Fővárosi Lapok, 1864. szeptember (1. évfolyam, 199-223. szám)

1864-09-21 / 215. szám

215-ik sz. Szerda sept. 21. Kiadódva tar*. Pest , barátok tere v. sz.__________Első évfolyam 1354 ^FŐVÁROSI LAPOK uf Megjelen az ünnep utáni na- Hasábos petit sor . . 4 kr. pokat kivéve mindenn .p. ko- __ __ Bélyeg-díj minden igronkint képekkel. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. t‘14Aw • • • 30 ^ Előfizetési felhívás „FŐVÁROSI LAPOK“ című, irodalmi napilapra. A folyó félév eleje, mely annyi lapvállalatot megrengetett, reánk nézve kedvezőleg nyílt meg. Lapunkat, mely a legterjedelmesebb s legtöbbször megjelenő irodalmi lap, a közönség folytonos részvéttel kiséri, s mi e részvétnek megfelelni iparkodunk. A közönség látja, hogy mi egész tömegdolgozatot adtunk, folyvást a legismertebb íróktól, hogy a költői rész mellett mindennap közlünk egy vagy két ismeretterjesztő cikket, hogy a tárcai rovat egy lapban sem változatosabb, mint nálunk, s újdonságaink száma naponkint 70—80-ra megy, s hogy irányunk becsületes, hangunk higgadt s rovatainkban minden szépnek, jónak szeretete nyilatkozik. Kérjük a közönséget, hogy részvétével jövőre is támogasson bennünket; mi e részvétet legkevésbé zsákmányoljuk ki, s mig lapunknál három négy író állandó foglalkozást nyer, más felöl is mondhatjuk, hogy irói díjazásokra folyvást jelentékeny öszveget fordítunk s az irói munkálkodást ez által is lehetőleg iparkodunk elősegiteni. Pest, September 15. 1864. Tulajdonos és felelős szerkesztő: Tóth Kálmán. Főmunkatárs: Vadnai Károly. A „Fővárosi lapok“ ezután is egy napilaphoz képest szép kiállításban fog megjelenni s minden nap pontosan szétküldetni. Tekintettel a női közönségre, intézkedtem, hogy a nagy saison divatkép (7—8 alakkal) ezután mindig színezve jelenjen meg a lap mellett, mindig a megnyíló saisonok előtt. Előfizetési díj októbertől december végéig: 4 ft. helyben úgy, mint vidékre. A gyűjtők 8 p. után egy t. példányban részesülnek. Emsch Gusztáv, akad. nyomdász, s a „Fővárosi Lapok“ kiadója. Reá himlőt fúván — S arany haja mind elmenne, Ha csak gyengén rálehellne. Keresztúton véle A ki találkozik : Bizton elkárhozik. Sziklát hengerit elébe, És becsalja mély örvénybe. Vagy béka alakját Veszi föl magára, S lábára ugrálva: Addig gyötri, űzi, hajtja, Mig csak erőt nem vesz rajta. Vén Katónak, mind ez Tanult mestersége, Mert van szövetsége, Titkon ártó szellemekkel, Kik segítik bűvölettel. Sárkányon lovagol, Seprőnyesen vágtat . . . Fák tetején járhat, S torony hegyén megpihenhet, Aztán ismét útra kelhet. S merre ilyenkor megy, Vagy megáll, akárhol: Ront, bűvöl és bájol. Könnyű néki! hogy ne volna ? Ha már ennyit hisznek róla. Vallja magát nyíltan, Hetedik gyermeknek — S elásott kincseknek Rejtekét a földben tudja. Legalább ő azt hazudja. S ás a bolond bőre . . . De lángot fa száján, A hétfejü sárkány. S titkos, képzelt félelemtől: Ásó pattan, kar meggyengül. És a vén Katónak Telik ebben kedve . . . S nagyokat nevetve: Láncot csördit, seprőt nyergel, S útra kél a fellegekkel. Szelet, vihart indít — És árvizet áraszt, De ki hinné már azt: Hogy ő mind ezekre képes ? — Boszorkány , mert nyelves, mérges. Nyilas Samu. Vén Kató. Öreg bizony már ő, . . . Hasztalan tagadná, Mert az idő vall rá. Alkonyodik rá az estre, Régen volt már ő menyecske ! Sok furcsa dolgokat Beszél a hir róla. Az öreg Katóra : Ráfogták, hogy boszorkányos, S még a nézése is káros. Megveri szemével A szép kis gyermeket — S ifjú legényeket : Kelepcébe, tőrbe csalva, Bémerit nagy búba bajba. Eladó leánynak, Szintén veszedelmes — Ránéz — s lesz szerelmes ; Ördög füvet köt talpára , Hogy az utcát sírva járja. Egész falu népe Tudja ezt felőle; Félnek azért tőle, S kedvét lelvén nyájas szóval, Halmozzák őt minden jóval. Ki őt megbántaná, Jaj is volna annak ! Mindenféle bajnak Terhe nyűge arra szállna, S elpusztulna háza tája. « Ha férj , szarva nőne. Asszony, lenne rútta. A KORONA. Történeti elbeszélés. Vértesi Arnoldtól. I. Szomorúan távozott Budáról Erzsébet királyné. A kormánybotot kivették kezéből, az ország rendes férfit kívántak királynak, s követelték, hogy immár isten végzéséből eltemetvén boldogult Albert királyt, királyné asszony férjhez menjen az ország kívánsága szerint, választván neki az urak férjül és királyul lengyel Ulászló királyt. Sírva mutatott a királyné gyászruhájára; ne kényszerítsenek egy szomorodott szivü özvegyet menyegzőre, s ne fosszák meg a tróntól a törvényes királyt, ki még meg sem született, a gyermeket, kit szive alatt hord. De az urak nagy sok szóval kérték, kényszerítették, engedjen az ország kívánságának, s cselekedjék azonkép, a miképen közösen elhatároztatott. Ország java igy kivánja. Asszony és gyermek nem uralkodhatik, férfi kell a trónra, ki az országot megvédje pogány ellenségtől. Maga a királyné rokona Gara László bán is igy szólt : — Kegyelmes királyném és húgom, ha a trónon akarsz maradni, csak Ulászló oldala mellett ülve maradhatsz ott. Fogadd el őt férjül. Te felséged látni fogja, nem tanácsoltam roszul. De Erzsébet csak indulatosan rázta fejét. — Nem, nem. Király csak az én fiam lehet! Király csak az én fiam lesz és senki más! — De gondold meg kegyelmes asszonyom, szólt Gara László, jobb ha a biborpalástnak felét megtartod, mintha kevélyen oda veted, vagy egészen adjátok nekem, vagy semmi sem kell ! — Nem felét, az egészet megtartom, László bán, viszonzá a királyné; — az egészet magam és fiam számára. — Fiad számára? — Fiam számára, ki születni fog, mert fiúnak kell lenni, fiú fog lenni. Este László bán, jobban tennéd, a kardot kivonni hüvelyéből törvényes királyodért, mint pártütő urak közt ülni az országtanácsban. — Törvényes királyomért? viszonzá Gara gúnyosan mosolyogva, a ki még születni fog ? Nos, istenemre szívesebben látnám a koronát öcsém fején, mint a lengyel Ulászlóén, hanem kardom nem játékszer, mellyel asszonyok könnyedén játszhatnak. Királyi rokonom hajtsd meg fejedet keresztény alázatosságban s légy engedelmes neje, annak, kit az ország számodra választott. — Soha. Báb vagyok-e én, egy felcifrázott semmi, toldalék a koronához, melyet ráadásul adnak, mintha mondanák: itt van még egy aranyos cafrang, tűzd föl ezt is melledre, ez is a többivel együtt jár ? Ki kérdezte meg szivemet, akarom-e a rám parancsolt vőlegényt? Ki kérdezte, van-e a királynénak szive is ? Még alig pár hónapja, hogy letettük a sírboltba kegyelmes uramat Albert királyt, özvegyi gyászban még alig peregtek le kényeim, már férjhez menni kényszerítetek. —• Hisz te magad is beleegyezél. — Beleegyeztem, mint a bárány, kit a farkasok megkérdeznek: akarod-e, hogy szétszaggassunk? ugye helybenhagyod ? Kegyelmes nagy uraim, cselekedjetek bölcs belátásotok szerint, én alázatos rabszolgálatok vagyok. — És most, királyné ? — Most, midőn mögöttem látom Buda várának tornyait, most azt mondom: soha! — Dacolni akarsz egy ország akaratával ? — Királyné vagyok, — szólt büszkén Erzsébet . — Zsigmond a királynak leánya, Albert király özvegye. Mellettem van az isteni jog, a törvényes születés. — És ellened a nemzet. — Üres név, melyet a fontra dobnak, mint nyomatékot; név, melyet használhat mindenki, a kinek használni tetszik, üres semmi, melynek mégis súlya van. Ellenem van Hunyadi János, Hédervári Lőrinc és Gara László. — Felséged roszul tud találgatni, — viszonzá a bán. Gara László, Hunyadyval egy táborban nem lehet. — Te nem vagy közülök való ? — Nem. Gyűlölöm őket és úgy, mint te, jobban mint te. Ez ember utamban áll. Minden lépcsőnél, midőn lábamat felemelem, hogy feljebb lépjek, már a lépcső el van foglalva. — Hunyady János elembe lépett. Királyokkal állok rokonságban, nemzetségem fája a legnemesebb ez országban s magam fölött tűrjem egy jött ment oláh ivadékát ? ! — Nemes bán, mig Erzsébet királyné parancsolj Erzsébet királynénak unokabátyja lesz mindig első az országban. — Mind hiába jó Erzsébet! — szólt vállvonitva Gara. Az az út, melyen te akarsz haladni, nem vezet az uralkodáshoz. Még egyszer tanácslom, fogadd el férjül Ulászlót. !