Fővárosi Lapok, 1864. szeptember (1. évfolyam, 199-223. szám)
1864-09-15 / 210. szám
OROSZORSZÁG ELSŐ KÖLTŐJE. (Opitz Tivadar után.) Ha vendégei nem voltak, s egyéb foglalatossághoz nem volt kedve — tekézett. A hosszú téli esté két Arina Radionownával való beszélgetésben tölté. „Este meséket hallgatok — írja — s ezek által pótolom átkozott nevelésemet. Mily bájlók e mesék! Mindegyik egy-egy költemény!“ Nem szabad emlitetten hagynunk, hogy a költőnek ezen átváltozására, kedélye lecsillapulására igen kedvező befolyással volt egy nemes család, mely Michailowsktól két versenyire Trigorsk faluban lakott, s mindent egyesitett magában, mi Puskinra vonzerővel birt : műveltséget, egyszerűséget és szivélyességet. A háziasszony komoly szellemű hölgy volt, kinek Puskin „a Korán utánzása“ című költeményeit ajánlotta. Ezekben az orosz nyelv csudálatosan ünnepélyes és fenséges hangzatosságban foly, s bennök a Korán sajátságos zűrzavara, szószaporitásai s ismétlései a legmegfelelőbb kifejezésre találtak. — Sétái s lovaglásai közben gyakran betért Trigorskba, ott ebédelt, s néha egész napokat ott töltött. Egy ízben Pakovban is elkísérte a családot, s ott mulatása idejét a nép nyelve és szokásainak tanulmányozására használta k ki; gyakran lehetett álöltözetben a nép közé vegyülve látni, s valószínűleg gazdag anyagot hozott onnan „orosz népdalok a pskowi kerületben“ című gyűjteményéhez. Ezen időtájban végzi be a már Odessában megkezdett „Eugen On agin“ című verses regény első részét. Egy költői előszó — „A költő és könyvárus beszélgetése“ — kíséretében, a műnek e bevezetését 1825. közrebocsátá. — A közönség mohó vágygyal ragadá a költeményt, de a kritika,— még a költő személyes barátaié is, az egy „Moskaui telegráf“ kivételével — kedvezőtlen volt. E folyóirat, mely csak nemrégiben keletkezett, őszinte örömmel üdvözle a könyvecskét, s valódi komikai, nemzeti költeménynek nevezte azt. Ez ellen síkra szállt a „Hazafi.“ „A munka — úgymond — szerencsétlen utánzása Byronnak. És még nemzetinek nevezik azt! Nem tudom, mi volna abban nemzeti, kivéve a pétervári utcák és restauratiók neveit. Puskinnak többet tulajdonítani, mint a mivel bír, annyi, mint elvenni tőle azt, ami megilleti. Russian és Ljudmillában megmutatta, hogy ő nemzeti költő tud lenni.“ — Puskinnak barátai is majdnem egyhangúlag hozzá nem illőnek ítélték e művet, de egyszersmind szidták is „az ördögi mesterséget, mely egy — különben kisszerű tárgynak — is oly igéző varázst bir kölcsönözni.“ — Az ártatlan, enyelgő tréfa — mert a satyra éle hiányzott belőle — kellemetlen, s gyűlölt volt előttök. felénk polémia támadt e miatt a kritizálók és a költő közt, ki magát vitézül védelmezte. „Hát minden könnyűséget, s undorságot száműzni akartok-e a költészetből ? Az előkelő világ életének rajzolása nem lehet-e tárgya a költészetnek?“ A regénynek további fejlődése, alakulása, a legkisebb részletekig világosan s elhatározottan állott lelke előtt, azért maradt minden megtámadások ellenében szilárd és tántoríthatlan. „Mindezek dacára is — írja a költő — Onagin legjobb munkám. Az első részt Don Juannal hasonlítod össze! Senki sem becsüli jobban Don Jüant, mint én, de Onaginnel semmi hasonlósága sincs. Byron satyrájáról beszélsz, s összehasonlítod azt az enyémmel ? De hol van nálam satyra? Várd el a többi énekeket és meg fogod látni, hogy ha már épen Don Jüannal kell Onäginnek öszszehasonlíttatnia, ez azon vonatkozással fog történni , melyik kedvesebb, szeretetreméltóbb: Tatjana-e vagy Juia ? Az első ének csupán csak egy futólagos bevezetés, és én meg vagyok vele elégedve, ami pedig ritkán történik velem.“ Nekünk, kik már az egészet bírjuk, a költőnek e nyilatkozata tökéletesen igazoltnak tűnik fel. Michailowskban e regény a Vl-ik énekig haladt elő. Ezen, s a szintén Odessából hozott s már említett „Cigányokon“ kivül, merész ecsettel, hirtelen egy uj genreképet is adott ki (1825) „Gróf Julin“ cím alatt. „Épen Lucretiát, — mondja Puskin — Shakespearenek egy igen gyenge költeményét olvastam, midőn az a gondolat ötlött fejembe : hátha Lucretiának eszébe jutott volna Tarquiniusnak egy jóravaló pofoncsapással felelni! ? Talán ez lehűtötte volna kissé merész tüzességét, s kényszerült volna szégyenkedve eltávozni! Lucretia nem gyilkolta volna meg magát, Publicola nem őrült volna meg, és a világ és a világtörténet nem az volna, ami most. Nem tudtam a csábításnak ellenállni, hogy a történet és Shakespearet kiparodizáljam, és két nap alatt elkészült „gróf Nulin.“ Ámbár Nulin gróf egészen az illem szabályai közt mozog, mégis erkölcstelennek kiálták ki a költeményt, természetesen csak a hírlapok, a közönség tetszéssel fogadta. „Egy fiatalember merészkedik éjjel egy ifjú nő hálószobájába tolakodni, és porlevet kap ! Borzasztó ! Hogy merészelhet valaki ily dísztelen dolgokat írni ? A szerző azt kérdi : Mit tettek volna a pétervári hölgyek Katalin helyzetében? Minő arcátlanság !“ „Ezek a kritikus urak csudálatos módját találták fel, mikép kell valamely költemény erkölcsi oldalát megítélni? Egyiknek egy 15 éves húga, a másiknak egy 15 éves barátnője van, és amit ezeknek — a szülök elővigyázó gondolkozása szerint — olvasniok nem szabad, azt mind illetlen, erkölcstelen s szemérmetlennek kiáltják ki. Mintha az irodalom csak 15 éves leánykák kedvéért állana fel ! A közönség nem 15 éves leányok, s 13 éves fiukból áll!“ így a költő erkölcsfitogtató kritikusairól. Legfőbb munkája azonban — valamint egyik legkitűnőbb is egész életében — a már egyszer említett tragédia, vagyis inkább dramatizált krónika „Boris Godunoff.“ Bodenstedt azt jegyzi meg e műről — mely egyébiránt nincs bevégezve — hogy nem színpadi darab, s minden kísérletei sikertelenek maradtak, hogy azt színpadra hozhassa. ” „Boris Godunoff sikerült, jellemző, az igazi ihlet tüze által lelkesített párbeszéddé alakítása az orosz történet egyik legérdekesebb epochájának. Elevenen, élethiven s teljesen elfogulatlanul van benne rajzolva a két törzsrokon nép — az orosz és lengyel közti ellentét. Amott Godunoffnak az uralkodói kötelmekről alkotott komoly s magasztos felfogása ; emitt a lengyel trónbitorló hiú kérkedékenysége; ott a fiatal barbaria kiművelésének első kisérletei; itt egy már elöhaladott civilisatio képviselője, ki — harcba indulva — latin költők által kisértett s udvaroltatja magát; ott a szerencsétlen cárleány egyszerű, benső szerelme ; itt a nagyravágyó lengyel nő , Marinának ravasz és hideg koketteriája. — Annenhoffnak igaza van, e jelenetek azon ritka emlékjelek egyike, melyekben — költői ihlettel lelkesítve — a történet a maga világosságában, szinvegyületében s életrevalóságában vonul el a szemlélő előtt. (Folyt. köv.) Amerikai proletárok. — Leward után. — II. Az erkölcsiség sokkal mélyebb fokán állnak az úgynevezett largadorok, vagyis teherhordók. Ezek vagy az utcaszögleteken ácsorognak, vagy a vámházakat és vendégfogadókat rajongják körül, ügyes, hasznavehető fickók, de többnyire megrögzött gazemberek, akik, ha csak szerét tehetik , a rájuk bízott teherrel odébb állnak. — Egy-egy becsületes fickó közöttük is találkozik, s ezt persze a többiek szánandó bolondnak, s az ég tudja, mi mindennek elnevezik, ha p. o. azt a megfoghatatlan ostobaságot követte el, hogy egy rakás vásári cikket, melyet egy jámbor falusi ember reá bízott, csakugyan elvitt a kijelölt szállodába, ahelyett, hogy a szerencse ajándéka gyanánt saját kikötőjébe térítette volna. A nyári esőzések folyama alatt gyakran megtörténik, hogy a vízvezető csatornák bedugulnak, s a víz az utcákat elárasztja. A magasabb fekvésű járdákon ugyan száraz lábbal járhat az ember, de az egyes utcák közötti közlekedés meg van szakítva. — Ez az aratás ideje a sargadorra nézve, ő most szent Kristóf követőjének csap fel, s bátran gázolja át a zajongó özönt, élő komp gyanánt szállitván a járókelőket egyik utcaszeglettől a másikig. — Különösen a színház közelében mulattató látványt nyújt ezen repülő hidak szemlélése; rendesen 8 s 10 tíz óra közt ered meg a zápor, s nem marad más választás, még a hölgyeknek is, a két lábú lovat kell megnyergelniök. — E közben különféle esetlegességek fordulnak elő. — Néha p. az ár közepén alkudoznak a vitelbér fölött, s ha az ajánlat nem tetszik, önkénytelen fürdővel fenyegetőznek. — Vagy pedig pajtásaikkal összebeszélnek, s ezek a magát védelmezni nem képes „lovagot“ akaratja ellen megkönnyítik; nyakkendőjét, kalapját vagy zsebkendőjét, szóval, ami csak az ügyes halász ötágú horgára akad, illő figyelemmel elszedi róla, s az általános lárma és vizzugásban senki sem hallja az ily módon megkopasztottak tiltakozásait. De valóságos horgok is használatban vannak az ilyen műtételek végrehajtására; az egyik, zsinór végére kötött horgot bocsát le valamely lapos háztetőről; a másik észrevétlenül egy járókelő köpenyébe akasztja, s ez egyszerre csak mintegy varázserő folytán, a levegőbe röpül; a szerencsétlen halandó kétségbeesetten ugrik utána, fül vad haragjában s átkozza halvégzetét, mely a szemtanuk harsogó kacaja s gúnyos megjegyzései folytán még érezhetőbbé válik. Mig azután a rendőrséget előhívják, s a háztetőt megvizsgálják, a szerencsés halásznak már hire hamva sincsen. A telivér proletárok osztályába tartoznak még a bolyongó csizmafoltozók. Ezek rendesen ifjú korukban szebb napokat éltek, s most azon meggyőződéshez jutottak, hogy e világon minden hiú és múlandó. — Buzgó tisztelői a szabadságnak, s ezért nem dolgoznak mesternél; de különben sem szeretnek sokáig egy helyen ülni, s hajlamból csatangolnak. — A csizmafoltozó kis kosarával kezén, korán reggel kezdi meg körútját, bemegy minden ház udvarára, s mély pálinkás hangon harsogtatja a hosszúra nyújtott remendár szót (foltoztassatok!) — A kapus és az inasok jól ismerik már a kegyelmét, s „csak ide mester — int néki az egyik — lesz munka számodra.“ Erre a vén fickó a földre guggol, s szijat, cérnát, bőrdarabkákat, árt és a nélkülözhetlen szurkot szedi elő kosarából.• Bizony neki is jobb dolga lehetne mostan — ily formán kezdi elbeszélni élete sorsát a házbeli gyermekeknek, mialatt a kocsis csizmájának tátongó sebeit egybeférceli — ha a sors olyaútul ki nem játszotta volna; szebb jövendőt álmodott — akkor, midőn Bearo tábornokkal a spanyolokat megszalasztotta, három nappal utóbb, hogy azt a gyönyörű pár csizmát készítette el számára. „Tilardo — mondá a tábornok, s vállamat nyájasan megveregette, — látod, ma húztam fel először ezt a szép pár csizmát, mely oly pompásan áll, azt mondja, ma lesz a napja, mikor a spanyolok kardom súlyát újólag érezni fogják, azt mondja, te pedig mellettem fogsz lovagolni, s ha jól viseled magadat, itt a kezem, hadnagygyá teszlek. Bizony csak szép nap volt az, s most legalább is generális, vagy ezredes lehetnék, ha az átkozott gebe meg nem botlik alattam, s lábamat ki nem ficamítja .... így aztán se vitézségemet ki nem tüntethettem, se a hadi szolgálatot tovább nem folytathattam, mert lábam sánta maradt, s még most is az, amint láthatják az ifiurak“. Erre azután még egy rakás rongyos csizmát hoznak neki,ő pedig adomákkal mulattatja hallgatóságát, a lányoknak sok szépet mond, s a szakácsnő kis lábát nem győzi eléggé magasztalni, ami fölötti hálaérzetében ez egy jókora darab sültet és kenyeret csúsztat a zsebébe. A proletárok egyik legveszélyesebb osztályát képezik a jómódú szülőknek tönkre jutott fiai, továbbá a zugügyvédek, elcsapott írnokok, lemondott hadnagyok, megbukott szatócsok stb. — Ezen csőcselék súlyos csapás az országra nézve, ez kutforrása minden rendetlenségek, visszaélések és zavargásoknak. Már a spanyolok uralma alatt is igen gyakran előfordult az az eset, hogy a legkisebb műveltséggel sem bíró kiskereskedők, azon számos kedvezmények folytán, melyekben az európaiak, kiváltképen az ipar és kereskedés mezején, részesülnek, jelentékeny vagyonra tettek szert. Az ilyenek aztán rendesen gazdag spanyol leányt vettek nőül, s szorgalom és tevékenység által még magasabbra halmozták kincseiket. Arra azonban nem gondoltak, hogy fiaikat valamire taníttatni, vagy legalább üzletükbe beavatni célszerű volna. E mellett az öreg fukar és mogorva, fia mint ifjú creol, kényelmű és élvhajhászó volt, komoly foglalkozás hiányában vásott pajtások körében keresett szórakozást, elsajátított minden vétket, s anyjában mindig készséges pártfogóra talált, még ha apját meglopta is. — Midőn ez aztán szemeit behunyta, fia mindinkább gyorsuló léptekkel rohant az örvény felé. — Az ilyen korcs fiúk gyermekei még a család vagyonosságának idejében töltötték ifjú éveiket, pajzánságnál egyebet nem tanultak, tudományos neveltetésök írás és olvasásra szorítkozott, s miután szó — 874 —