Fővárosi Lapok 1870. január (1-24. szám)
1870-01-15 / 11. szám
11-ik sz. Szombat, január 15. Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere 7. sz. Hetedik évfolyam 1870. Előfizetési díj: Félévre . . . 7 ft kr. Negyedévre . 8 ft 50 kr. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap, koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. 9QT’ Előfizetéseket mindig csak a rendes évnegyedek elejétől fogadhat el a kiadóhivatal. Szerkesztői iroda : Zöldfa utca 39. sz. 2. em. Hirdetési díj: Negyed hasábos petit sor......................7 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 30 kr. Előfizetési felhívásunkat ez újévre ajánljuk az olvasók figyelmébe. Napilapunk ára félévenként csak egy forinttal több, mint a heti divatlapoké Évnegyedre 3 frt 50 kr., félévenkint 7 frt. Egy szegény leány története. (Elbeszélés.) Irta: Beniczky-Bajza Lenke. (Folytatás.) Egy napon, — folytató mély lélekzetet véve, mialatt szemeit merőn szegezé az előtte ülő halvány arcra; — egy napon munkáját vivé haza, egy gyönyörű himzést, melyet a belváros egyik legfényesebb kereskedéséből vállalt, melyen már hetek óta dolgozott, s melyért igen szép összeg pénzt kellett volna az alku szerint kapnia. Meg kell jegyeznem, asszonyom, hogy pénzért csak azóta dolgozott Heléne, mióta a tartására ígért pénz elmaradt, addig csak tanulásra és saját tetszésére fordítá idejét. Az idegen nő arcát lángpirosság önté el ez élesen tett megjegyzés szavaira. — Én az említett napon, — folytatá Wehrmanné, — házam tisztogatásával valék elfoglalva; éppen a pünkösdi ünnepek előtt voltunk, s nem vevem észre, hogy Heléne a rendesnél sokkal több ideig maradt távol, s meglepetve láttam őt a zárt kapun sebes léptekkel rohanni be, s midőn fátyolát fölvető, arca lángolt és szemei harag vagy fájdalom kényeitől ragyogtak. — Csukja be a kaput! — kiáltá parancsoló hangon a bámuló szolgálóhoz, ki azonnal futott azt bezárni, mely szokatlanúl, csak házból kihordandó szemét miatt volt nyitva hagyva. — Midőn a nagy zár erős kulcsa nagy lármával fordult meg kétszer, Heléne izgatottan futott a szobába, s levetve kalapot és sált, zokogva rogyott egy székre, s arcát kezeibe temető. — Mi történt ? — kérdem remegve tőle, s minden rész sejtelmemet föltámadni érzem. — Ne kérdezze most, anyám! !— viszonzá idegesen . — e percben nem vagyok képes felelni semmire ! — Ismertem természetét, tudtam, hogy csilapulni szükséges nagy izgatottságának, valamint azt is, hogy igen nagy és szokatlan dolognak kellett történni, midőn ez erős akaratú, nyugodt s érzelmein uralkodni tudó lény, ily mértékben lázadt föl. Dolgaim után láttam s magára hagytam, és nem mentem többé a szobába este előtt. Midőn gyertyával kezemben léptem be, Helénát az ablaknál ülve és gondolkodva találtam. Azonnal elhagyta helyét, midőn meglátott, s mohó sietséggel tette be az ablaktáblákat, mintha félne, hogy valaki a szobába nézhet. — Bocsásson meg, — mondá szelid, kérő hanggal, mialatt hozzám lépett s kezemet szeretettel fogá meg, — ha talán visszautasitó voltam hazatértem után, s feleletet kérdésére nem tudtam adni, — most kész vagyok arra, sőt nyugodt nem lehetek, mig önnek a történteket el nem mondom. — Megöleltem őt, s az asztalnál egymással szemközt helyet foglaltunk, s ő, bár szokott esteli munkáját kezében tartá, ölébe eresztő azt, és arca még mindig nyugtalan kifejezéssel birt, s szemeit izgatottan függesztő rám. — Midőn ez utcát, melyben lakunk, elhagyám, — kezdő sebesen, izgatottan, — s a régi kórházpiacra léptem, egy magas férfi-alak jött velem szembe, s pár lépésnyire tőlem megállt és hosszas figyelemmel tekintett rám, mig előtte elhaladtam. Én észrevéve e sértő vizsgálódást, siető léptekkel haladttam előtte, s utamat keresztül a piacon, majd a hídon a belső város főutcája felé vettem. — Nyugtalanságom csilapult, midőn a népes Grabenra értem, s csöndesitve lépteimet, haladtam a kitűzött bolt elé, hol belépvén, fölvetém fátyolom s a munkákat kiadó és bevevő fölvigyázónőhöz menve, átadtam neki az elkészített hímzést, mivel ő igen meg volt elégedve, s néhány dicsérő szót mondott ügyességem és szorgalmam felöl. — Ön tudja anyám, hogy a hímzés igen kényes, fárasztó és sok időbe kerülő munka volt, s előre meg volt határozva a dij, melyért annak készítését elvállalám, s a felügyelőnő átvevőn a hímzést, néhány bankjegyet adott kezembe, mi kevéssel volt több, mint a kikötött összeg fele. — Figyelmeztetem erre, s ő csodálkozva nézett rám, roszul emlékezik kisasszony, mondá vontatva, s egy nagy számadási könyvben keresgélni kezdett, mialatt én kellemetlen érzéssel szemlélgetem a körültem kirakott munkákat, s arcomat égni érzem, „íme, — mondá aztán, a könyvben egy helyre mutatva : — itt be van írva minden kiadott munka és annak készítési ára, tessék elolvasni!“ s elembe helyező a nagy könyvet, melynek általa tett szemlélete alatt egy férfi lépett a boltba, kit azonnal ama szemtelen vizsgálódónak ismerek föl, kivel a piacon összejövök, s ki szemközt állt meg velem, és folytatni akará vizsgálatát. A nagy könyv betűi összefutottak szemeim előtt, s testemben hideg borzongást érzek e tolakodás láttára, és halkan mondom: „Kérem asszonyom, olvassa el ön ez ideirt szavakat, én nem látom.“ A nő csodálkozva nézett rám, s meglepetést látok arcán, mely tán az én vonásaim elváltozásától származott. Wehrmann Heléne kisasszonynak kiadatott egy lámpa-ellenző elkészítés végett, ára az elkészített munkának 12 forint, olvasó oly emelt hangon, hogy a bolt minden részében hallható volt. Meglepetve álltam helyemen, mert én 18 forintért vállalom el e munka készítését, s nem tehetvén föl ily tekintélyes kereskedésnél a csalni akarást, magamra érzem nehezülni a jelenlevők gyanúját. Habozva tekintek az előttem fekvő bankjegyekre, midőn az idegen férfi hozzánk lépett. — Valami fönakadás van önök között ? — kérdő a nőtől. •— Csekélység, gróf úr! — viszontá mosolyogva. — Wehrmann kisasszony többre számított, mint a munka kikötött ára, s a könyvbeli jegyzetet keresem föl neki, hogy állításom hiteles legyen. A férfi rám tekintett, s aztán a nőhöz fordúlt. — Mi leend e munka ára, ha eladásra kiállittatik ? — kérdő tőle. — Tökéletesen elkészitve, ötven forint, — viszonzá a kérdett. — Készíttesse el azt számomra mielőbb, ime száz forint értte, de azon kikötéssel, hogy a kisaszszony megkapja a kivánt összeget. A nő gúnyosan mosolygott, nekem elállt lélekzetem e szemtelenségre, s csak akkor tértem magamhoz, midőn az újonnan erembe tett bankjegyekre estek szemeim. Egész véremet föllázadni érzem e lealázás ellen, s azt hiszem, lángoló tekintettel fordulok a mellettem álló úrhoz. — A munkát nekem ez asszonyság adá elkészités végett! — mondom, büszkén nézve végig az idegent , — s ő határozta meg a munka diját. Én tévedtem, ö fölvilágosított, s nem alamizsnát kértem tőle, hanem fáradságom érdemlett dijat; ezt megkaptam, az ön pártfogására nincs szükségem, s azt el sem fogadhatom; — folytatom, kezembe véve az először átadott 12 forintot, s a nőnek köszönve, sebesen elhagyom a boltot. Sietve haladtam a Grabenen, s betérve egy utasba, bár hosszabb, de szokatlanabb utat választok a hazajövetelre, melyen, azt hívom, nem követhet senki. Csalódtam, egy idei sebes haladás után véletlenül az utca túlsó oldalára néztem, hol a boltban látott férfit pillantom meg, ki velem egy irányban haladt, s tekintete rajtam függött. Nyugodtságot erőltetek, s lassítom lépteimet; előbbi sietésem futáshoz hasonlított, most rendes haladásra kényszerítem magam , de rettegtem azon gondolatra, ha e férfi elég szemtelenséggel bírna megszólítani. Egymásután tűntek az utcák, s beértem e szegényes városrészbe, be ez utcába, hol lakunk, s csak nehány ház választott el a lakásunktól, midőn ama férfit hirtelen átjönni látom a túlsó oldalról, s szégyenlem megvallani, de futni kezdtem és izgatottan rohantam be a kapun, s mint tudja, bezáratni rendelém azt, mi megtörténvén, nem tudom, mihez fogott az idegen tolakodó .. . Én figyelemmel hallgatom, s nyugtalanul tekintek a szép, halvány arcra, melynek vonásai még most is viharosak voltak. Szivemet nem csak ez esemény fölött érzem reszketni, mely már elmúlt, de ismerve Helénet, annak következései miatt is ! Erőt vevek magamon. — Csekélység az egész. — mondám, mosolyt erőltetve ajkaimra; — nincs tán csinos és szegény lány, kivel ilyféle dolog ne történjék. Heléne meglepetve s idegenül nézett rám. (Folyt, köv.) Föl és alá. (Életkép.) Lindner Gusztávtól. A mit a papírok beszélnek. „London: 472, nemzeti: 10, hitel: 20, 5 percentes : 3*“ E homályos szavak hangzottak időről időre a comptoir tágas termében, megtörve a benne uralgó sajátságos csöndet. A szorgalmas foglalatosság csöndje ez, mely e teremben honol, s melyre a belépőt szent tartózkodás fogja el. Zajtalanul fut 30—40 toll a folió lapokon keresztül, a készpénz és váltók, a „tartozik“ és „követel“ rovatok között ; zajtalanul, mint alvilági árnyak járnak kelnek a különféle felek a lépcsők szőnyegén, a folyosókon, az irodában, kezekben papírokkal; zajtalanul nyílnak meg az üvegajtók, itt egy főkönyvet, amott egy pénzes zacskót bocsátva át egyik osztályból a másikba. Enyhe légmérséklet ül e helyiségekben, minden légvonat gondosan ki van zárva, mert könnyen magával sodorhatna az valamely papírt; a papíroknak pedig nagy becsük van e termekben. A pénz szentélyében vagyunk! Ott, abban a különösen elkorlátolt szögletben áll, mint a szentek szente, e templom frigyládája, egy imposáns Wertheim-szekrény. Egy ismeretes nemzetgazdász a bankár-üzletet egy szivattyú-géphez hasonlítá, mely az éltető nedveket, a pénzt és pénzértéket mindenfelől magához szívja, hogy egy meghatározott pillanatban oly pontokra, hol azokra a legnagyobb szükség van, ismét kibocsássa. De még ennél is több : egy élő szív az, mely az ország pénzvérét, itt a fényes, csengő éret, ott a halvány papír alakjában a nemzetgazdászati forgalom ezerszeres út- és viszerein keresztül kerin-