pedig a felmerülő szükséghez képest annak idején esetről­esetre tétessék meg.*) 38. Bizottsági és tanácsi előterjesztés a székes­fővárosnál 1921. április 2. óta alkalmazást nyert közigazgatási alkalmazottak rendkívüli segélyének 1922. július havára és átmeneti segélynek 1922. május, június és július hóna­pokra való engedélyezése folytán felmerült költségtöbblet fedezete ügyében. (Előadó: Szaszovszky tanácsnok-főjegyző.) 64.813/1922—1. szám. Ebben az ügyben a tanácsi /. (elnöki) ügyosztály a következő előter­jesztést tette: *) Ez az ügy június 23-án kerül a pénzügyi bizottság és június 27-én újból a tanács elé.

Next