Fővárosi Lapok 1868. május (101-126. szám)
1868-05-23 / 119. szám
élénkségnek köszönjük, hogy minden nevezetesbül és belföldi eseményről eredeti tudósításokkal, sat, tudunk szolgálni, s nem kell ollóznunk az „I. Tanújából,* mint ő ollóz néha a mi hasábjainkból. Hogy menyi ismert és régibb iró támogatja lapunkat folyvást, (például a Kisfaludy-Társaság működő tagjainak nagy része, sat.) azt félévi tartalomjegyzékünk mindig kimutatja. Erre tehát nincs mit felelni. De egy elhunyt költő nevében vissza kell utasítnunk azt a ráfogást, hogy Czakó Zsigmond a lapunkban közölt színi költeményben Kapisztránt „sötétség szelleme“ gyanánt szerepelteti. Ugyan nagy bornirtságot árult el, a ki ezt állitá. E műben a „szolgaság szelleme,“ hogy megejtse Hunyadit, a Kapisztrán alakját ölti föl, íme ez van félre magyarázva. Hasonló bornirtság Krizát csipkedni a „székely bölcsődalért,“ melyet nem ő irt, (mint az I. Tanújában hiszik,) hanem a székely népköltészetből mutatott be, mint oly naivságot, mely egy eredeti nép képzelem-járását jellemzi. A ki az effélékhez nem ért: hogyan mer föllépni bírálóul? Nagy elégtételünkre szolgál, hogy lapunk versközleményeit és a korral lépést tartó nézeteinket oly vékony értelmű és penészes ízlésű ember gáncsolgatja, aki — mint kimutattuk — mélyebb költeményt, mint a Czakóé, sem olvasni, sem megérteni nem bír. •Rövidhírek. — A hercegprimás háromezer fiőt küldött a pesti bölcsőde telkének megvásárlására, s 300-at a népkonyhára. — A nemzeti színház igazgatója a betegeskedő Egressy Árpádnak segélyt és ajánló levelet adott, hogy gyógyulására a füredi fürdőt használhassa. — A „P. Lloyd“ híre szerint: Görgey Arthúrt a lánchidtársulat igazgatónak választotta. — Balassa tanár (jubileuma alkalmával) tízezer forintnyi alapítványt tett, melynek kamatait évenkint négy orvostanuló fogja húzni, 125 ft jutván egyre. — A budai műegyetem dalárdája jun. G alkán táncvigalmat s tavaszi dalestélyt rendez a zugligeti „Fácán“-nál. — Odry Lehelt (a „Hazánk“ szerint) végre is fölléptetik a nemzeti színpadon. — A város vasrácscsal s hat gázcandelaber-rel véteti körül a királydombot. — Perczel Mór vonakodik kiadni a központi honvéd-bizottmány pecsétjét és iratait. — Skalnitzky külföldre megy a nevezetes törvénykezési paloták megtekintésére, mivel az igazságügyét egy nagy törvény palota tervének készítésével bizta meg. * Budai színkör. Szombat, május 23 -án, utósa előtti társalgás a beszélő géppel; ezt megelőzi, először: „Április elseje“, eredeti új vígjáték; irta Majthényi Flóra; ezt követi: „A pajkos deákok“, Operette 1 felvonásban. Holnap, vasárnap a színkörben : „Samil, vagy a cserkesznép szabadságharca“, nagy harci látványosság. Vidék. ** VöröS Váron (Vas megyében) június 1-jén lesz Erdődy Agatha grófkisasszony esküvője báró Ambrózy Lajos orsz. képviselővel. ** Debrecenben a Táncos Kovács név igen ismeretes. Egy Kovács István nevű egyszerű polgár ügyes adásverésből igen meggazdagodván, a nép azt fundálta ki, hogy az ördög segíté, a miért is éjszakánkat táncol a kedvéért. A forradalom utáni idők azonban újra elszegényíték a családot. Kovács Istvánná szül. Gáti Sára e hó 14-dikén (78 éves korában) halt meg, követve régebben elköltözött férjét, Derék asszony volt. A gazdagságban is munkás, egyszerű maradt, s a szegénységet is békés önmegadással viselte. ** Debrecenben, ifj. Csáthy Károly kiadásában egy igen gyakorlati értékű tankönyvnek újonnan átdolgozott második kiadása jelent meg: „Vezérkönyv a számításban,“ írta Veres László, főiskolai tanár. Kitűnő módszerrel irt munka ez, melyet nagy haszonnal fogadhat mindenki, ha a számításban tökéletesíteni kívánja magát. 155 lapra terjed, bára 1 ft 20 kr. Bécsi hírek. *% A gmundeni „Veteranen-Verein“ e nyáron tartja zászlószentelési ünnepét. Zászlóanyának G iz e 11 a főhercegasszonyt hívta meg, kit gr. Crenneville neje fog képviselni. »% Napoleon herceg — a sok mendemonda miatt, hogy a bécsiekkel, lengyelekkel sat. titkos terveket jó főzni, Bécset és Pestet ezúttal nem látogatja meg, s tengeren utazik Konstantinápolyba. Fürstenberg hercegné lépéseket tett a berlini rendőrségnél, hogy szedje be azokat a fényképeket, melyeket a porosz fővárosban Ebergényi Júliáéi helyett árultak. Nevezetesen egy felszólított bécsi photograph nem kaphatván meg a híres bűnös nő arcképét, e helyett a hercegnőét küldte el. Külföld A francia koronaherceg, mint írják, kitűnő hajlamot árul el a zenészet iránt. Napóleon császár eléggé boszankodik is e tehetségén, mert nem szeretne Napóleon helyett egy új Lajos bajor királyt nevelni. A császárné előtt már többször kifejezte elégedetlenségét e fölött. „Nem akarom, hogy zenetehetségnek mondják; nem akarom, hogy e tehetséget a gyermekben fejlesszék. Roppant restelném, ha fiam valami Coburggá válnék.“ (Egy Coburg szintén operákat ír.) D’Andrea bibornok hirtelen halván meg Rómában, némely lap igen rejtelmes híreket közöl. Valószínűbb azonban, hogy halála természetes volt. E bibornok, ki a pápával oly sokáig viszályban élt, nagy reményeket gerjesztett az olaszoknál. Azt hiték, hogy képes lesz megifjítani a pápaságot. Azonban határozatlan jellem volt, ki a pápa parancsainak utójára is megadta magát. *** Glucktól, mondhatnák : a klassikus opera teremtőjétől , nemrégiben adták elő Drezdában az „Alcesta“ című dalművet, mely roppant hatást idézett elő. Péterváron pedig „Orpheus“-a került színre. E nagy nevű zeneszerző operáit, különösen „Orpheuszt, a nemzeti színház is megszerezhetné. Felelős szerkesztő: Vadnai Károly. A vigadó termében kedden és szerdán, f. hó 26 és 27-kén, délelőtti 10 órától 2-ig nagy árverés lesz olajfestményekből, újabbkori mesterektől a művész-egyletből. Az árverés jelentékeny számú gyönyörű eredeti olajfestményeket nyújt. Nyilvános kiállítás vasárnap és hétfőn i. hó 24. és 25 én d. e. 10 órától 3-ig, belépti díj mellett, a pesti szegények javára. 37. szám. SZÍNHÁZ. Bérlet NEMZETI Pest, szombat, május 23-án, 1868. FIESCO. Eredeti opera 3 felvonásban. Irta Fáy Béla. Zenéjét szerzette Fáy Gusztáv. Az első felvonásban előadandó táncokat szerzette és betanította Campilli Frigyes, balletmester. Előadják : Weiner Julia és a nőtánckar. Főzeneigazgató Erkel F. Rendező: Böhm Gusztáv. Doria Gianetlo, a dogénak, Doria Andrásnak öcscse — — — Simon. Julia, ennek húga — — — Kendelényi F. Lomellino, Doria párthive — Ormay. Fiesco, lavagnai gróf — — Ellinger. Leonora, neje — — — — Hóman Olga. Arabella, Leonora társalkodónője Csillag Róza. Verrina, ) ) főnemesek, ) Fiesco hívei Kőszeghy. Zenturione, ) főnemesek, Bodorfi. Zibo, ) Fiesco hívei Kaczvinszky. Asserato, ) Korbay. Romano, festő — — — — Hubenai. Tanácsbeliek. Báli vendégek. Összeesküdtek. Nép. Katonák. Történethely: Genua. Idő : 1547. Nyári fürdőidény: május 2-tól.A budai Császárfürdő Táti fürdőidány: okt. 1-től, ti. — »j s 22°—52° B. fokú ásvány fürdői a tapasztalás által igazolt sikerrel használhatók: a) a gyom norbélhuzam és hólyag bántalmainál, b) a máj- és lépbujuknál, c) a csúzok, köszvény és ezek kórterményei ellen, d) a bőr betegségeinél, e) a vérkeringési alhasi bántalmaknál, f) a görvélykór minden alakjainál, g) s a női bántalmak legkellemetlenebb feleségeinél. Mint rendelő fürdőorvos ez idény alatt is Ifr. Patrubány Gerii egyetemi m. tanár ir működnek. Gyógyeszközei : 200 kényelmes, tiszta s jól bútorozott vendégszoba, — 140 különfürdő, kád-, kő-, márvány- és török fürdők, mindenütt ásványvízzel mérsékelhető hőfokban, — szappan-, só , vas- és fenyővonattal készített fürdők, — iszapfürdők, helybelileg alkalmazva. A gőzfürdő medenczéi- és zuhanyaival a legczélszerűebben van berendezve és megnagyobbítva. — A 21° R. női és úri uszdák ügyes úszómesterekkel, és újonnan berendezett malátafürdők. A nagy gyógyudvar és sétány az ökökúttal, a társalgó új zongorával láttatott el. A vendéglőt és kávéházat Fuchs József vette át. — Az állandó zenéről Bunkós fia zenekara által van gondoskodva.— A kedvelt zárkörü bálok minden két hétben egyszer fognak tartatni, ezen fölül minden szombaton JCUnio katonai és nemzeti zenekarral. * A fürdőintézetben létező távirda és levélszekrény a vidéki, az óránként kikötő gőzhajók, a társaskocsik és a most megnyiló közúti vaspálya, a Pesttel, Budával és a zugligetteli közlekedést élénken fenntarják. A budai császárfürdői igazgatóság. „„■V.. ...... -Jwny -feo Cl ClassisveiDdi H H H H H H W ei co ko o ko o oi H rt H H rt rt IN N (N Oi tv <N CO icor* foootvio sí h > co cm oííocot)<io® tv q io1 : co 1 “ ‘ ' — 'S . i-i '"! I Ö fS n! *© ^ d *2 no *• o e*~ m 00 eo ©i co ao SsSjf S •© sT -f gJs • -§ -s « S g s? ® “ •a « 2 ■* M á -S -S a * ő 3 © u ro ríj *© « q »aj ríj Zl át'« '1*§ • I s s. ■ 21k. 00 3 ' é. I b • H ■A kO -8 »oec ^ cd> . cd ■3 § •-’3 3 3 § 2 v* Oi ® .8 § *2 C> « 2 « . ► & iO VI eo u . „© s a 5— cd ed © ö © O d d iO fO ej H ft R K fi K „ Cl Pn O ^ ss&t2 : R R cd »‘{«‘Sj M *-> cd ■© O fl 333 S as » v© ^ ^4 KJd . hß-Oj u M «6 Ád V©. fO 1--o a a gs a I ro o fl rOj Xi «O cá pT rr* d U Ps Cd o P N rö »3 a . o bo ^ hí Cl ^ I Oi »fl'l'tv GOaT • M >>tv s • §?©>■ •I J“* 1 21$4 ■S £ i ® g .2 .s =« fl ^ „id bß ■LMí :o ^ © -© rid r£3 U a co (M < 23 2 ~ P —. ©* . . -O vH H * # CQ oo cl 2:^ w S £ & *o •o . rC . g*s © *d fi I! ft fi * * R fi fi • *© Isi s's 3 gi22 to Cd .5 » ^ S «3 •© h H d ej s ej H SS R TJ U 00 VŐ ‘S R t© a _ vH *© *■ • r© O 5ÍJ • ?§ . -a 2 <8 3 s a a 2 B «d 2 — —J h P £ S © .2a hű 3 *©“cdu•© ^ o ^ £ r© £ <4u eo v as ' a « a aO) *3 S .5 H IS 00 M 2S45-*i ®®i2J - . 2 á Sj •O •SS n 3 - IJ © hű T! © O ^ © riá ’S »dcd ^ O © Ű «rHS © & © • • r§ ? * I 8 B R^ R 9 t* ©uXi *« U tű03 ^ 2 « .g © -g . . 9 d © e« oa -S d £ B nr1 •© *® . a© •© N O Ü M ws> Hí? — . $ £ ►. ► i g c2 § ® vt 2 rt acS © i-i v o «SD d; 2 &£ 3 e2 03 0 ,a CS g h ed 09 *© e. Ih íls £ «IS 11-93 l“Sl ■« s ■ * M *rv^ *2 Isii .ts m S s| g “ .60 a 60| a |-9"o §sll 1^ S-S *S>.9. S Pályakoszorúzott a párisi kiállításon. A munkásosztály javára. Munkás óra. (Montre Proletarie) kulcs nélkül felhúzható, igen tartósan készítve, két különböző fajban 10 és 12 forintjával. Egyedüli raktár Magyarország és kapcsolt részei számára csak nálam. Klion Ignácz: Tulajdonos: Tóth Kálmán. Kiadja és nyomatja Emich Gusztáv, magy. akad. nyomdász, 1868.