Fővárosi Lapok, 1864. június (1. évfolyam, 123-147. szám)
1864-06-10 / 131. szám
131-ik sz. Pénteken, junius 10. Első évfolyam 1864 Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere7. sz. Félévre....................8 írt. Negyedévre ... 4 írt. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennp, koronkint képekkel. Előfizetési dij :FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Magyar utca 7-dik szám, 1-s3 emelet. Hirdetési dij : Hasábos petit sor . . 4 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor . . . 30 kr HOMLODI SUSÁNNA. — 0-székely ballada. — Mi oka, mi oka Homlodi Susánna. Hogy a karton-lájbi Minduntalan szűkül ? Az oka, az oka : Szabó nem jól szabta, Szabó nem jól szabta, Varró nem jól varta. Kocsisim, kocsisim, Én felejtársaim ! Húzzátok, húzzátok A gyászos hintóim. Fogjátok, fogjátok Pejparipáimat, Vigyétek, vigyétek Homlodi Susánnát. Vigyétek, vigyétek Homlodi Susánnát A rózsamezőbe A fő-vevő helyre. Jó napot, jó napot Homlodi nagyasszony ! Hol vagyon, hol vagyon Homlodi Susánna? Elküldtem, elküldtem A rózsás kertembe, Rózsákat vizsgálni, Magát mulatozni. Jó napot, jó napot Te kis kertész legény! Hol vagyon, hol vagyon Homlodi Susánna ? Nem tudom, nem láttam, Tennap, hajh, mind itt járt! Jó napot, jó napot Homlodi nagyasszony! Hol vagyon, hol vagyon Homlodi Susánna? Elküldtem, elküldtem A tenger partjára, Arany halat fogni, Magát mulatozni. Jó napot, jó napot Te kis hajós legény ! Hol vagyon, hol vagyon Homlodi Susánna? Nem tudom, nem láttam, Tennap hajh, mind itt járt-Jó napot, jó napot, Homlodi nagyasszony ! Hol vagyon, hol vagyon Homlodi Susánna? Mi tűrés tagadás Már meg kell mondanom : Elküldtem, elküldtem, A rózsa-mezőbe A rózsa-mezőbe A fővevő helyre. Oh te pogány anya Mér’vétetted fejét ? Testemet testével Egy sírba temeted. Jó napot, jó napot Te fövevö hóhér ! Hol vagyon, hol vagyon. Homlodi Susánna ? Itt vagyon, itt nyugszik,. Csendesen aluszik. Testemet testével Egy sírba temesd el, Véremet vérével Egy patak mossa el. Közli: K r i z a J. PARASZT DRÁMA. (Beszélj a népéletből.) A bonyi hajóstól. III. Mit vár a szomszéd. (Folytatás.) Donát János csendesen állt a ház végén, mintha elmélyedését a részegek zaja legkevésbbé sem háborgatta volna. Sokkal jobban figyelt egy a távolból koronként hallatszó neszre, mely mindinkább kezdett egy lassaban közelgő kocsi zörejéhez hasonlítani. Boris ösztönénél fogva sejtette, hogy talán végtére is ez lesz az, mely által Donát János érdekelteti magát, s ennyi csalódás után ez az igazi, mely után várakozott. A részegek a sötét házban némi dörömbözés után elcsendesültek, az amivel egész éjjel birkóztak végre a földre terté őket. Az utón csendesen haladva előre egy kétkerekű jármű, úgynevezett kolesz közelgett, tetején gömbölyű gyékény sátor volt, a jármű azért haladt lassan, mert elé azon szegény, kigunyolt, megalázott és mégis néha olyan jó kedvű állat volt fogva, ki nem fáradalmas, példás türelme s kevéssel való megelégedése miatt, hanem nagy fülei miatt teszi magát nevezetessé. A kenetlen kerék nyikorgott, a gyékény sátor ingott előre hátra és a szegény csacsi nyögött. Boris nem látott jól mindent, de Donát János jól látott, így éjjel még szánalmasabb jelenség volt ez a nyomora árva fogat. A gyékény sátor alól egy bozontos ősz fő ütötte ki magát, szakála még borzasabb volt, mint paróka alakú hajzata. Donát János lelépegetett az utca közepére. A jármű pedig, amint irányába ért, megállóit. A bozontos fő kidugva maradt a sátoron kívül. — Dicsértessék! _És áldassék mindörökké . . . felelt Donát János. — Tehát még folyvást, most is reám várt ugye ? — Igen! — Mint minden esztendőben. Tudja-e János, hogy ez nagyon szép, nagyon istenes dolog. Ennyi ideig emlékezni! János szemeihez emelé kezét, könyet törölt le. A vén bozontos fejű folytató. Egy ember, a ki vár, vár esztendőről esztendőre, és remél, és óhajt, és szeretne hirt hallani, és talán pedig ez a hir épen olyan is lehetne, melytől megrettenne, mely borzadalommal töltené el. És mégis, mégis szeretne hirt hallani. — Lelkem nyugodt lenne! — Adja az isten! — Csak hogy tudnám, hogy nem én vagyok oka. __ A sorsot nem kend intézte János. Itt egy kis szünet állt be közöttök. Azután János erőt vett magán és újólag szállott. — Gábor apó! Kelmed minden évben ígéretet tesz nekem, hogy bizonyost fog hozni. Nem amite.. Miért kell várnom egyik évről a másikra ? — Csitt, suttogott Gábor apó, s villogó szemeivel a sötétségbe igyekezett hatolni. Fölösleges volt, Boris csak látott, nem hallott semmit. — Nincs senki. Magunk vagyunk, szólt János nyugtatólag. Gábor apó, mintha nem bízna még a légben sem, egészen oda hajolt János füléhez, és suga neki: Hát azért kell várnod évről évre, mert egy éjjel csak egy sirt birok felásni és újra betemetni. János megreszketett. Ah! sóhajtott borzadálylyal s csüggedten leereszté fejét. Gábor apó, mintha most már a nehezén túl esett volna s csak közömbös dolgokról beszélne, rendes hangon folytatá tovább. Ha bizonyosságot akarsz, ezt kell tennem. Volt harmincegy. Minden évben a búcsún töltök öt napot. Öt nap, öt éjjel. És öt éjjel öt sir. — Hat év elmúlt. Hatszor öt az harminc. Még erre az esztendőre megmaradt a harmincegyedik. — János szomorúan rebegő : — És minek az?Az én kedvemért bolygatja Gábor apó a holtakat ? — Az nem a te dolgod János ! Te csak azt bíztad rám, hogy tudjak bizonyosat, ha várjon meghalt-e bizonyosan, ha nem nyomhatja-e lelkedet az a borzasztó gondolat, hogy ő még él valahol ezen a világon. Én lelkedet akarom megnyugtatni. — Igaz!— szólt János szomorúan,de nyugodtabban, és azután e szomorú kíváncsiságtól megkapatva mohón kérdé az öregtől, — s miről hisz bizonyosat tudhatni? A csontokról meg lehet-e ismerni, hogy ki s ki volt? E szavai után megrázkódott és az égre tekintett. — Igen is meg lehet olyannak, a ki ahhoz ért, s a ki pedig nem ért hozzá megismert másról. A kit én keresek megismerem piros csizmájáról, kapcsos könyvéről, olvasójáról. Nem mondtad-e, hogy veres kőkereszt volt olvasóján és azon fehér csont Krisztuska. — Igen! ajándék volt az az olvasó! Igaz ! Igaz! Gábor apó mosolygott. — No látod mégis csak tud, sokat tud Gábor apó, amit más ésszel el sem érne. Ugye, hogy bizonyos hírt hozhat neked szombaton Gábor apó? János háladatosan megfogta Gábor apó kezét, de úgy, hogy Gábor apó észrevette, hogy a kézszorítással egy néhány huszas is csúszott az öreg markába. — Mit csinálsz ? szállott feddőleg az öreg, én nem kincsért, lelked üdvösségéért teszem. Koldus vagyok ! Adj alamizsnát, Krajcárt! Vagy ha többet akarsz, egy darab pénzt a milyen telik tőled, de ne adj egy egész marokkal. — Ossza el kelmed a többi szegények közt! a búcsún lesznek ott százan meg százan. Gábor apó helyeslőleg bólintott fejével, azután szokásos isten segits-t mondva, oda legyintett a csacsinak, fejét behúzta a sátor alá, s onnan dümmögte ki. — Dicsértessék.. . —. És áldassék szent neve mindörökké! rebegé utána János. A koksz nyikorogva indult, s nyikorogva lassacskán mászott tovább. Boris haját tépte mérgében, hogy nem hallott semmit, s nem tudot egyebet, minthogy a szomszéd egy a szentkuti búcsúra menő koldussal beszélt. Donát János befelé tartott. Boris gondolá, hogy már fölösleges kinn maradnia, guggoltából felkelt. E percben Donát János megállt, habozott, mintha feledett volna valamit. Azután hirtelen jó fennhangon utána kiáltott a kolesznak : — Szombaton! A koleszból tompán visszafeleltek : — Szombaton! Bizonyost hozok. (Folytatása köv.) rááll.