Fővárosi Lapok, 1864. június (1. évfolyam, 123-147. szám)

1864-06-10 / 131. szám

131-ik sz. Pénteken, junius 10. Első évfolyam 1864 Kiadó-hivatal: Pest, barátok­ tere­­7. sz. Félévre....................8 írt. Negyedévre ... 4 írt. Megjelen az ünnep utáni na­pokat kivéve mindenn­p, ko­­ronkint képekkel. Előfizetési dij :FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Magyar­ utca 7-dik szám, 1-s3 emelet. Hirdetési dij : Hasábos petit sor . . 4 kr. Bélyegdíj minden ig­tatáskor . . . 30 kr HOMLODI SUSÁNNA. — 0-székely ballada. — Mi oka, mi oka Homlodi Susánna. Hogy a karton-lájbi Minduntalan szűkül ? Az oka, az oka : Szabó nem jól szabta, Szabó nem jól szabta, Varró nem jól varta. Kocsisim, kocsisim, Én felejtársaim ! Húzzátok, húzzátok A gyászos hintóim. Fogjátok, fogjátok Pejparipáimat, Vigyétek, vigyétek Homlodi Susánnát. Vigyétek, vigyétek Homlodi Susánnát A rózsa­mezőbe A fő-vevő helyre. Jó napot, jó napot Homlodi nagyasszony ! Hol vagyon, hol vagyon Homlodi Susánna? Elküldtem, elküldtem A rózsás kertembe, Rózsákat vizsgálni, Magát mulatozni. Jó napot, jó napot Te kis kertész legény! Hol vagyon, hol vagyon Homlodi Susánna ? Nem tudom, nem láttam, Tennap, hajh, mind itt járt! Jó napot, jó napot Homlodi nagyasszony! Hol vagyon, hol vagyon Homlodi Susánna? Elküldtem, elküldtem A tenger partjára, Arany halat fogni, Magát mulatozni. Jó napot, jó napot Te kis hajós legény ! Hol vagyon, hol vagyon Homlodi Susánna? Nem tudom, nem láttam, Tennap hajh, mind itt járt-Jó napot, jó napot, Homlodi nagyasszony ! Hol vagyon, hol vagyon Homlodi Susánna? Mi tűrés tagadás Már meg kell mondanom : Elküldtem, elküldtem, A rózsa-mezőbe A rózsa-mezőbe A fővevő helyre. Oh te pogány anya Mér’vétetted fejét ? Testemet testével Egy sírba temeted. Jó napot, jó napot Te fövevö hóhér ! Hol vagyon, hol vagyon. Homlodi Susánna ? Itt vagyon, itt nyugszik,. Csendesen aluszik. Testemet testével Egy sírba temesd el, Véremet vérével Egy patak mossa el. Közli: K r i z a J. PARASZT DRÁMA. (Beszélj a népéletből.) A bony­i hajóstól. III. Mit vár a szomszéd. (Folytatás.) Donát János csendesen állt a ház végén, mintha elmélyedését a részegek zaja legkevésbbé sem há­borgatta volna. Sokkal jobban figyelt egy a távolból koronként hallatszó neszre, mely mindinkább kez­dett egy lassaban közelgő kocsi zörejéhez hason­lítani. Boris ösztönénél fogva sejtette, hogy talán vég­tére is ez lesz az, mely által Donát János érdekelteti magát, s ennyi csalódás után ez az igazi, mely után várakozott. A részegek a sötét házban némi dörömbözés után elcsendesültek, az a­mivel egész éjjel birkóztak végre a földre ter­té őket. Az utón csendesen haladva előre egy kétkerekű jármű, úgynevezett kolesz közelgett, tetején gömbö­lyű gyékény sátor volt, a jármű azért haladt lassan, mert elé azon szegény, kigunyolt, megalázott és még­is néha olyan jó kedvű állat volt fogva, ki nem fára­­dalmas, példás türelme s kevéssel való megelégedése miatt, hanem nagy fülei miatt teszi magát neve­zetessé. A kenetlen kerék nyikorgott, a gyékény sátor ingott előre hátra és a szegény csacsi nyögött. Boris nem látott jól mindent, de Donát János jól látott, így éjjel még szánalmasabb jelenség volt ez a nyomora árva fogat. A gyékény sátor alól egy bozon­tos ősz fő ütötte ki magát, szakála még borzasabb volt, mint paróka alakú hajzata. Donát János lelépegetett az utca közepére. A jármű pedig, a­mint irányába ért, megállóit. A bozontos fő kidugva maradt a sátoron kívül. — Dicsértessék! _És áldassék mindörökké . . . felelt Donát János. — Tehát még folyvást, most is reám várt ugy­e ? — Igen! — Mint minden esztendőben. Tudja-e János, hogy ez nagyon szép, nagyon istenes dolog. Ennyi ideig emlékezni! János szemeihez emelé kezét, könyet törölt le. A vén bozontos fejű folytató. Egy ember, a ki vár, vár esztendőről esztendőre, és remél, és óhajt, és szeretne hirt hallani, és talán pe­dig ez a hir épen olyan is lehetne, melytől megret­tenne, mely borzadalommal töltené el. És mégis, mégis szeretne hirt hallani. — Lelkem nyugodt lenne! — Adja az isten! — Csak hogy tudnám, hogy nem én vagyok oka. __ A sorsot nem kend intézte János. Itt egy kis szünet állt be közöttök. Azután Já­nos erőt vett magán és újólag szállott. — Gábor apó! Kelmed minden évben ígéretet tesz nekem, hogy bizonyost fog hozni. Nem amit­e.. Miért kell várnom egyik évről a másikra ? — Csitt, suttogott Gábor apó, s villogó szemei­vel a sötétségbe igyekezett hatolni. Fölösleges volt, Boris csak látott, nem hallott semmit. — Nincs senki. Magunk vagyunk, szólt János nyugtatólag. Gábor apó, mintha nem bízna még a légben sem, egészen oda hajolt János füléhez, és suga neki: Hát azért kell várnod évről évre, mert egy éjjel csak egy sirt birok felásni és újra betemetni. János megreszketett. Ah! sóhajtott borzadálylyal s csüggedten le­­ereszté fejét. Gábor apó, mintha most már a nehezén túl esett volna s csak közömbös dolgokról beszélne, rendes hangon folytatá tovább. Ha bizonyosságot akarsz, ezt kell tennem. Volt harmincegy. Minden évben a búcsún töltök öt napot. Öt nap, öt éjjel. És öt éjjel öt sir. — Hat év elmúlt. Hatszor öt az harminc. Még erre az esztendő­re megmaradt a harmincegyedik. — János szomorúan rebegő : — És minek az?­Az én kedvemért bolygatja Gábor apó a holtakat ? — Az nem a te dolgod János ! Te csak azt bíz­tad rám, hogy tudjak bizonyosat, ha várjon meghalt-e bizonyosan, ha nem nyomhatja-e lelkedet az a bor­zasztó gondolat, hogy ő még él valahol ezen a vilá­gon. Én lelkedet akarom megnyugtatni. — Igaz!— szólt János szomorúan,de nyugodtab­­ban, és azután e szomorú kíváncsiságtól megkapatva mohón kérdé az öregtől, — s miről hisz bizonyosat tudhatni? A csontokról meg lehet-e ismerni, hogy ki s ki volt? E szavai után megrázkódott és az égre tekintett. — Igen is meg lehet olyannak, a ki ahhoz ért, s a ki pedig nem ért hozzá megismert másról. A kit én keresek megismerem piros csizmájáról, kapcsos könyvéről, olvasójáról. Nem mondtad-e, hogy veres kőkereszt volt olvasóján és azon fehér csont­ Krisz­­tuska. — Igen! ajándék volt az az olvasó! Igaz ! Igaz! Gábor apó mosolygott. — No látod még­is csak tud, sokat tud Gábor apó, a­mit más ésszel el sem érne. Ugy­e, hogy bizo­nyos hírt hozhat neked szombaton Gábor apó? János háladatosan megfogta Gábor apó kezét, de úgy, hogy Gábor apó észrevette, hogy a kézszorí­­tással egy néhány huszas is csúszott az öreg mar­kába. — Mit csinálsz ? szállott feddőleg az öreg, én nem kincsért, lelked üdvösségéért teszem. Koldus va­gyok ! Adj alamizsnát, Krajcárt! Vagy ha többet akarsz, egy darab pénzt a milyen telik tőled, de ne adj egy egész marokkal. — Ossza el kelmed a többi szegények közt! a búcsún lesznek ott százan meg százan. Gábor apó helyeslőleg bólintott fejével, azután szokásos isten segits-t mondva, oda legyintett a csa­csinak, fejét behúzta a sátor alá, s onnan düm­­mögte ki. — Dicsértessék.. . —. És áldassék szent neve mindörökké! rebegé utána János. A kok­­sz nyikorogva indult, s nyikorogva las­sacskán mászott tovább. Boris haját tépte mérgében, hogy nem hallott semmit, s nem tudot egyebet, minthogy a szomszéd egy a szentkuti búcsúra menő koldussal beszélt. Donát János befelé tartott. Boris gondolá, hogy már fölösleges kinn maradnia, guggoltából felkelt. E percben Donát János megállt, habozott, mint­ha feledett volna valamit. Azután hirtelen jó fennhan­gon utána kiáltott a kolesznak : — Szombaton! A koleszból tompán visszafeleltek : — Szombaton! Bizonyost hozok. (Folytatása köv.) rááll.

Next